2p
Már ezermilliárd forintot küldtek haza egy év alatt a külföldön lakó magyarok, ami új történelmi csúcs.
Fotó: 123rf.com)

Ezermilliárd forint fölé emelkedett a külföldön dolgozó magyarok hazautalása tavaly – százmilliárddal több, mint 2014-ben –, ami új történelmi rekordot jelent. A növekedés nem meglepő, hiszen a kivándorlók száma is folyamatosan csúcsokat döntöget, így a következő években várhatóan tovább emelkedik ez az összeg – írja a Világgazdaság.

A hazautalások a gazdaság éves teljesítményének 3 százalékát teszik ki, miközben az EU-csatlakozás évében és még a válság előtt is fele ennyi volt (a gazdaság méretéhez képest).

A kivándorlás az uniós határok megnyitása után erősödött fel, majd 2010–2012-ben vett újabb lendületet a hivatalos statisztikák szerint. Tavaly a KSH szerint 33 ezren hagyták el végleg az országot, ami meghaladja a 2014-es 31 ezret, 2012 előtt pedig fele ennyien se mentek el egy év alatt.

A hivatalos adatok pedig a legalsó becslést jelentik, szakértők szerint ennél nagyobb a kivándorlás. A rövid ideig (éven belül) külföldön dolgozók száma tartósan 110-120 ezer fő között mozog, és lassan növekvő tendenciát mutat. Ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül külföldön élnek, egy részük ingázó, elsősorban Ausztriába.

A kivándorlás fokozza a munkaerőhiányt, ami miatt akár beruházások is elmaradhatnak – mondta a Világgazdaságnak Németh Dávid , a K&H Bank vezető közgazdásza. Rövid távon ugyanakkor a hazautalások javítják az itthon maradt családtagok jövedelmi helyzetét, vagyis gyarapítják a magyar gazdaságot, továbbá a folyó fizetési mérleg többletét is növelik – hangsúlyozta a szakértő. Ez utóbbi komoly stabilitást is ad a forint árfolyamának.

Nálunk nem akarnak maradni

A Magyarországról külföldre utalt jövedelmeknél tavaly már csökkenést mért a statisztikai hivatal. Egy év alatt 150 milliárd forintnak megfelelő pénzt utaltak haza Magyarországról a külföldiek (nem rezidensek), ami tízmilliárdos csökkenés egy év alatt. Emögött az húzódhat meg, hogy nagyon kevesen jönnek ide – akik útnak indulnak a környező országokból, azok nem állnak meg Magyarországon –, másrészt sok külföldi „magyarrá vált”.

Azokra a külföldiekre, akik családi adókedvezményt vesznek igénybe vagy például mezőgazdasági őstermelők, úgy tekintenek, hogy hosszú ideig akarnak Magyarországon lenni, nem csak átmenetileg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG