2p
Kellemes pezsgést hozott a várnál jobb Richter-gyorsjelentés a magyar tőzsdére, de a Mol emelkedése is hasonlóan szép volt. Egy időre 308 alá is beesett az euró, erősödött a dollár, emelkedtek az európai tőzsdeindexek is. Az olajért viszont kissé többet kellett fizetni.

Szépen alakult a BUX index csütörtökön, egy százalékos emelkedésben végzett, ami a Mol és a Richter két-két százalékos emelkedéséből és az OTP, valamint a Magyar Telekom 0,3-0,3 százalékos süllyedéséből állt össze. A Richter reggel kellemes meglepetést okozott gyorsjelentésével, amit az óvatos menedzsment sem tudott lehűteni. A forint erős volt, 308 alá is süllyedt az euró, bár este megint 309-en jegyezték.

Az európai indexek is felfelé tartottak, de csak szerényebben, körülbelül 0,2-0,7 százalékkal. A Handelsblatt.com miniplusznak nevezte a DAX 0,4 százalékos emelkedését, aminek magyarázata szerinte a túlnyomórészt pozitív gyorsjelentés-dömping lehet. A befektetők főleg a Siemens és a Lufthansa jelentésére figyeltek, de a sok szám és mérleg között nehéz volt az áttekintést megőrizni.

Amerikában a Facebook nem aratott osztatlan sikert, a megjelenő makroadatokat is inkább vegyesnek nevezték. A dollár azonban erősödni tudott, délután már csak 1,092 dollárt ért az euró. Az amerikai indexek azonban inkább tétováztak, este hat előtt a Nasdaq szerény pluszban, az S&P 500 minimális mínuszban állt.

További árfolyamok>>>>>>

Duronelly Péter, az Aegon Alapkezelő szenior elemzője arra hívta fel a figyelmet, mennyire szűk sávban mozognak mostanában a tőzsdeindexek, és hogy ebből könnyen nagyobb elmozdulás lehet. Például így viselkedik az S&P 500, de az MSCI World is, és hát a BUX sem változott mostanában sokat, tehetjük hozzá.

A Richterről úgy látszik, minden részvényelemzőnek jó volt a véleménye, volt aki „kirobbanónak” nevezte az eredményt, más „brutálisan jónak”, megint más csak „nagyon erősnek”. A Concorde Trading Blogja szerint technikailag 4600 forint körül látható ellenállás – majdnem itt kezdett a részvény csütörtök reggel, 4570 forinton, de aztán inkább kissé lefelé csorgott.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG