1p
Gúnyosan megjegyezhetnénk, a pénztárak megkapták, amire vártak: a pénztári befizetéseket "csak" átirányítja a kormány, nem pedig zsebre teszi - csakhogy 2011 decembere van, nem pedig 2010. A csütörtökön bejelentett újabb "átirányítással" a legnagyobb gond, hogy a kompenzációról megint nem esett szó.

3,1 millió ember nyugdíj-megtakarításait már átfolyatták a költségvetésbe - végleg. Pontosabban a 2010-ben nagy lendülettel megkezdett nyugdíjreformról először még annyit lehetett tudni, hogy az NGM 14 havi  járulék átirányítására készül, de szó nem volt még másfél évvel ezelőtt arról, hogy megnyitva az átlépés lehetőségét, a komplett vagyont elszipkázza a költségvetés. Így lett.

A kompenzáció eddig egy ígéret

A legnagyobb kérdés azonban továbbra is a kompenzáció, mely nem több jelen pillanatban egy nyugdíjígérvénynél, melynek egy része a jövőben egyéni számlán halmozódhat fel. Ahogy már korábban is írtunk róla, erről sok mindent nem tudni, homályos elképzelések szivárogtak már ki arról, hogy mi a miniszterelnök elképzelése, de úgy tűnik: konkrét terv egyelőre nincs.

11 év megtakarításai hamar elillantak

"Ez most már mindig így lesz"
Orbán Viktor a közrádiónak nyilatkozva ma reggel azt mondta a magánnyugdíjpénztári forintok ismételt átirányításáról, hogy "az most már mindig így is lesz". Részletek >>>

Az állam idén közel 3000 milliárdnyi nyugdíjvagyont zsebelt be, ebből közel 1400 milliárdnyi állampapírt égetett el a gyors és látványos adósságcsökkentés végett. Csakhogy az unortodox gazdaságpolitikát a piacok nem díjazták kellőképpen, így a 310 forint felé szökő euróárfolyam szépen visszahízlalta az államadósság szintjét is - amiről most már a nemzetgazdasági tárcánál is tudomást vesznek.

Ezt onnan sejthetjük, hogy a maradék nyugdíjvagyont is államadosság-csökkentésre használják fel, nem pedig a BKV és a MÁV adósságainak leépítésére illetve a PPP-projektek kiváltására. Másrészt, a sebtiben újraírt költségvetést már 300 forintos euróval számolták újra - noha az NGM már a legelső változat bemutatásakor is azt mondta, 300 forintos árfolyamra is van vésztartalék. A növekedési kilátások romlása azonban egyértelművé tette, hogy ezek a tartalékok hamar el fognak fogyni.

Így csinálják Európában
A tőkefedezeti rendszer befizetéseinek elterelésére van európai példa, Észtország például "kölcsön kérte" a tagok pénzét, de úgy, hogy a kikötötte az eredeti állapot helyreállítását. Az észt kormánynak a GDP felpörgetéséhez volt szüksége a vagyonra, amit azóta visszatett a kasszákba. Ehhez hasonlóan jártak el korábban a lengyelek is, de a többpilléres rendszert nem bántották. A válságban épp máshogy jártak el az ukránok és a csehek, őket a krízis éppen arra tanította meg, hogy tartalékokat kell felhalmozni a jövőre, így bevezették a magánpénzári rendszert. A cseh modellben ráadásul a tb-alapból is támogatják az egyéni befizetéseket.



Ahogy hamar elillanni látszik 11 évnyi megtakarított vagyon is. A magánpénztáraknál maradó közel 100 ezer emberhez év eleje óta nagyjából 300-an csatlakoztak - jellemzően olyan tagokról van amúgy szó, akiknek jelentős megtakarítás van a számlájukon.

Toldozni-foltozni kell

Ők az első pofont azzal kapták, hogy ügyükben nem döntött az Alkotmánybíróság - jogilag mindmáig nem tisztázott ugyanis, hogy állami nyugdíjra ezek a tagok jogosultak-e? Hiszen nyugdíjjárulékot fizettek, ami után jogosultság érvényesíthető lenne normál esetben. A járulékból azonban szociális adó lett, a jogalkotó a jövő évi költségvetést megalapozó törvényekbe pedig elrejtett olyan kitételeket, melyekkel könnyen megtorpedózhatják a fellépő igényeket. A visszamenőlegesség miatt fontos lett volna, hogy döntsön az immár új tagokkal felálló Ab, de egyre valószínűbb, ez már idén nem történik meg. Jogszabályi változások miatt pedig - ahogy arról már korábban beszámoltunk - az ügy lekerül a taláros testület napirendjéről.

A második pofont pedig azzal kapják ezek a tagok, hogy befizetéseiket minimum két évig továbbra is az államkasszába irányítják. Csakhogy ez a körülmény még nem állt fenn, akkor amikor idén január végéig ezeknek a tagoknak dönteniük kellett. Persze nem jelent nagy különbséget, hogyha a közül kell választania az embernek, hogy idén vagy jövő januárban lép-e  át az állami rendszerbe...
Csakhogy továbbra is jelentős vagyonról beszélünk, hiszen mint említettük, vélhetően azoknak érte meg bent maradni a magánpénztári rendszerben, akik jelentős összegeket halmoztak fel, így biztosítva tudták nyugdíjas éveiket. Ők továbbra is a magánpénztárakat bízták meg vagyonuk gyarapításával és kezelésével - ráadásul ők ilyetén módon már rendelkeznek egyéni számlával, bármikor megnézhetik, vagyonuk mekkora, hogyan változott.

Vegetálnak a kasszák, ez most már a végjáték lesz

A kormány mostani terve alapján azonban a vagyont kezelő kasszák ellehetetlenülnek. Ezek a pénzintézetek, melyek félreértés ne essék, nem "extraprofitot felhalmozó multik", hanem a tagok tulajdonában vannak, ugyanis 14 hónapja befizetés nélkül vegetálnak, az új szabályok szerint olyan költségszint mellett kellett volna tovább működniük, amely legalább is a színvonalas vagyonkezelést lehetetlenné tette, de nagyobb baj, hogy a működés fenntartását is megkérdőjelezte. Ha további két évig nem kapnak a kasszák befizetést, az azt jelenti - ne finomkodjunk -, hogy ezeknek a kasszáknak lőttek. Nincs az a pénztári vezető, aki ilyen körülmények között azt mondaná, hogy tovább folytatja tevékenységét.
Egyszerűbb lesz ugyanis azt az utat választani, hogy elengedik a tagokat az állami rendszerbe, mint hogy tovább szenvedjenek. Az "eutanázia" lehetőségét maga Matolcsy György villantotta meg, aki azt mondta, elképzelhető, hogy ismét megnyitják az állami rendszer kapuit.

A mostani döntés két szempontból hasonlít az első hasonló jellegű intézkedésre. Először is a szakmával nem egyeztetett a kormányzat. Sem a szektor nagy részének államosítása előtt, sem a reálhozamok kifizetése kapcsán - volt is belőle gond, a káosz miatt "csak" 1,8 milliárdnyi reálhozam nem jutott el a címzetthez - sem pedig most. A pénztári vezetők ismét a hírekből értesültek róla, hogy az általuk kezelt vagyonra az államnak fáj a foga.

Vissza oda, ahonnan indultunk: kompenzáció

Másodszor: az NGM továbbra sem számol be róla, mi a kompenzáció. Ne feledjük, olyan pénzekről van szó, amit a munkavállaló levont a bérekből és tovább utalt a kasszáknak. Ezek helyett maradt egy ígérvény, melyet 3,1 millió embernek kell majd teljesíteni a jövőben valamikor. És hogy mi marad annak a 100 ezernek, aki eddig úgy gondolta, hogy pénze "biztonságban" van, arról szintén nem tudni semmit.

Implicit államadósság - ez ellen is harcolni kell...


Ezek az ígérvények márpedig implicit államadósságot fognak generálni. Minden elöregedő társadalomra jellemző, hogy az eltartottak és aktívak arányának változása miatt a nyugdíjkassza hiányt, vagyis államadósságot generál a jövőben. Ezt a járulékszint drasztikus emelésével és/vagy az aktívak számának emelésével lehetne ellensúlyozni. Senkinek ne legyen tehát illúziója afelől, hogy a nyugdíjrendszerből most kivett 3000 milliárd forint majd nem fog hiányozni. Dehogynem, előbb-utóbb valakinek vissza kell majd ezt fizetnie. A sors különös fintorának is nevezhetjük, hogy az államadósság elleni harcban majd épp ez a reform lesz az egyik legnagyobb ellenfele a mindenkori kormányzatnak, mg akkor is, ha a most egy év alatt felhasznált vagyon jelentős része államadósság-csökkentésre is megy el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ki mit hoz be? Ki mit visz ki? Árverésre ment a whisk(e)y
Kenessei András | 2024. március 29. 14:07
A világ egyik legismertebb árverezőháza izgalmas aukción vitte kalapács alá a Föld egyik legismertebb égetett szeszfajtáját, amelynek erőteljes angolszász, pontosabban kelta utódnépi kötődése van. Az árverés, a várakozásokat beváltva, nagy sikerrel zárult.
Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG