5p
A nagyobb forgalmú papírok között az OTP, a közepes cégek mezőnyében az Elmü nyerte a féléves hozamversenyt, ötven százalék körüli árfolyam-növekedéssel. Kár, hogy leginkább a tőzsdéről kivezetendő részvényeken lehetett szépen keresni. A BUX bőven lekörözte Európát.
(Fotó: Eidenpenz József)

Nehéz helyzetben vagyunk, ha azt akarjuk eldönteni, hogy melyik volt az első félév legjobb magyar részvénybefektetése. Annyi ugyanis az illikvid részvény, amelyekre alig születik kötés, de 40-50, sőt néha több száz százalékokat is ugrálnak minden különösebb ok nélkül, és nem lehet komolyan venni őket. Így érdemes inkább kategóriánként megnézni, hogy ne keverjük az almát a körtével.

A BUX index 31,7 százalékkal ment fel, sok éves stagnálás után végre tartósan húszezer pont fölé tudott emelkedni. A P, azaz Prémium kategóriában az OTP a nyertes, amelynek részvénye az osztalékot is hozzászámolva 50,8 százalékkal ment fel fél év alatt. A decembert ugyanis eléggé nyomott áron, 3811 forinton fejezte be, éves minimumához eléggé közel. (Lásd a táblázatot hátul.)

Túlteljesítettük Európa nagyjait

A BUX-on és az OTP-n kívül a Mol 30, a Richter 21 és a Magyar Telekom 17 százalékos emelkedése is nagyon jónak számít nemzetközi összehasonlításban is. Az 50 leglikvidebb nyugat-európai részvény árfolyamát ábrázoló Dow Jones EuroStoxx 50 index például csak 8,8 százalékkal ment fel december vége és június vége között.

Ami az eséseket illeti, először is van két csődbe ment cégünk, a Business Telekom (BTel) és a Hunmining (volt Genesis Energy, volt Novotrade), ezek értékét nullának vettük, bár nem zárható ki teljesen, hogy marad valami a felszámolásból. Így a veszteségük mértéke is automatikusan 100 százalék.

Felvásárolandó cégekben volt a nyereség

Ettől eltekintve a legrangosabb Prémium kategóriában (ahonnét a BTel távozott) a sok éve szenvedő CIG Pannónia 14,4 százalékkal esett, a Pannergy 1,6 százalékkal. A tizenegy cégből a maradék nyolc azonban kétszámjegyű növekedést ért el.

A Standard (S) kategóriában az Elmü 56 százalékos és az Émász 50 százalékos drágulása kiemelkedő, a cégek felvásárlási kilátásai miatt lehetett ez így, de az osztalék is nagyban növelte a hozamot. A Danubius 52 százaléka ezüstérmet ér, kár, hogy itt is felvásárlásról van szó. Van aztán még pár gyöngyszem harminc százalék körüli drágulással, mint a Graphisoft Park vagy a Zwack.

A Buda-Cash sötét árnyékában

Az S kategóriában ötven százalék felett esett az Opimus nevű holding (volt Phylaxia), amely így vagy úgy, de néhány szálon mindenképpen a Buda-Cash Brókerházhoz kapcsolódik. Már Phylaxia korában is rossz volt a híre, most végképp az lett, pedig a gazdálkodásával állítólag nincsen baj.

A T kategóriába olyan cégek kerülnek, amelyeket „technikai okokból” vezettek be a tőzsdére. Ez sok mindent jelenthet, adóoptimalizálási célzatot, még nagyon távoli és ködös tőkeemelési terveket, a befektetők kitömésének szándékát ócska papírokkal, vagy más gyanús dolgokat, mindenesetre ezeknek a részvényeknek alig van fogalmuk és árfolyamuk is sokszor végképp szeszélyes.

700 százalékos ingadozás és osztalékkirályság

A FUSO Ecosystem Nyrt. (korábbi nevén Hybridbox Nyrt.) például 67 százalékkal emelkedett a félév során, csakhogy az utóbbi egy évben volt két forint is, meg 14 forint is, a 700 százalékos árkülönbség miatt nem érdemes komolyan venni. Ahogy az is a mese, pontosabban a bennfentesek kategóriája, hogy a Finext az árfolyamára vetítve majdnem 50 százalékos osztalékot fizetett ki. (Tudta, hogy a tartós befektetési számlán levő részvények osztaléka adómentes?)

(A tőzsde júniusi forgalmáról itt írtunk.)

Tőzsdei részvények féléves hozama
Prémium kategória Árfolyam Osztalék Árfolyam Ár+osztalék Hozam Osztalékhozam
dec. 30. (forint) jún. 30. (százalék) (százalék)
ANY 880 75 959 1 034 17,5 7,82
APPENINN 174 198 198 13,8
BTEL 59 0 0 -100,0
CIGPANNONIA 187 160 160 -14,4
FHB 695 780 780 12,2
MOL 11 545 485,49 14 480 14 965 29,6 3,35
MTELEKOM 338 395 395 16,9
OTP 3 811 147 5 600 5 747 50,8 2,63
PANNERGY 309 304 304 -1,6
RABA 1 060 1 184 1 184 11,7
RICHTER 3 535 33 4 250 4 283 21,2 0,78
Standard kategória
4IG 2 010 1920 1 920 -4,5
ALTERA 2 585 2550 2 550 -1,4
BIF 329 350 350 6,4
CSEPEL 252 229 229 -9,1
DANUBIUS 5 239 7 960 7 960 51,9
EHEP 450 361 361 -19,8
ELMU 14 990 1200 22150 23 350 55,8 5,42
EMASZ 14 840 900 21 300 22 200 49,6 4,23
ENEFI 142 151 151 6,3
ESTMEDIA 1 1,9 2 35,7
FORRAS/OE 830 856 856 3,1
FORRAS/T 555 649 649 16,9
GSPARK 1 778 60 2 240 2 300 29,4 2,68
HUNMINING 20 0 0 -100,0
KONZUM 19 13 13 -31,6
KPACK 510 551 551 8,0
MASTERPLAST 420 567 567 35,0
NORDTELEKOM 9 7,6 8 -15,6
NUTEX 47 48 48 2,1
OPIMUS 24 11 11 -54,2
PLOTINUS 3 900 4400 4 400 12,8
PVALTO 617 660 660 7,0
SYNERGON 103 92 92 -10,7
TVK 4 745 4984 4 984 5,0
UPDATE1 960 30 850 880 -8,3 3,53
ZWACK 13 640 18025 18 025 32,1
Technikai kategória
ALTEO 2 900 3100 3 100 6,9
EXTERNET 316 206 206 -34,8
FINEXT 1 120 530 1120 1 650 47,3 47,32
OTT1 (FUSO) 6 10 10 66,7
FUTURAQUA 10 12 12 20,0
KEG 20 18 18 -10,0
KULCSSOFT 550 33 655 688 25,1 5,04
ORMESTER 500 505 505 1,0
SHOP 500 400 400 -20,0
TRINV 5 6,3 6 16,7
TWDINVEST 9 7 7 -22,2
VISONKA 36 41 41 13,9
BUX index 16 634,00 21 903,13 21 903 31,7
MAX index 652,0469 661,9307 662 1,5
DJ EuroStoxx 50 index 3146,43 3424,3 3 424 8,8
Kamatozó Kincstárjegy december végén (éves) 2,5
A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG