3p
Hát a magyaroktól! Tavaly többen, több időt töltöttünk el a Balatonnál. Kevesebb volt a külföldi, akik viszont Magyarországot választották, nekik még mindig Hévíz jön be a legjobban. Továbbra is Németországból érkeztek a legtöbben a tóhoz, de itt is történt egy visszaesés. Itt vannak a legfrissebb számok.

2014-ben 1 millió 445 ezer vendég 4 millió 887 ezer vendégéjszakát töltött el a balatoni kereskedelmi szálláshelyeken. A Balatoni régió szálláshelyein 38 500-zal többen szálltak meg, mint 2013-ban, a vendégéjszakák száma pedig 88 ezerrel nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közölt adatokból.

Magyar lábak érnek össze a strandon

A tóhoz érkezők háromnegyede belföldi vendég volt, és az általuk eltöltött vendégéjszakák az összes balatoni vendégéjszaka 63 százalékát tették ki. A régió belföldi vendégforgalma március és november kivételével minden hónapban meghaladta a 2013-as adatokat. A külföldi forgalomról ez már nem mondható el: az elő- és az utóidényben, valamint a főszezonnak számító júliusban is kevesebb külföldi vendég érkezett, mint egy évvel korábban.

Nem divat a kemping?

A vendégforgalom a közösségi szálláshelyeken és a kempingekben visszaesett, a többi szállástípusban viszont meghaladta a 2013. évit. A szállodák külföldi forgalma csökkent ugyan, a belföldi viszont (különösen a gyógyszállodákban) 2013-hoz képest jóval kedvezőbben alakult, a panziók és az üdülőházak iránti kereslet pedig mind a hazai, mind a külföldi látogatók részéről nőtt.

Hévíz már nem jön be?

A vendégéjszakák számát tekintve a balatoni települések közül továbbra is Hévízé az elsőség. A zalai fürdőváros kedvelt úti cél a határon túlról érkezőknek: a régió külföldi vendégkörének több mint a negyede (97 ezer ember) itt foglalt szállást. 2013-hoz képest azonban Hévíz kereskedelmi szálláshelyeit csaknem 18 ezerrel kevesebb látogató vette igénybe, így a vendégéjszakák száma erőteljesen, 66 ezerrel csökkent.

Félig tele

A tavalyi főszezonban a balatoni településeken 517 kereskedelmi szálláshely tartott nyitva, amelyek együttesen 120 500 férőhelyet kínáltak a látogatóknak. A balatoni vendégforgalom mintegy 70 százaléka a 188 működő szállodához kötődött. A balatoni szálláshelyek 2014-ben átlagosan 45, ezen belül a szállodák 49 százalékos szoba-kihasználtsággal működtek.

A régió további három, turisztikai szempontból meghatározó településén – Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson – ezzel szemben kedvező évet zártak a kereskedelmi szálláshelyek, elsősorban növekvő belföldi vendégforgalmuknak köszönhetően - írja a KSH.

Kik jönnek?

2014-ben a balatoni kereskedelmi szálláshelyek 357 ezer külföldi vendéget fogadtak, a régióban elöltött külföldi vendégéjszakák száma megközelítette az 1 millió 805 ezret. A külföldiek átlagosan 5 éjszakára foglaltak szobát. Németországból (több mint 91 ezren), Ausztriából (51 ezren) és Oroszországból (mintegy 36 ezren) érkeztek a legtöbben a Balatonhoz.

Az orosz vendégek száma egytizedével csökkent, és a német, osztrák, holland, olasz, dán vendéglétszám is elmaradt a 2013-astól. Ukrajnából 40 százalékkal kevesebb látogató (alig több mint 5 ezer fő) jött. Szlovákiából ezzel szemben 2, Csehországból 3, Lengyelországból 4 és félezerrel több vendéget regisztráltak a szálláshelyek, és ugyancsak emelkedett – közel 1600 fővel – a Kínából érkezők száma.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG