3p
Nyilvánvaló alapvetés, hogy a felújított lakás mindig drágább, mint a felújítandó - de mennyivel? Érdemes költenünk a lakás kipofozására, ha egyszer úgyis el akarjuk adni? Nőhet annyival az ingatlan értéke, hogy megérje a sok költség, munka és idő, amit pluszban ráfordítunk? Ami biztos: érdemes számolgatni - van, ahol akár 50 százalékot is dobhat az ingatlan eladási árán, ha nem lerobbanva dobjuk piacra.

A használt lakások piacán az ingatlanok állapota továbbra is jelentősen befolyásolhatja az eladási árat - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből. A nagyvárosokban értékesített lakások országos átlagai alapján a felújított téglalakások négyzetméterára az idei évben 441 ezer forint volt, ez 26 százalékkal haladja meg a felújítandó társaik átlagát. A felújított paneleket pedig 8 százalékkal drágábban, 279 ezer forintért lehet eladni, mint a felújítandókat.

40-50 százalékos különbség is lehet

Budapesten és a legnagyobb vidéki városokban lehetnek ennél nagyobb különbségek is Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint. A fővárosban például a felújított téglalakások 29 százalékkal is drágábbak, így az átlagos négyzetméteráruk 479 ezer forint. A budapesti felújított paneleknek az átlagára 317 ezer forint négyzetméterenként, ami 13 százalékkal magasabb, mint a rosszabb állapotban lévőké.

Győrben a budapestihez hasonlóak az különbségek, Miskolcon pedig érdekes eredmény született: a felújított panelek átlagos négyzetméterára 141 ezer forint, ami 50 százalékkal haladja meg a felújítandók átlagárát.

Mennyivel drágább a felújított, mint a felújítandó?

Tégla Panel
Budapest 29% 13%
Debrecen 42% 6%
Miskolc na 50%
Székesfehérvár 40% 15%
Országos átlag (nagyvárosok) 26% 8%

Drágább a felújított, mégis jobban keresik

A felújított lakások négyzetméterenként akár 50-100 ezer forintos többletet eredményezhetnek, ezért érdemes mindenképpen mérlegelni ezt a beruházást. A nagyvárosok országos átlagai alapján egy 50 négyzetméteres panelnél 1 millió forint, a téglalakásoknál pedig akár 3-5 millió forint is lehet a felújított lakások árelőnye Balogh László szerint.

A szakember szerint azért is érdemes megfontolni a felújítást, mert jóval többen keresik a felújított lakásokat, ez pedig különösen vidéken igaz. Ugyanakkor a felújítandó lakások átlagosan 2-8 nappal hamarabb elkelhetnek, mint a felújítottak.

A felújított lakások iránti nagyobb keresletet a KSH lakásfelmérésre is alátámasztja. A magyar háztartások 13 százaléka - mintegy 500 ezer háztartás elégedetlen a jelenlegi lakáskörülményeivel és a környékkel. Ha pedig belevág egy lakásvásárlásba, akkor inkább jó állapotú, felújított lakásba szeretne menni, mint egy olyan ingatlanba, amelyet még korszerűsíteni kell.

Forrás: KSH

Számolni biztosan érdemes

Az ingatlan.com elemzése szerint a lakáseladóknak érdemes tehát számításba venniük az esetleges felújítást és annak költségeit. Bár a felújítandó lakásokra kevesebbet kell költeni eladás előtt és valamivel hamarabb gazdára találhatnak, a felújítottak a felújítás mértékétől függően jelentős ártöbbletet eredményezhetnek.

Miért nem újítja fel mindenki a házát, ha egyszer ad rá pénzt az állam?Az Otthon Melege a jelenlegi formájában inkább a jómódú családokon segít és kevés ház felújítására lesz elegendő a kerete, az ősztől elérhető "ingyenhitel" pedig bár lényegesen nagyobb kerettel indul, de a tisztán hitel jellegű programokkal nem nagyon lehet tömeget rávenni a felújításokra. A Magyar Energiahatékonysági Intézetnek van ötlete arra, hogy lehetne jobban csinálni >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Debrecen mellett épít logisztikai csarnokot a belga WLP
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 17:05
Bérlő még nincs, saját kockázatra indították el a beruházást.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ki akar házat venni az akkuval elárasztott Gödön?
Mester Nándor | 2024. március 27. 18:32
Jön a harmadik akkugyár Gödre, de nem jönnek a vásárlók. Legalábbis semmi nem mutat arra, hogy megfordulna az a csökkenő tranzakciós trend, ami épp a Samsung odatelepülése, vagyis a 2010-es évek vége óta tart. Elfogytak az akkorra megépített új otthonok, újak alig jöttek helyükbe, viszont lassan, de folyamatosan növekszik a használt házak kínálata. Ez még nem menekülés, de vannak már olyanok, akik nem kérnek a környezetszennyezésből, ráadásul úgy érzik, ingatlanuk értéke is megsínyli ezt, így jobb most kiszállni – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Legalább hatszor annyit kóstál ma Orbán Viktor budai háza, mint amikor vette
Mester Nándor | 2024. március 20. 18:47
Örülhet a parlamenti patkóban a nulladik szektor 14-es számú székében ülő miniszterelnök. Nem maradt le a nagy lakásár-robbanásról. Feltételezzük, hogy történt korszerűsítés a fele részben még 2002-ben tulajdonába került és a budai elitnegyedben lévő ingatlanán, így az bizonyosan megtartotta értékét a környék átlagával. Ám minthogy erről az átalakításról vagy korszerűsítésről nincsenek hivatalos adatok, a pontosabb értékmeghatározáshoz segítségül hívtuk, hogy mi minden történt a közvetlen környék lakáspiacán az eltelt több mint két évtizedben.
Ingatlan Belvárosi lakásra vágynak a fiatalok
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 16:20
A lakást bérlők egyharmada harminc év alatti, akiknél az első számú preferencia a belvárosi élet. Ezzel szemben az életkor előrehaladtával többen választják az agglomerációt bérlés esetén is. A külföldi bérlők drágábban bérelnek.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ártott Orbán Viktor a debreceni lakásáraknak 
Mester Nándor | 2024. március 13. 18:48
Továbbra is erős hiány van Debrecenben a minőségi új lakásokból, de a felújított használtakból is. A beruházók az összes új otthonnak csak egyharmadát hirdették meg, s ha elkelnek, akkor mennek tovább a többivel. Az árak főleg a tavalyi országos gazdasági visszaesés miatt csökkentek kissé. Közvetlen kapcsolat nem mutatható ki az akkugyárak és az árak között, de azt tudni lehet, hogy sokan féltik a jövőjüket és ingatlanuk értékét miattuk, s ezért vagy az ipari parkoktól távol vagy más városban keresnek ingatlant – derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Irgalmatlan összeget meg lehet spórolni egy ügyes hitelkiváltással
Privátbankár.hu | 2024. március 13. 09:51
Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Aranyárú családi házak Budán
Mester Nándor | 2024. március 6. 18:59
Nem lehetetlen jó állapotú családi házat kifogni Budán. De persze nem akárhol, a II. vagy a XII. kerületben sokkal kisebb az esély olyan használt házat elcsípni, ami a többség számára megfizethető árkategóriában van. A panelből vagy lerobbant pesti társasházból kertes házba vágyók inkább Óbuda külső részein vagy Budafokon nézhetnek körül. Már csak azért is, mert akár 20-25 százalékkal is olcsóbban juthatnak hozzá - derül ki sorozatunk mostani részéből.
Ingatlan Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének
Privátbankár.hu | 2024. február 29. 15:14
Minden nagybefektető arra vár egész Európában, így a tágabb közép-európai térségben is, hogy tovább csökkenjenek az irányadó kamatlábak és folytatódjon a dezinfláció. Természetesen a kereslet számottevő növekedése is kell ahhoz, hogy újabb beruházások induljanak a kereskedelmi ingatlanpiacon, s mindezt persze hitelezni is kell. Mit mondanak minderről a bankok? - kérdezte a KPMG a főszereplőket. Jöjjenek a részletek!
Ingatlan Budapest belvárosa az ötödik legolcsóbb az EU-ban a lakáspiacon
Mester Nándor | 2024. február 29. 05:42
Átmenetinek bizonyult a 2022 közepétől 2023 tavaszáig tartó kisebb árcsökkenés az európai lakáspiacon. Tavaly nyártól sok uniós országban lelassult az olcsóbbodás, több államban stagnálásba váltott a trend, idén már több helyütt ismét elkezdtek felfelé kúszni az árak. Budapest a korábbi drágulás ellenére is az olcsóbb városok között van az EU-ban – derül ki a Privátbankár Európai Lakásmonitor februári összegzéséből.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Most is a Covid alatt kialakult költsége van egy üzletnek a plázákban
Mester Nándor | 2024. február 28. 18:59
Stabilizálódtak az üzlethelyiségek összköltségei a bevásárlóközpontokban. A legjobb központokban szinte alig van kiadatlan ingatlan, de a bérlők egyelőre lanyha forgalomról számolnak be, ami hatással van az üzlethelyiségek értékére is - derül ki sorozatunk mostani részéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG