4p
Az elmúlt években a kormány és az ellenzék közötti szakpolitikai összecsapás két fő területe az oktatás és az egészségügy volt. A kormány mindkét területen hatalmas béremelést emleget, míg az ellenzék szerint a lényeg az, hogy hatalmas pénzeket vontak ki ebből a két rendszerből. A Policy Agenda elemzésében most az egészségügy bérhelyzetét vizsgálta meg.

Hatalmas béremelés volt, vagy nem?

A kormány arra hivatkozik, hogy az egészségügy jelentős részének államosítása (értsd kormány közvetlen irányítása alá helyezése), valamint a célzott béremelési programok hatására nőttek az egészségügyben a keresetek.

Az egészségügyet nézve (nem számolva bele a szociális ellátást) 27 százalékos volt a bérnövekedés a 2004-2010 közötti hat évben, míg az azóta eltelt következő hat évben 38,5 százalékos. Nettó értékben nézve azonban már egyáltalán nem ilyen jó a helyzet. Az egykulcsos adó hatására ugyanis az alsó kereseti csoportokban megnőttek az adóterhek. Ennek következtében viszont a nettó átlagkeresetek alapján 2004 és 2010 között 35,6 százalékos, míg az előző hat évben 30,1 százalékos béremelés történt. Így tehát a nettó keresetek emelkedése kisebb volt az Orbán-kormány alatt, mint azt megelőzően.

Amennyiben a kormány el akarja érni a megelőző – vagyis a 2002-2010 közötti – nyolc év eredményét (benne a Medgyessy-kormány első 100 napos béremeléseit), akkor idén és jövőre átlag 8-8 százalékos nettó béremelést kellene végrehajtania.

Akkor nem is volt hatalmas béremelés?

Érdemes más aspektusból is megnézni a béreket, hiszen a korábban ismertetett adatok az összképet adják vissza, és nem látszik, hogy egyes területeken hogyan alakult a bérek helyzete.

Az egészségügy területén négy területet lehet összehasonlítani kiemelt foglalkozások alapján (általános orvos, szakorvos, védőnő, ápoló). Az adatok a kormány egyéni bér- és keresetstatisztikai rendszerében 2004-től érhetőek el, ezért ismét a most eltelt eddigi hat évet hasonlítottuk össze az azt megelőző hat évvel. A négy kiemelt foglalkozás átlag nettó béremelkedése 2010 és 2016 között 40 százalék volt, míg a megelőző - 2004 és 2010 közötti -időszakban 27, 6 százalék.

változás

2010/2004

2016/2010

általános orvos

34,0%

44,2%

szakorvos

34,0%

78,5%

védőnő

24,8%

29,1%

ápoló, szakápoló

25,8%

32 %

Azt is látni kell, hogy a négy kiemelt foglalkozás a humán-egészségügyben dolgozók 41 százalékát teszi ki. Ahhoz, hogy a korábban ismertetett ágazati 30 százalékos nettó emelkedés valósuljon meg, az egészségügy többi szereplője esetében csak 23 százalékos nettó emelkedés történhetett. Azaz nagyon egyenlőtlen volt ez az emelés a különböző foglalkozások között.

A kormány által kommunikált óriási béremelésnek, az oktatáshoz hasonlóan valóban van egy oka, ez pedig az alacsonyan tartott infláció. Míg 2004 és 2010 között az árak 34,8 százalékkal nőttek, addig az elmúlt hat évben csupán 11,8 százalékkal. Reálértékben tehát valóban volt egy béremelkedési különbség a két szektor között, de ez csak és kizárólag az infláció alacsony szintjének köszönhető. Azaz, furcsa módon részben a rezsicsökkentés inflációt lenyomó hatásának volt köszönhető a reálbéremelkedés az egészségügyben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy jobban érezné magát az egészségügyben dolgozó ma, mint hat éve, hiszen ez a reálbér emelkedés az alacsony bérszínvonal miatt sem egy átütően érezhető fogalom a hétköznapokban.

És mi a helyzet az egészségügyi kiadásokkal?

Az egészségügyi rendszerre fordított kiadásoknak egy része csak a bérek költsége. Nagyon csalóka az a kép, amit a kormány próbál erről a területről bemutatni. Hiszen rendkívül differenciált a béremelkedés az egyes foglalkozások között, miközben az egészvolumene elmarad a 2004 és 2010 közötti időszakétól.

A helyzetet jól ábrázolja, hogy az állam - az OECD adatai szerint - a költségvetésből a GDP 5,5 százalékát fordította az egészségügy finanszírozására, de ez az arány is hat év alatt 0,4-kal csökkent (2010-ben 5,1 százalékra), majd 2015-re további 0,4 százalékkal (4,7 százalékra). Eközben a magánforrásból költött egészségügyi kiadások 2004-ben is a GDP 2,3 százalékát tették ki, és 2015-ben is ugyanennyi volt.

Nem történt tehát más az egészségügyben, mint hogy az állam a saját kiadásait visszafogta, és ezzel a 2015. évi árakon 270 milliárd forintot kivett a rendszerből. Amennyiben ez a forrás rendelkezésre állna, akkor minden kiadást - köztük a béreket is  - 20 százalékkal lehetne emelni - állapította meg a Policy Agenda.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG