2p
Egyre magasabb a munkahelyi balesetek - és sajnos a halálozások száma is a Nemzetgazdasági Minisztérium statisztikái szerint.

A munkabalesetek száma 7,3 százalékkal nőtt tavaly - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé. Tavaly 21 088 dolgozó vált három napnál hosszabb időre munkaképtelenné munkabaleset következtében, míg 2014-ben 19 661.

A halálos kimenetelű munkabalesetek száma is emelkedett: 84 történt 2015-ben, hattal több, mint 2014-ben.  A legtöbb, 3594 baleset Budapesten történt, majd Pest megye következik a sorban 2112, és Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1345 balesettel. A legkevesebb baleset Nógrád és Zala megyében fordult elő, 397, illetve 456 regisztrált eset volt.

A balesetek közül több mint 7000 a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál fordult elő. A leginkább érintett korcsoport a 35-44 éveseké, a 21 088 munkabaleset negyede ehhez a korosztályhoz köthető.

Az ágazatok közül a gépipar volt a legbalesetveszélyesebb: tavaly itt 4195 munkabaleset történt. A feldolgozóiparban 3612, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében pedig 2726 esetet regisztráltak. Az építőiparban 808 munkabaleset történt a 2015 január-decemberi időszakban, azonban ezek közül 25 halálos kimenetelű volt. A felügyeleti szervek tavaly közel 56,4 millió forint munkavédelmi és több mint 2,9 millió forint eljárási bírságot szabtak ki - ismerteti a jelentés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG