1p
Néha annyira akarunk valamit, hogy az visszaüt, és az ellenkezőjét érjük el. Keringett már kilométereken és kilométereken keresztül valahol, hogy pár fillérrel olcsóbb benzint találjon, míg végül csak az idejét és benzinjét vesztegette? A legjobbakkal is előfordul, de jobb mások példáiból tanulni, mint a sajátunkból.

1. Beleesni az ingyenes ajánlat csapdájába

Minden, amiről azt halljuk, ingyenes, megmozgatja a fantáziánkat, és néha elfelejtünk belegondolni, hogy hol van a buktató, a rejtett költség, mert ingyen valójában nem osztogatnak semmit. A „vegyen egyet, a másodikat ingyen adjuk” akció azt eredményezi, hogy végül vagy többet költünk a kelleténél – mert az ár persze úgy van kalkulálva -, ráadásul nagyobb mennyiséget vásárolunk annál, mit amit terveztünk. Vagy a minőség olyan silány, hogy mindjárt dobhatjuk is ki.

A Yahoo! Finance cikke szerint az „ingyenes kiszállítás” akcióknál meg általában minimális vásárlási összegtől él az ajánlat, ami azért rossz, mert sokszor ráveszi a fogyasztót arra, hogy többet vásároljon, költsön, mint amennyit eredetileg szeretett volna. Nem a spórolás legjobb módja. Ha többletpénzek kiadásával jár az „ingyen” termék megszerzése, inkább mondjunk le róla.

Hazai példa az egy osztrák tulajdonú olajcég által pár éve árult, „ingyenes” szállást ígérő utalvány esete, amit közel kétezer forintért lehetett megvásárolni. Az apró betűs részből azonban kiderült, hogy az étkezésért viszont kötelező jelleggel fizetni kell, és az bizony igen borsos áron volt. Összességében semmivel sem járt jobban az ember egy tényleg olcsó normál szálláshelynél, sőt.

2. Kupon-mánia

Amerikában sokan szinte kuponfüggővé váltak, úgy gyűjtik a különböző kedvezményekre jogosító újságkivágásokat, müzlisdoboz-részleteket és egyéb, fantasztikus árengedményekre jogosító vacakokat. Eközben általában több pénzt költenek el, mint amennyit az engedményekkel el tudnak érni, főleg ha még az eltöltött időt, fáradságot, esetenként elautózott benzint is figyelembe vesszük. Az igazi mániákusok már alig tudják hová tenni a sok gabonapelyhet és fogkrémet, amit otthon felhalmoztak. Nálunk ez még nem terjedt el annyira, de jó úton járunk efelé. Sokakat talán csak az alacsonyabb jövedelmek akadályoznak meg abban, hogy kuponfüggők legyenek.

3. A száz forintos boltok és a kínai piacok esete

Az ingyenes ajánlatokhoz hasonló a helyzet a nálunk divatos százforintos, illetve mostanában már inkább háromszáz forintos vagy egy eurós boltok, a kínai és egyéb olcsó piacok áruinak jelentős részével is: pocsékak. Jó esetben működik és használható, csak negyed- vagy tizedannyi ideig, mint egy normál boltban vett társa. Rossz esetben szinte rögtön ki lehet dobni, még rosszabb esetben pedig veszélyes is lehet, gondoljunk csak az évről évre főleg Karácsony körül emlegetett veszélyes karácsonyfaégők vagy a mérgező festésű gyerekjátékok esetére.

A Yahoo! Finance az amerikai tapasztalatok alapján szintén főleg az elektromos készülékektől, kábelektől, hosszabbítóktól óv, de megemlíti az ott olcsón kapható vitaminkészítményeket is, egy vizsgálat szerint ezek fele tartalmazott kevesebb hatóanyagot, mint amennyit kellett volna.

4. A gyorséttermek és a szalonna átka

Az amerikaiaknál spórolásnak számít, ha rendes étterem helyett gyorsétterembe járnak, pedig sok kutatás mutatta ki, hogy azok mennyire egészségtelenek. Rengeteg nátriumot, telített sírsavakat, koleszterint, sőt rákkeltő anyagokat is tartalmazhatnak az ilyen ételek, annak ellenére is, hogy a gyorséttermek az utóbbi években sokkal egészségtudatosabbak lettek. A hosszú távú egészségkárosodás okozta kiadás vagy jövedelemcsökkenés bőven meghaladhatja a rövid távú megtakarítást.

Nálunk sem sokkal jobb a helyzet, ahol az emberek nem annyira olcsó gyorséttermekkel, inkább filléres házikoszttal próbálnak spórolni. A szalonnás rántotta, a tepertő olcsó és laktató, de rettentően egészségtelen. A sertéshús olcsóbb, mint a többi, de hosszú távon komoly szív- és érrendszeri megbetegedést okozhat. Nem is beszélve az egyébként adókedvezményt élvező méregerős házi pálinkáról.

Még egy példa: ha éveken keresztül 25-ös égő ,ellett olvasunk 40-es helyett, spórolunk egy kis áramot, de lehet, hogy ennek többszörösét költjük szemüvegre.

5. A csináld magad-mozgalom buktatói

Amerikában mostanában újra felfedezik a DIY- (Doing It Yourself), azaz a csináld magad-mozgalmat, ami Magyarországon sok évtizedes múltra tekint vissza. Kiderült azonban, hogy a különböző kockázatok, minőségi hiányosságok miatt vannak olyan tevékenységek, amelyeket bizony nagy valószínűséggel szakemberre érdemes bíznunk, különben sok váratlan kiadásunk lehet. Példaként említik a lakás tapétázását, a burkolást (csempézést), az adóbevallás elkészítését és a kocsi olajcseréjét. Az adóbevallás szakemberre bízása például adómegtakarítást eredményezhet.

Veszíthetünk azon, ha spórolunk a gázszerelőn, és évekig pazarlóan fogyaszt a gázkonvektor. Vagy ha nem hívunk szakembert a nyílászárók cseréjéhez, és szökik a meleg, és még hosszasan sorolhatnánk.

+1.: De igazán nagyot bukni befektetésekkel lehet

A fogyasztási jellegű spórolással is el lehet tolni ezt-azt, de hatalmasat bukni a nagy pénzkiadásokon, befektetéseken lehet. Például amikor veszünk egy ingatlant, de nem nézetjük meg szakemberrel, és túl későn derül ki, hogy túl vékonyak a falak, túl sekély az alapozás és rohad a födém. Vagy nem tájékozódunk kellőképpen, és sikerül egy biztonságosnak vélt befektetés helyett egy kockázatosat választanunk, amelyen elúszik az összes megtakarított pénzünk, vagy például lefeleződik. (Lásd Sanghai Express.)

Vagy olyan biztosítást választunk, ahol az első másfél éves díjfizetés csak az ügynöknek megy, és ha két év múlva ki kell szállnunk, szinte semmit nem kapunk vissza. Ha drága autót veszünk a nagyvárosba, de nincs hozzá se garázsunk, se biztosításunk, és egyik napról a másikra hipp-hopp eltűnik örökre. A példák száma szinte végtelen.

+2: Az elmaradt haszon is veszteség

De azon is bukhatunk, ha túl óvatosak vagyunk a befektetésnél, és alacsonyabb kamatot kapunk, mint amit megkaphatnánk, ha tájékozottabbak lennénk. Ha például öt százalékos lekötött betétben hagyjuk a pénzünket, amikor biztonságos állampapírokkal évi nyolc-kilenc százalékot is kaphatunk. A kamatos kamat-hatás miatt a mostani 1-2 százalékpontos különbségek évtizedek alatt 30-50-100 százalékra is megnőhetnek.

(Korábbi spórolási tippjeinket itt olvashatják>>>>>.)

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Így lehet még olcsóbban eurót váltani
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 08:36
Hatalmas ütemben spájzolják a magyarok a devizát, itt vannak a legjobb banki ajánlatok.
Személyes pénzügyek Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
Csabai Károly | 2026. június 4. 19:36
A pénzügyminiszter június 5-ére, vagyis holnapra ígért részleteket az 1 milliárd forint feletti vagyonokra kivetendő 1 százalékos kulcsú adóról. Kérdés, hányan eshetnek az új sarc hatálya alá azok közül, akik a vagyonukat a hazai privátbanki szolgáltatóknál fialtatják. Összesen 13 ezer milliárd forintról van szó, amely több mint 64 ezer számlán fial.
Személyes pénzügyek Elment az Orbán-kormány, az MBH ügyfelei sem ússzák meg az inflációt
Privátbankár.hu | 2026. június 2. 08:58
Lejárt az előző kormány által kialkudott moratórium, végigment a bankokon a díjemelési hullám.
Személyes pénzügyek 2027-től jöhet vissza a katás adózási forma
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 19:39
2027-től ismét széles körben visszaállíthatják a katás adózást.
Személyes pénzügyek Lehull a lepel a vagyonadó részleteiről
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:28
A pénzügyminiszter ígérete szerint e hét pénteken derülhet ki, hogyan kívánja a kormány megsarcolni a legalább 1 milliárd forintos vagyonnal rendelkezőket, egyúttal eltörölni a bizalmi vagyonkezelők adómentességét. Erről is beszélt lapunk főszerkesztője, Csabai Károly a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Nem meglepő, így érkezik a nyugdíj ezúttal
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 09:09
Elkezdődött június, az új hónapban megint előkerült a nyugdíjak kérdése.
Személyes pénzügyek Hitelből a tengerpartra: felelőtlen luxus vagy átgondolt pénzügyi döntés?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. május 31. 14:01
Itt a májusi kánikula, így már most a pálmafák, a vízpart vagy épp a hűvös hegyvidéki tájak után vágyakozunk. A nyaralási szezon küszöbén azonban sokunk szembesül a rideg valósággal, hogy a vágyak nagyok, az erre felhasználható összeg viszont igen karcsú. Tavaly az átlagos nyaralási költés már megközelítette a 600 ezer forintot családonként és ez az összeg 2026-ban még magasabb lehet. Az alacsonyabb kamatok és a gyors ügyintézés miatt kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy hitelből utazzunk. De szabad-e, és ha igen, hogyan érdemes személyi kölcsönből finanszírozni a pihenést?
Személyes pénzügyek Magas kamatot fizetnek a bankbetétek, mégsem kapkodnak értük
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 07:06
Nem csak a Magyar Nemzeti Bank tartja az alapkamatát még mindig 6 százalék felett, több pénzintézet is ezt meghaladó vagy ettől ettől alig elmaradó betéti ajánlatokkal igyekszik magához csábítani az ügyfelek megtakarításait a BiztosDöntés.hu összesítése szerint. Hiába azonban az akár 6-8 százalékos kamat, a lekötött betétekért nem kapkodnak, a bankszámlákon lévő pénz 15 százalékát fektette be csak így a lakosság.
Személyes pénzügyek Késés, lopás, baleset: mire fizet az utasbiztosítás?
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 15:57
Világszerte megannyi bizonytalanság veszélyeztetheti a tervezett nyári utazásokat, ezért a Magyar Biztosítók Szövetsége idén is fontos tudnivalókkal szeretné segíteni a külföldre indulókat annak érdekében, hogy mindnyájan biztonságban tölthessék a nyári szabadságukat. Ma már széleskörű utasbiztosítási ajánlatokkal szolgálnak a biztosítótársaságok, ezért érdemes körültekintően megválasztani az úticélnak, valamint az időtöltési szándékainknak megfelelő, adott kockázatokhoz szükséges fedezeteket. A Magyar Biztosítók Szövetsége azt javasolja, hogy mielőtt megkötnének egy utasbiztosítást, kérdezzék meg a biztosítókat, vagy vegyék igénybe a biztosítási tanácsadók segítségét.
Személyes pénzügyek Nem javul a bérhelyzet, szégyenpadon a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 08:58
Jól érzi, ha a fizetését látva csodálkozik: a magyar bérek szinte minden összevetésben a rangsorok aléján tanyáznak. A folytatás sem túl rózsás. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG