4p
Jobb lenne, ha az olimpián lenne ilyen nagy arányban aranyérmünk – halálokok tekintetében a 12 féle betegségcsoport negyedében, azaz háromban a magyarok az elsők az egész EU-ban. Egy területen a másodikok, de több más területen is eléggé elöl vagyunk. Nagyon rosszul hangzik.
Német intenzív osztály. Fotó: Wikimedia, Norbert Kaiser

Több halálozási mód terén előkelő helyen állunk Európában, van, ahol vezetünk, mint a tüdőrák területén, másutt, mint az öngyilkosságokban, másodikok vagyunk – derült ki a Statista.com infografikájából, amelyet a cikk végén láthatnak.

A szívkoszorúér- betegség területén negyedikek voltunk a legutóbbi, 2012-es adatok szerint, az egyéb légzési rendellenességekben és az idegrendszeri betegségekben viszont nem álltunk túlzottan elöl. Ez volt egyébként az öt leggyakoribb halálok a grafikon szerint az EU-ban.

Csúnyán vezetjük a listákat

Részletesebben utánajárva ennél sokkal szomorúbb a kép: az Eurostat 12 féle halálokot különböztetett meg, és ezek negyedében, azaz három területen abszolút elsők vagyunk, mi vezetjük az EU 28 országának listáját – úgymint rák, tüdőrák, vastagbél-betegségek. Egy negyedik téren, az öngyilkosságok terén másodikak vagyunk, százezer lakosra 24 öngyilkos jutott. (Csak Litvániában magasabb ez a szám, mégpedig 31.)

Halálokok helyezése egyes európai országokban
(Az EU 28 országán belül, 100 000 főre, 2012, Eurostat)
Magyaro. Cseho. Lengyelo. Románia Bulgária Németo. Franciao. Nagy-Britannia
Keringési betegség 5 8 10 2 1 16 28 26
Szívbetegség 4 6 14 7 11 16 28 17
Rák 1 8 7 14 22 20 21 12
Tüdőrák 1 10 3 14 22 17 18 6
Vastagbél-betegségek 1 4 9 16 11 19 24 20
Légzési betegségek 14 16 17 13 21 18 23 1
Idegrendszeri betegségek 20 16 22 21 25 17 2 8
Közlekedési balesetek 8 9 3 2 11 21 19 28
Öngyilkosság 2 11 9 13 17 18 8 24
Mellrák 6 20 24 23 14 10 15 9
Méhnyakrák 8 9 7 1 5 15 24 19
Méhrák 8 6 9 24 4 27 10 14
(Hányadik helyen áll az adott ország az adott halálok terén az EU 28 tagállama között.)

Előkelő helyen állunk a keringési betegségek, szívbetegségek és a nőgyógyászati problémák terén is (mellrák, méhrák, méhnyakrák) – nem túl nehéz észrevenni, hogy elsősorban a különböző rákfajtákkal állunk hadilábon. A közlekedési balesetekben is eléggé elöl vagyunk, egyedül talán az idegrendszeri betegségekben állunk jól – ezek a jelek szerint inkább a fejlettebb országokat sújtják.

Fekete volt a január, a február

Januárban és februárban különösen magas volt az elhunytak száma Magyarországon. Ahogy a Statisztikai Hivatal (KSH) akkor írta, „ az elhunytak száma 25 469 fő volt, ami kiugró, 18%-os emelkedést, számszerűen 3945-tel több halálozást jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A jelentős halálozási többlet hátterében a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke állhat.”

 

Sorvad az egészségügy?

Vakmajom, azaz Faragó Ferenc alapkezelő csütörtökön azt írta,”a tegnapi nap híre, hogy egy nagyatádi férfi halálfélelmében megműtötte magát, miután nem kapott sürgősségi betegellátást. Borzasztó, de ami mögötte van, még borzasztóbb: a közegészségügyi ellátások szándékos elsorvasztása oda jutott, hogy számos területen egyszerűen már nincs ellátás (…) rendszerleállás van, ezért már ezrével halnak meg olyan emberek, akiket az időben kapott ellátás megmentett volna”.

Nem elég a magánellátás sem

Szerinte erre még a magánellátás választása sem megoldás, „még azoknak sem, akik meg tudják fizetni, mert nincs teljes körűen kiépült, minden esetre felkészült magánellátás. Nem véletlen a halálozási mutatók soha nem látott szintre való megugrása” – írja az alapkezelő.

(A bőrrákról és a nap elleni védekezés számos hibájáról itt írtunk.)


You will find more statistics at Statista

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG