A Stabilitás Pénztárszövetség egy kérdőív kitöltésével méri fel, milyen lehetőségei vannak a magánnyugdíjpénztárak hosszú távú fenntartásának - erre ugyanis törvényi lehetőség van, de még több anyagi áldozatot követel a tagoktól, miközben az állam a tb rendszer kapuit újra szélesre tárta.
Március 31-ig átléphetnek a pénztártagok az állami rendszerbe ismételten, ezúttal azonban a tagoknak azt kell jelezniük pénztáruknál, ha mennének (tavaly januárban az átlépőknek semmit sem kellett tenniük). Az új törvényi szabályozás lehetővé teszi a magánnyugdíjpénztárak fennmaradását, de a gyakorlatban a szigorú költségkorlátok és a pénztári tagok befizetéseinek újbóli, immár végleges eltérítése miatt a kasszák az ellehetetlenülés szélére kerültek. Jól mutatja ezt az is, hogy ma az Erste bejelentette, megszünteti magánnyugdíjpénztárát.
A Stabilitás Pénztárszövetség szerint önkéntes adományokkal fenntarthatóak a pénztári számlák és az eddigi befizetések is gyarapíthatóak - ez azonban újabb áldozatokat követel a kasszatagoktól.

Futhatunk a pénzünk után?
Elvész-e a tagi vagyon?
A szövetség a honlapján megjelent kérdőív kitöltéséhez összeszedte, melyek lehetnek a pénztári tagság megtartásának előnyei valamint hátrányai. A Stabilitás szerint előnyt jelent, hogy a pénztári számlán felhalmozott vagyon örökölhető, valamint hogy a vagyonkezelési díj a magánnyugdíjkasszák esetében igen alacsony. A szövetség úgy fogalmaz, "visszalépés után a tag a pénztárban felhalmozott vagyonról lemond" - ehhez azonban hozzá kell fűzni, hogy a jelenlegi állapot szerint valóban nem hozták még létre a kormány által korábban ígért egyéni számlákat a tb rendszeren belül, melyen elvileg a pénztári vagyon jóvá lesz írva. A felhalmozott vagyonok sorsa mindenképpen bizonytalan ebből a szempontból, és azt se felejtsük el, hogy a virtuális számlán jóváírt összeg valójában csak ígérvény, a pénztárak vagyonát az állam ugyanis tavaly felélte, így lett - többek között - szufficites a költségvetés.
A szövetég említi, hogy vannak olyan előterjesztések, melyek alapján a magánpénztári vagyon átmenthető lenne önkéntes kasszába - döntés egyelőre erről sincs azonban, az szinte biztosnak számít, hogy a kormány erősíteni kívánja a jövőben az önkéntes kasszák pozícióját, de hogy miképpen, azt még nem lehet tudni.
| Csak önkéntes tagi adománnyal lehet a még működő magánnyugdíjpénztárakat tovább üzemeltetni, bevételek hiányában ugyanis rövid időn belül a teljes ágazat elérheti a működőképesség határát. A Stabilitás Pénztárszövetség azt javasolja, hogy a maradás mellett döntő tagok működési célú adományokkal segítsék pénztárukat - tudtuk meg a szövetségtől. A Stabilitás szerint a tagság hathatós segítsége nélkül a magánpénztári szektor nehéz helyzetbe kerül, hiszen a pénztáraknak továbbra sincsenek bevételeik, csak törvény által előírt adminisztrációs költségeik. Jelentős terhet jelent továbbá a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének fizetendő vagyonarányos felügyeleti díj, ami a mintegy 250 milliárd forintos magánpénztári vagyont figyelembe véve éves szinten 80 millió forintot tesz ki. A jelenleg hatályos jogszabályok értelmében a pénztárak legfeljebb a tagdíj 0,9 százalékát vonhatják le működési költségekre. A Stabilitás korábbi számításai szerint 100 ezer tagot feltételezve tagonként minimum átlagosan évi 168 ezer forintos önkéntes tagdíjbefizetésre lenne szükség csak ahhoz, hogy nulla működési költség mellett az állam által előírt díjakat ki tudják fizetni a pénztárak. A tagság visszajelzései alapján ezt a plusz terhet azonban már sokan nem tudják vállalni. A működés szempontjából kulcsfontosságú kérdés lehet, hogy a tagok működési célú adományokkal, önkéntes alapon járuljanak hozzá pénztáruk fenntartásához. Az adomány mértéke pénztáranként eltérő lehet, amely függ a még meglévő működési tartalékok nagyságától, a tagok számától és az operációs költségektől. A működési célú adomány lényege, hogy azt a tag egy támogatási szerződés megkötésével közvetlenül a pénztárának juttathatja, amely összeget a pénztár a tag rendelkezése értelmében teljes egészében a működési költségek fedezésére fordíthat. Az így befizetett összeg, a tagdíjjal ellentétben – a tag egyéni számláját ugyan nem gyarapítja, de biztosíthatja a pénztár működőképességét. Ha éves szinten 100 000 forint tagdíjat fizet be egy tag, abból 99 100 forinttal saját megtakarításuk gyarapodik, a pénztár pedig 900 forintot fordíthat a működésére. Ha viszont a pénztár működését kívánja támogatni adománnyal, akkor az egész összeget a működésre (felügyeleti díj, garancia díj, adminisztráció) fordítja a pénztár. Vagyis havi pár száz forint adomány elég a kasszáknak a túléléshez. |
Ne a reálhozam után menjünk
Hátrány viszont, hogyha a magánkasszákat fel kell számolni, akkor a tagok automatikusan az állami rendszerbe kerülnek vissza, ebben az esetben viszont elesnek a reálhozamtól (aki most átlép, kaphat reálhozamot, a korábbi hírekkel ellentétben). A Stabilitás szerint ugyanakkor a reálhozam felvétele csak rövid távú előnyöket nyújt, miközben a magánpénztári megtakarítás hosszú távú befektetés.
Az NGM szerint 100%-os nyugdíjat kapnak a pénztári tagok is - a tárca ezt megerősítette korábban kérdésünkre, azt is levezette, miképpen kapnak teljes nyugdíjat a maradó pénztártagok -, a Stabilitás jogértelmezése szerint ugyanakkor a kasszatagok az állami rendszerbe átlépők nyugdíjának csupán 75%-át kapják.
A szektor a jelenlegi feltételekkel nem tartható fenn: a pénztárhoz nem érkezik többé a munkabérből kötelezően levont tagdíj, amiből költséget tudott levonni a működtetésre. "Ezért csak azok a tagok maradjanak, akik bíznak abban, hogy a jelenlegi szabályozás a következő években módosul, és addig is vállalják, hogy finanszírozzák a pénztár működését adomány fizetésével" - hívja fel rá a figyelmet a Stabilitás.
Hiányzó jogszabályok
A teljes összegű hozzátartozói nyugellátásra való jogosultság (özvegyi nyugdíj, árvaellátás) feltétele az, hogy a jogszerző (az elhunyt) kizárólag a tb nyugdíjrendszer keretében fizetett nyugdíjjárulékot, vagy a magánnyugdíjpénztári egyéni számláján nyilvántartott összeget a saját vagy a hozzátartozó döntése alapján a Nyugdíjbiztosítási Alapnak átutalták - írja a Stabilitás, ez sem mellékes szempont a választásnál.
A szabályozás körüli bizonytalanságot pedig csak tovább gyarapítja, hogy még mindig nem született meg az a jogszabály, amely szabályozná, hogy a nyugdíjba vonuló a pénztárban felhalmozott vagyonából a törvényben előírtaknak megfelelő életjáradékot vehessen fel.
Címlapon
Hirtelen fordulat a tőzsdéken, ismét 300 forint alá esett az euró
Kevéssel 11 óra után hirtelen esni kezdett az euró árfolyama a bankközi devizapiacon, párhuzamosan azzal, hogy a dollár addigi erősödése az euróval szemben is megfordult, és az európai tőzsdéken, köztük a BÉT-en is fordulat kezdődött. Fél tizenkettő körül 299,1 forint volt egy euró, 3460 forinton, 2,5 százalékos pluszban az OTP.
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- 27 ezer embert rúg ki a HP
- Korai öröm: a jövő héttől már minden devizahitelest vár a Raiffeisen
- A kormány ma tárgyalóasztalhoz ül a bankokkal
- Gerhard Schroeder a Budapest Airport új elnöke
Még több Öngondoskodás
Utánajártunk...
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Milliárdos mínusz a CIG-nél: a végtörlesztés elbánt a magyar biztosítóval
Állásajánlatok
- MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ - Acélforma Acélfeldolgozó és Kereskedelmi ZRt.
- KONTROLLER - IBIDEN Hungary Kft.
- Business to Business Analyst - VOCH Vodafone Operációs Központ Magyarország Zrt.
- Kontroller - ThyssenKrupp Presta Hungary Kft.
- Banki tanácsadó és Üzleti igazgatói - ING Biztosító (Rózsadomb)
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Máris faragnak a telefonadón: idén kevesebbet fizethetünk
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Matolcsy taktikai atomfegyverrel írja tovább az unortodox tankönyvet
- Ma is BUX? Újabb izgalmasnak ígérkező nap a forint, az OTP számára
- Főleg a barkácsáruházak tömik tele a postaládánkat
- Az OTP részvényesei 101,72 forint osztalékot kapnak
- A BÉT parkettjére lépett a BTel







