3p
A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2014 januárjában 1524 új árfolyamgát-szerződést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán a honlapján.

Januárban tovább nőtt az új árfolyamgát szerződések száma, miután a decemberi 1343 új szerződés is már jelentős növekedést mutatott a korábbi hónapok néhány száz darabos számához viszonyítva. A szerződéskötések azután élénkültek meg, hogy a parlament november 5-én a konstrukció belépési feltételeinek könnyítéséről döntött, így a rögzített árfolyammal a korábbi 90 nap helyett a 180 napos késedelemben levők, a 20 millió forintnál nagyobb devizahitelt felvevők, illetve fizetéskönnyítő program hatálya alatt állók is élhetnek.

Mi az árfolyamgát?

Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni. 

A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie. A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét.

Az MNB adatai szerint 2012. áprilisa óta összesen 168 961 új árfolyamgát-szerződést kötöttek meg. A megnyitott, aktív gyűjtőszámlák száma január végén elérte a 163 451 darabot, ebből 159 251 darab a hitelintézeteknél, 4200 darab pedig pénzügyi vállalkozásoknál volt. 

A gyűjtőszámlák száma azért kevesebb, mint a megkötött szerződéseké, mert az előbbieket a szerződéskötések után, egy későbbi időpontban nyitják meg. A megkötött szerződések közül csak azok lépnek életbe, amelyek esetében a hiteladós legkésőbb a gyűjtőszámlahitel első folyósításáig megfelel a törvényi feltételeknek. A gyűjtőszámlahitel-számlák darabszámát és állományát az időközben lejáró, kifutó hitelek is csökkentik. 

A hitelintézeteknél 486 ezer darab lakossági deviza jelzáloghitel szerződés volt január végén, a megnyitott gyűjtőszámlák aránya ezekhez képest 33 százalék volt. Január végén a rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsön állomány 1408 milliárd forintra rúgott, ebből 1358 milliárd forint a hitelintézeteknél, 50 milliárd forint a pénzügyi vállalkozásoknál volt. A hitelintézeteknél ez az összes lakossági deviza jelzáloghitel állomány 37 százaléka. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Örülhetnek a bankkártyások, meghátrálhatnak a kibocsátók Amerikában
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:14
Majdnem tíz éve pereskednek az amerikai kiskereskedők a Visával és a Mastercarddal azért, hogy mérsékeljék a bolti vásárlásoknál felszámított kártyahasználati díjaikat. Most lett némi eredménye ennek.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG