2p
Mérséklődött a népességfogyás üteme 2014 első öt hónapjában, miután többen születtek és kevesebben haltak meg, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A jelentés szerint januártól májusig 35 525 gyermek született, ami 2,9 százalékkal több mint 2013 első öt hónapjában. Ugyanakkor 53 464-an hunytak el, ami 2,2 százalékos csökkenést jelent. Ez alapján 17 939 emberrel csökkent az ország népessége; ez 2188-cal kevesebb az egy évvel korábbi adatnál.

A születések száma az év négy hónapjában emelkedett, februárban viszont enyhe, 1,1 százalékos csökkenés volt tapasztalható az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb mértékű növekedés áprilisban történt, amikor 7032-an születtek, 9,4 százalékkal többen mint az előző év azonos hónapjának értékét. Összességében az év első öt hónapjában 997-el több gyerek született, mint 2013 hasonló időszakában.

A halálozások száma különösen márciusban mérséklődött, amikor 4,3 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyinál ez az érték. Összességében 1191-el kevesebben hunytak el, mint 2013 január és május között.

Valamennyi hónapban jelentősen, összességében 9,9 százalékkal emelkedett a házasságkötések száma a tavalyihoz képest. A legnagyobb mértékű emelkedés februárban történt, amikor közel 20 százalékkal többen mondták ki a boldogító igent, mint 2013 februárjában. A 11 497 házasságkötés 1 038-cal haladta meg a bázisidőszaki értéket.

Ezer lakosra 8,7 élve születés és 13,1 halálozás jutott. Mivel a halálozások száma mérséklődött, a születéseké pedig emelkedett, a természetes fogyás üteme 4,9 ezrelékről 4,4 ezrelékre csökkent - tartalmazza a KSH jelentése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG