3p
Öt év alatt több mint tízmilliárd forint maradt a betegek zsebében a gyógyszerkassza átalakítása miatt – mondta az államtitkár. Két év alatt több lépcsőben 760 gyógyszer ára lett alacsonyabb a vaklicitek következtében. Hogy más okokból mennyié lett több, arról nem beszélt. Valójában azonban infláció felett emelkedett a gyógyszerek fogyasztói átlagára.

 

A gyógyszerkasszában 2011-től alkalmazott vaklicites rendszer már tízmilliárd forintnál is többet hagyott a betegek zsebében. Az utóbbi két évben is 760 gyógyszer ára csökkent - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az MTI-vel.

 

Állítása szerint 2014-ben 311 termék ára csökkent 9,7 százalékkal, 2015-ben pedig újabb 390 termék ára mérséklődött, szintén 9,7 százalékkal. A legutóbb 2016. április 1-jével csökkent 59 gyógyszer ára, átlagosan 13,6 százalékkal.

Az államtitkár állítása szerint az úgynevezett vaklicitnek köszönhetően alakulhattak ki ezek a lényegesen kedvezőbb árak. A vaklicit lényege, hogy a kormányzat 2011 óta félévente versenyt hirdet azon gyógyszerek között, amelyekről a magyar gyógyszerészeti hatóság megállapította, hogy az eredetivel megegyező hatású, biztonságos készítmények.

A gyártók egymással versenyezve, de egymás árait nem ismerve árcsökkentést nyújthatnak be készítményeikre. A vaklicit a bevezetését követő években összesen 11,7 milliárd forintos megtakarítást jelentett a betegeknek - közölte Rétvári.

Arról nem szól a hír, hogy hány gyógyszernek emelkedett az ára bármely okokból, és mennyivel. Például 2011 szeptemberében az MTI-re hivatkozva ezt írta számos lap: „szombattól 534 gyógyszerért kevesebbet, 1686 készítményért viszont többet kell fizetni a patikákban”.

 

A KSH adatsorai szerint az utóbbi években sem szűnt meg a gyógyszerek áremelkedése, bár határozottan mérséklődött (ahogy egyébként a többi fogyasztói ár átlagos szintje, azaz az infláció is). Amint a grafikonunkról leolvasható, míg 2012-2013-ban jellemzően évi 4-5 százalékkal emelkedett a gyógyszerek ára, addig 2014-2015-ben és idén év elején inkább 1,5-2,0 százalék körül volt az emelés. Mivel 2014-ben 0,2, 2015-ben 0,1 százalék volt az éves átlagos fogyasztóiár-emelkedés, ez azt jelenti, hogy jóval az átlag felett drágultak a gyógyszerek.

(A gyógyszereket nagyobb súllyal figyelembe vevő nyugdíjas infláció alakulásáról olvassa el ezt a cikkünket.)

Minek csökkent az ára?

Az idei árcsökkentés során mintegy 50 százalékkal lett alacsonyabb a reflux betegséget kezelő egyik készítmény ára – írja az MTI Rétvári Bencére hivatkozva. További jelentős mértékű árcsökkenés figyelhető meg a skizofrénia és a bipoláris zavarok, valamint az epilepszia kezelésére szolgáló készítmények körében. Emellett az asztma, a COPD (krónikus légúti betegség), a szív- és érrendszeri betegségek kezelését elősegítő egyes gyógyszerek ára is mérséklődött idén. Míg 2010-ben a különböző koleszterinszint-csökkentő gyógyszerek átlagára még 2200 forint volt, addig ma már csak 600 forintot kell fizetniük a betegeknek – mondta az államtitkár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG