6p
Lázár János felvázolta az év végi programot, illetve értékelte az elmúlt hetet: átalakulnak a polgármesteri fizetések - új háború jöhet az unióval és a rezsidémonnal - Gyárfás ügyét le kell zárni, a vizes vb-t kell tető alá hozni - a magyar hadsereg fejlesztése elengedhetetlen. Kormányinfó.

72-jére is nagy tisztelettel köszöntötte Lázár János a Kormányinfó résztvevőit: december 12-ig dolgozik az Országgyűlés, a kormány a helyén marad az év hátralévő részében. Kihelyezett kormányülés is lesz, mérlegelik a teendőket és megvizsgálják a Nemzeti Közszolgálati Egyetem legfrissebb jelentését két napon át. Ülésezik a két kabinet is és még egy egész napos kormányülést is beszúrnak az év vége felé.

Lezárják az új büntetőeljárási törvény tárgyalását, amit várhatóan széles konszenzusban fogadnak el. Lázár János reméli, hogy hatékony lesz az új törvény. Ugyanígy elfogadják majd a polgári perrendtartás új szabályozását is. A miniszter szerint jó munkát végzett az Igazságügyi Minisztérium.

A menekültválsággal kapcsolatban elmondta, hogy az ország ragaszkodik az önállóságához, ennek a fenntartásához pedig az Alkotmánybíróság tegnapi döntése ad támpontot. Az viszont nem lenne jó a miniszter szerint, ha a schengeni övezeten belül emelkednének határok

Béremelés: a kormány úgy emel bért, hogy mellette a járulékokat csökkenti, ezzel könnyebbé téve a cégek számára a magasabb bérek kifizetését. Ez nem jelenti azt, hogy elolvadnak a cafeteria-juttatások. Az adócsökkentés hat évre terjed ki, de két év múlva felülvizsgálják a gazdasági teljesítmény fényében. a minimálbéremelés két évre vonatkozik, aztán látják, hogy alakulnak a dolgok.

Nyugdíj: azért emelik többel (1,6%) a nyugdíjat, mert arra számítanak, hogy ettől beindul az infláció. A kormány arra vállalkozik, hogy minimum az infláció mértékével emelje a nyugdíjakat évente. Persze időről időre megvizsgálja a kormány a lehetőségeit, ennek és az Idősek Tanácsának köszönhető a 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány is. Ezeket a járási hivatalok munkatársai, nagyjából 30 ezren fogják átadni személyes felkereséssel még karácsony előtt.

Foglalkoztatás: folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma, 4,4 százalékos munkanélküliség van, 2010-ben 12 százalék felett volt. 700 000-rel dolgoznak többen, mint 2010-ben.

Ötpárti egyeztetés zajlik a polgármesteri fizetésekről. A kormány megnézte a polgármesteri fizetéseket, javaslatot tesznek a változtatásra. A Belügyminisztérium új fizetési bértáblát dolgoz ki. "Tarlós István fizetése csökkenni fog?" - hangzik az Origo kérdése később, "Neeeeeeeeeeem, hát karácsony lesz" - válaszolt viccesen Lázár.

Új törvény a KSH-ról: az Eurostat függetlenséget akar, ezért a törvénymódosítás ezt tűzte ki célul. A kormány döntéshozatali centrumától távol kell esnie a hivatalnak.

Saláta: állami támogatásokkal kapcsolatos rendelet, modern városok programról vonatkozó törvény változik, lesz száz új lőtér, mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos törvény is módosul az aszályra reflektálva. Jégkár-elhárítási rendszert építenek ki. 8,8 milliárd megy Makovecz Imre emlékére - jönnek felújítási munkák, templom- iskolaépítés 2018-ig. Mezőhegyesi Ménesbirtoknál 11 milliárd mehet az újraszervezésre. Településkép védelme miatt új szabályozást találtak ki a reklámfelületek használatára, amire három éven belül kell teljesen átállni.

Kabinetek jelentése: jóváhagyta a kormány 5 PPP-program támogatását, egyetemi és főiskolai épületekkel kapcsolatos projekteket, 10 milliárd megy erre.

Romák helyzete: van eredménye az integrációs törekvéseknek, de itt nem lehet megállni - mondta el a miniszter az unió alapjogi ügynökségének jelentése alapján. Foglalkoztatást illetően a második legjobb helyet érte el az ország. A szörnyű adatokról itt írtunk bővebben.

Visszatér a rezsidémon: az EU tegnap arról hozott döntést, hogy nem lehet államilag meghatározni a villamosenergia árát. Ezzel valószínűleg új front nyílik a rezsiháborúban az EU és a kormány között. Van a magyar állam tulajdonában előállító és tároló is, tehát az árat tudják védeni egy darabig.

Kérdések

Jó magyar, jó keresztény legyen a diák: stabil és biztos alap kell a gyerekeknek ezekben a kiszámíthatatlan időkben Lázár szerint. Egy európai országban nem lehet más az oktatás, mint keresztény, nemzeti alapú. Az értékeinek következetes megjelenítése megkérdőjelezhetetlen egyetemes érték, amivel jó, ha egy gyerek rendelkezik.

Megváltozott a világ: a magyar hadsereg fejlesztése elengedhetetlen, a helkopter képesség fejlesztése is tervben van, erősítik a tartalékos rendszert. Orbán Viktor már korábban elejtette néhány mondatában, hogy fel kell készülni egy változó világra. Van döntés arra, hogy a mostani 1 százalékos katonai kiadásokat növelik. Ehhez kell egy biztonsági stratégia. Valós hadseregfejlesztésre kerül sor.

Gyárfás-ügy: Lázár János múlt héten arra gondolt, hogy végül az úszók úsznak, nem a szövetség. Nem személyi okai vannak a kormány álláspontjának. A kormány szempontjából a legfontosabb dolog a vízes vb sikere. Legyen adott minden ahhoz, hogy ezt a feladatot jól tudják elvégezni.

Soros-szervezetek átvilágítása: meg van a lehetőség az ellenőrzésre. A magyar kormány helyesen cselekszik, ha felméri, hogy Soros György hogyan akarja kívülről befolyásolni az országot (reméljük átvilágítják az orosz szervezeteket is). “Soros úr több milliárd dollárt tesz a nyílt társadalmat építő szevezetekbe, meg kell vizsgálni, hogy ez az ország érdekeit szolgálja-e.”

Simicska mozgolódik: “én nem tudom, hogy mozog-e” - mondta Lázár egy Simicskáról megjelent új könyv kapcsán, amelyet Debreczeni József DK-s képviselő írt. Kár volt erre a reklám - zárja gyorsan a miniszter a kérdést.

Pharaon-ügy: két alkalommal kért vízumot Ghaith Pharaon. Pharaon magyarországi érdekeltségeinél egy magyar szerv sem folytat vizsgálatot vagy ellenőrzést. A magyar hivatalok mindent rendben végeztek, a kérdés az, hogy az USA miért nem kapta el akkor, amikor Magyarországon volt.

Olimpiai díjak: mindenki egymásra mutogat a késés miatt, de szerdán aláírtak mindent a folyósításhoz. Volt olyan szövetség, amelyik nem küldte be határidőben az értékelését és volt, amelyik “hülyeségeket írt”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG