4p
Az elemzők szerint tovább csökkentheti az alapkamatot a jegybank, igaz, a gyorsuló infláció miatt egyre szűkebb a mozgástér.

Londoni pénzügyi elemzők szerint a gyorsuló infláció környezetében is maradt még valamelyes enyhítési mozgástere a Magyar Nemzeti Banknak (MNB). A KSH szerdai adatismertetése szerint a májusi 0,5 százalékos emelkedés után júniusban 0,6 százalékkal volt magasabb a fogyasztói árindex az egy évvel korábbi szintnél. Ez jórészt megfelelt az előzetes londoni elemzői konszenzusnak.

Lesz még vágás?

Daniel Hewitt, az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza a szerdai adatismertetés után közölte: a ház még egy 0,10 százalékpontos MNB-kamatcsökkentéssel, így 1,40 százalékos alapkamat-mélyponttal számol.

Hewitt szerint az infláció gyorsulása mellett több más tényező is az MNB enyhítési ciklusának befejezése mellett szól: ezek közé tartozik a magyar gazdaság élénk növekedése és a forint gyengülése.

Kisebb lépésben

William Jackson, az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza is azt jósolta, hogy a továbbra is alacsony, de már gyorsuló infláció környezetében az MNB várhatóan az eddiginél kisebb ütemű enyhítésre vált. Jackson jelenlegi előrejelzése szintén az, hogy az MNB ebben a hónapban még végrehajt egy 0,10 százalékpontos kamatcsökkentést, 1,40 százalékra mérsékelve alapkamatát.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői a szerdai inflációs adatismertetés után azt jósolták, hogy a magyarországi inflációs ütem gyorsulása a harmadik negyedévben megtorpan - a ház ebben a negyedben 0,3 százalékra visszalassuló átlagos éves összevetésű inflációt vár -, a negyedik negyedévben ugyanakkor már érdemi gyorsulásba kezd.

Sok függ az olajtól

A JP Morgan elemzői szerint a tavalyi olajárcsökkenés bázishatása mellett ebben része lesz a tavalyinál várhatóan kevésbé kedvező idei mezőgazdasági terméshozam inflációs felhajtóerejének is. A ház számításai szerint a magyarországi infláció 2016 első negyedében tetőzik 2,7 százalékos átlagszinten; ezen belül a cég elemzői januárban az MNB három százalékos céljához közeli tizenkét havi inflációt valószínűsítenek.

A JP Morgan londoni elemzői szerint azonban az infláció a kedvezőtlen bázishatások enyhülésével ezután ismét lassulni kezd, és a jegybanki célszint alatt stabilizálódik a jövő év hátralévő részében. A ház elemzői szerint a nyersolajárak e hónap eleje óta tartó újabb csökkenésének dezinflációs hatását csak részben ellentételezi a forint gyengülése.

A JP Morgan szakértői közölték: számításaik szerint ha a Brent alaptípus hordónkénti árfolyamátlaga 60 dollár lesz az idei második fél évben és 2016 egészében - a cég jelenlegi előrejelzésében szereplő 66-67 dollár helyett -, akkor az éves magyarországi inflációs ütemek a következő hónapokban ismét zéróra esnek vissza. Ennek az alternatív forgatókönyvnek a megvalósulása esetén a JP Morgan elemzői szerint az átlagos magyarországi infláció 2016 egészében 1,7 százalék lenne a cég alapeseti prognózisában szereplő 2,3 százalék helyett.

A görögök betehetnek

A ház elemzői ebben a környezetben 0,10-0,15 százalékpontos MNB-kamatcsökkentéssel számolnak júliusban, és augusztusra várják az utolsó csökkentést a jelenlegi enyhítési ciklusban. Hangsúlyozták azonban azt a véleményüket, hogy az augusztusi kamatcsökkentés függ a kockázati környezet addigi alakulásától, beleértve a görögországi válság fejleményeit.

Hozzátették ugyanakkor, hogy szerintük az MNB a jelenleginél valamivel gyengébb forintot szeretne, és addig nem okoz számára problémát a monetáris enyhítési folytatása, amíg a forintárfolyam 320-325 forint/euró alatt jár. A JP Morgan elemzői közölték azt is, hogy 2017 előtt nem várnak kamatemelést az MNB részéről.

A Royal Bank of Scotland (RBS) bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői szerint azonban a görögországi válságból eredő megnövekedett kockázatok miatt már most sincs több monetáris enyhítési mozgástere az MNB-nek.

A ház azzal számol, hogy a forint a görög helyzet romlása miatt a következő hónapokban 320 forint/euró fölé gyengül

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG