5p
Már a puccskísérlet előtt is sokasodtak a felhők a török gazdaság egén, tavasszal harmadával estek vissza a turisztikai foglalások, az ország eladósodott, a termelékenység alig nőtt. Az OECD épp múlt heti jelentésében sürgette a jogállamiság erősítését, most éppen ennek ellenkezője történik.
Törökország, Alanya, fotó: Wikimedia Commons, Bestalex

A törökországi puccskísérlet a német vállalatok körében komoly idegességet váltott ki – írja a Reuters cikke. Emlékeztetnek arra, hogy a két ország kereskedelmi kapcsolatainak értéke tavaly 37 milliárd euróra rúgott, Törökország Németország 14. legfontosabb kereskedelmi partnere volt, és tavaly 16 százalékkal nőtt a német export értéke.

A gazdasági növekedés Törökországban egyes becslések szerint az idén is, mint tavaly, elérheti a négy százalékot éves szinten, ami több mint kétszerese a Németországban várhatónak. Mások óvatosabbak, és a török gazdaság lassulását várják. A német kereskedelmi és ipari kamata elnöke, Eric Schweitzer szerint máris beköszöntött a tőkekivonás Törökországból, ahol hatezer német érdekeltségű cég működik. Egy törökországi német-török kamara vezetője azonban inkább úgy véli, hogy egyelőre csak az újabb befektetésekkel kapcsolatos óvatosság nőtt meg.

Megnyugodott a török tőzsde

Pozitív, hogy a török tőkepiac a hétfői nagy esés után megnyugodott, a BIST 100 tőzsdeindex kora délután 1,2 százalékos pluszban volt, miközben a nyugat-európai részvénypiac egy százalék körüli esést mutatott az Investing.com szerint. A török líra 0,4 százalékkal erősödött az euróhoz képest, a tíz éves török kötvények hozama pedig csekély mértékben ugyan, de csökkent.

Nemrég még virágzó üzletmenetről számoltak be az elemzések Törökország és Németország között, amit segített a fiatalok magas aránya a török gazdaságban, vagy az, hogy közel hárommillió török származású lakosa van Németországnak. Tavaly pedig 5,5 millió német turista ment az országba.

A politikai viszony sokat romlott

A Reuters megemlíti, hogy a politikai kapcsolatok már nem olyan fényesek, sokat romlottak az utóbbi időben (örményekkel kapcsolatos német parlamenti döntés, ellenzékiek és a sajtó helyzete Törökországban stb.), de ez a német cégek napi üzletmenetét nem érintette.

A török gazdaságban a puccskísérlet előtt is voltak sötét felhők az égen, vállalati csődök, rossz banki hitelek és a turisták elmaradása (a merényletek, harcok miatt). Ezért is fontos lenne a nemzetközi vállalkozók bizalmát megőrizni – teszik hozzá.

Csak két szoba van kiadva

Hétből csak két szoba van kiadva – idéz a Der Spiegel egy panziótulajdonost Isztambulban. Az üzlet már az októberi, februári és márciusi öngyilkos merényletek, robbantások után összeomlott, lemondták a foglalások nagy részét. A tulaj már maga sem érzi magát biztonságban, így megérti a turistákat.

Az egy főre jutó GDP növekedése (OECD)

Az OECD vezetőjét, Ángel Gurría-t idézik, aki már a puccskísérlet előtt is arról beszélt, hogy nehéz idők jönnek a török gazdaság számára, és bemutatta a szervezet jelentését Törökországról Mehmet Simsek miniszterelnök-helyettessel közösen. A jelentésben Magyarországot is emlegetik, az ábra szerint míg Törökország kereskedelmi mérlegében közel három százalék a deficit, addig Magyarországon 8-9 százalékos többlet volt tavaly.

Nem elég termelékenyek

A szervezet szerint ugyan magas volt eddig a török növekedés, de ez nem tartható fent hosszú távon a gazdaság kiegyensúlyozása nélkül. Eszerint az egyensúlyt a küldő és a belső kereslet között kellene megteremteni, a belföldi megtakarításokat növelni. Alacsonyabb inflációt, magasabb termelékenység-növekedést és alacsonyabb külső deficitet szorgalmaznak. A török termelékenység növekedése az utóbbi években jóval elmaradt az EU-tól vagy az USA-tól, Japántól.

A kereskedelmi mérleg egyenlege (forrás: OECD)

De szorgalmazták a jogállamiság erősítését és az igazságszolgáltatás függetlenségének növelését is. Azóta a hatezer letartóztatással járó, bírákat és államügyészeket is érintő tisztogatások pontosan ennek az ellenkezőjét idézhették elő, durva mértékben. Az biztos, hogy a hitelminősítők már bejelentették, hogy Törökország adósbesorolásának felülvizsgálatára készülnek. Az ország jelenleg befektetésre ajánlott szinten van.

Orosz turisták kitiltva

A turizmus a török gazdaságban nagy jelentőségű, a GDP öt és a munkahelyek hét százalékát adja – folytatja a Der Spiegel. Idén tavasszal már harmadával visszaestek a foglalások, és ez a puccskísérlet után csak erősödhet. A dalamani repülőtéren most azért tülekednek a turisták, hogy minél előbb el tudjanak szabadulni az országból. "El innét, minél gyorsabban" - mondják sokan. Korábban pedig az oroszoknak a két ország közötti feszültségek miatt lényegében megtiltották, hogy Törökországba utazzanak, pedig ők voltak a második legfontosabb turistanemzet.

A termelékenység növekedése (OECD)

Sérülékenyek a külföld felé

Mivel a fizetési mérleg deficitje magas, az ország eddig főleg hitelfelvételből finanszírozta magát. Így sérülékennyé vált a külföldi tőkepiacok, devizapiacok változásaira, kiszolgáltatottá vált a külföld felé. A tíz százalékhoz közeli infláció és a lassacskán leértékelődő török líra elbizonytalanítja a gazdasági szereplőket.

A devizatartalékok alacsonyak. A lakosság a múltban a politikai bizonytalanságokra, mint választások, rendszerint kiadásainak visszafogásával, spórolással reagált, a vállalkozók befektetéseiket csökkentették. A Der Spiegel emlékeztet arra, hogy Erdogan elnök népszerűségét eddig részben a jó gazdasági teljesítmény okozta, ha ez sérül, akkor esetleg politikai engedményekre kényszerülhet.

A török jegybank egyébként ma negyed százalékponttal tovább csökkentette egyes kamatlábait.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG