3p
KKV
Szeptemberben indult eljárás négy cég ellen, akik a gyanú szerint hulladékgazdálkodási tendereket osztottak fel. Egy képviselői indítványra átírták a törvényt, így már biztos nem kapnak milliárdos bírságot.

Szeptemberben indult vizsgálat

A Gazdasági Versenyhivatal tavaly szeptemberben indított kartellezés gyanújával eljárást négy cég ellen.

A helyszíni kutatással induló vizsgálatot szeptember 18-án kezdte meg a versenyhatóság az ALCUFER Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, a FE-GROUP INVEST Vagyonkezelő, Tanácsadó és Nagykereskedelmi Zrt., a SELECTOR Elektronikai Termék Újrahasznosító Kft., valamint az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. székhelyein illetve telephelyein.

A GVH szerint az eljárás alá vont vállalkozások képviselői 2012-től feltehetően egyeztettek és információkat osztottak meg egymással annak érdekében, hogy az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. által 2012 és 2014 között kiírt közbeszerzési eljárásokat felosszák, és a beadásra szánt ajánlatokat és árakat egyeztessék.

Egyszer csak átírták a törvényt

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették - hogy valóban így történt-e, azt pedig talán már sosem tudjuk meg. A napi.hu és a Napi Gazdaság is arról ír: a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosítása ugyanis megtiltja a GVH-nak, hogy az ügyben megállapítsa a törvénysértést és bírságot szabjon ki.

A módosítás szerint "nem állapítható meg a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény 11. paragrafusában foglalt tilalom (tilos a vállalkozások közti megállapodás és összehangolt magatartás) megsértése az Országos gyűjtési és hasznosítási tervben (OGYHT) meghatározott feladatok végrehajtása érdekében 2012-2013-ben kiírt közbeszerzési eljárások során tanúsított magatartások vonatkozásában".

A Napi Gazdaság szerint a GVH a módosítás kapcsán versenypártolással élt – vagyis egy beadványban megpróbálta a döntést a verseny érdekében befolyásolni –, de azt nem vették figyelembe.

Az indoklás: ilyen ügyben muszáj összebeszélni

Dankó Béla, a Fidesz Békés megyéből parlamentbe jutott képviselője jegyzi a módosítást, amelyet elfogadtak, január elsejétől hatályos, és a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazandó.

Az indoklást a napi.hu idézi: eszerint azért nem kartellezés e tendereken a cégek közti egyeztetés, mert ezek "a közbeszerzési eljárások a gyűjtési, illetve hasznosítási aránynak az Európai Unió által előírt minimális szint elérése érdekében jellegüknél fogva igénylik, hogy az abban résztvevő felek - ideértve az állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezetet is - egymással folyamatos konzultációt folytassanak és együttműködjenek." Továbbá "hogy a pályázatok ne legyenek eredménytelenek, feltétlenül szükséges az érintettek közti egyeztetés".

Amennyiben a vád megállja a helyét, az ügyben tízmilliárdos büntetést is kiszabhatott volna a versenyfelügyelet - írja a Napi Gazdaság.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG