4p
A Magyar Nemzeti Bank jelentősen, a decemberi 2,3 százalékról 3,2 százalékra emelte az idei GDP-növekedés várható ütemét márciusi inflációs jelentésében. Ebben a jegybank a fogyasztói árak stagnálására számít, míg decemberben még 0,9 százalékos inflációt valószínűsített.

A Monetáris Tanács az inflációs cél esedékes felülvizsgálatát követően az inflációs célkövetés keretrendszerének rugalmasabbá tételéről döntött.

Az MNB 2016-ban 2,6 százalékos inflációval és 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol. A decemberi előrejelzésében még 2,9 százalékos infláció és 2,1 százalékos GDP-növekedés szerepelt.

 

Ennek eredményeképpen a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett nemzeti fogyasztóiár-index változásának 3 százalékos értékében meghatározott inflációs cél fenntartása mellett egy ±1 százalékpontos toleranciasávot jelölt ki. Az MNB az inflációs cél teljesülésének értékelését – eddigi gyakorlatának megfelelően – évente, az Éves jelentésben teszi közzé.

Meglepő változtatások

Mint közleményükben írják, az MNB az árstabilitás elérésével és fenntartásával tud hozzájárulni a hosszútávon fenntartható gazdasági növekedéshez. Az árstabilitás feltételei akkor adottak, ha a gazdasági szereplők hosszabb távon előretekintve biztonsággal számíthatnak arra, hogy az infláció alacsony és stabil marad.

Az árstabilitás nem feltétlen jelent zérus közeli inflációt, a gazdaság működése szempontjából a tartósan és túlzottan alacsony, vagy negatív inflációnak is lehetnek kockázatai.

A 3±1 százalékos cél kellően alacsony ahhoz, hogy az inflációval járó gazdasági veszteségek mérsékeltek maradjanak, figyelembe veszi a fogyasztóiár-index számbavételének módjából eredő esetleges statisztikai torzításokat, és megfelelő mértékben csökkentheti egy esetleges defláció kialakulásának kockázatát.

Egyúttal tekintettel van arra, hogy felzárkózó országok esetében a gazdaság növekedése az árszint fejlett országokhoz történő közeledésével jár együtt, ami a fejlett országokhoz viszonyítva többlet inflációt jelenthet.

Alkalmazkodni kell a környezethez

A pénzügyi válság világszerte új kihívásokat állított a monetáris politika elé. A válság felhívta rá a figyelmet, hogy a gazdaságot érő sokkok jóval nagyobbak lehetnek a korábban gondoltnál, és a jövőben sem lesz elhanyagolható a valószínűsége annak, hogy a monetáris politika korlátokba ütközik. Az inflációs célkövetés célrendszerében a jegybankok a nagyobb rugalmasság irányába mozdultak el, és megújították monetáris politikai eszközrendszerüket.

 

 

A rugalmas inflációs célkövető stratégia az árstabilitási cél elsődlegessége mellett egy olyan keretet biztosít, amiben a jegybank rövid távon nemcsak az inflációra összpontosít, hanem figyelembe vesz egyéb (reálgazdasági, pénzügyi stabilitási) szempontokat is.

A reálgazdasági megfontolások elsősorban úgy jelenhetnek meg a döntéshozatal során, hogy a jegybank a reálváltozók túlzott volatilitásának elkerülése érdekében átmenetileg tolerálja inflációs céljának elvétését.

Könnyebb lesz alkalmazkodni hozzá

Az inflációs cél körüli ±1 százalékpontos toleranciasáv hozzájárulhat a keretrendszer rugalmasabbá tételéhez. A toleranciasáv alkalmazása összhangban van a jegybankok nemzetközi legjobb gyakorlatával. A jegybank továbbra is 3 százalékos infláció elérésére törekszik, a ±1 százalékpontos toleranciasáv ugyanakkor megjeleníti, hogy az infláció a gazdaságot érő sokkok hatására e szint körül ingadozhat. A Monetáris Tanács által figyelembe vett időhorizont továbbra is 6-8 negyedév.

A most kitűzött inflációs cél következő felülvizsgálatára legkésőbb 3 év múlva, vagy a közös európai árfolyamrendszerbe (ERM II) történő belépéskor kerül sor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG