3p
      Megnéztem, még nem írtam ezzel a címmel posztot. Megdöbbentő.  A balliberális értelmiségi elit nem minden tagj...

      Megnéztem, még nem írtam ezzel a címmel posztot. Megdöbbentő.  A balliberális értelmiségi elit nem minden tagjáról fogok most írni, de ahogy szokták mondani, ha egyről nem, a többiről annál inkább. 

    Antiszemiták vagyunk. Én legalábbis egészen biztos, hogy az vagyok, hiszen védelmeztem a Schiffer Andrást, és ötéves koromban ismertem már a rabbis-libás viccet. A nagymamámtól hallottam, aki néha olyat is mondott, hogy ha egy zsidó buta, akkor nagyon buta. Ez is egy vicc valójában, öreg zsidó nénik szokták volt mondani, olyanok, mint amilyen a nagymamám volt. 

    Fodor Gáborral nem az a bajom, hogy egy tehetségtelen idióta, és még az sem, hogy a tehetségtelen idiótaságából élt egész életében. Igazából csak az a bajom vele, hogy nem tudom úgy letehetségtelenidiótázni, ahogy szeretném. Itt van egy csomó majomparádé, akik néznek rám nagy szigorúan, mint valami tancsinéni, hogy egyenesen ülök-e a padban, és ha csak megmukkanok, már hozhatom ki az ellenőrzőm, hálistennek, most a Seres kapja az intőt, addig is izeghetek-mozoghatok egy kicsit. 

   Szabaduljunk már fel!

   Igen, én úgy gondolom, hogy Konrád György és Heller Ágnes néha össze-vissza beszél. És nem, nem vagyok hajlandó inni a szavaikat. Nem mondom azt, hogy fogják be a szájukat, sőt, azt szeretném, ha ők is felszabadulnának végre, csak azt mondom, hogy egyáltalán nem vagyok hajlandó arra, hogy komolyan vegyem őket. Arra sincs igényem, hogy engem bárki komolyan vegyen, saját magam beleértve. 

   Nem fogok egyenesen ülni. Nem olvasom el Mihályi, Csillag, Békesi újabb huszonkét pontját, mert nem gondolom, hogy egy jó képességű doktorandusz szintjén értik a közgazdaságtudományt. Ne tessék így nézni, mert megijedek. 

  Nem fogok aláírni semmit. Ha kedvem van arra, hogy esetleg bevigyenek a kóterba, és éppen édes hazánkban tartózkodom, akkor majd bevitetem magam. Egyedül, segítség nélkül. Van középső ujjam, és szívesen megmutatom Orbán Viktornak. 

   Nem, nem fogok kampányolni Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány, Schiffer ellen. És mellettük sem. Nem, nem tudom, hogyan kellene jobban csinálni, amit csinálnak, nem értek hozzá. Borzasztó sok mindenhez nem értek, és nagyon jól megvagyok ezzel. Van valami, amihez értek. Nem nagyon fontos dologhoz, és akkor egészen finom voltam, de van valami, amihez valóban értek. Ebben különbözöm vizsgálatom tárgyaitól. 

   Senki sem vette észre még, hogy ezek az emberek, akik állandóan ránk szólnak, amikor nem helyesen gondolkozunk, általában az ég adta világon semmihez sem értenek? 

   Senki sem vette észre, hogy a "szakértők"-nek nincs "szakjuk"?  

    A Kedves Olvasó nem tud szigorúan nézni, miközben kicsit fújtat? Megmutassam, hogy kell? Már mehet is a Kálmán Olgához. Három dolgot mondjon. Maffiaállam. Diktatúra. Elcsalták. Mondjon nagyon rossz vicceket, nevessen össze a másik szakértővel, és zárja le az egészet az úgy nevezett diadalittas nézéssel, amit majd még gyakorolni fogunk. 

   Még az is lehet, hogy fel fogom tenni a lábam a padra. És rágógumizni is fogok. Köpőcsövezni fogok a verzatillal. Húzogatni fogom a padszomszédom haját. És kegyetlenül bele fogok firkálni a Könyvbe. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Örülünk, Vincent? Helyrehamisítás
Privátbankár.hu | 2016. december 26. 10:43
A Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. tegnapi közleményét, melyben Orbán Viktor karácsonyi interjújának meghamisításá...
Örülünk, Vincent? Englishman in New York avagy a királynő beszéde
Privátbankár.hu | 2016. december 25. 19:52
          Ma, brit idő szerint délután háromkor, a legnagyobb nézettségű brit televíziós csatornák, a BBC, az ITV ...
Örülünk, Vincent? Nóra Ákosországban (megjegyzésposzt)
Privátbankár.hu | 2016. december 23. 01:10
           Nem írok színikritikát. Repülőgépet sem próbálok vezetni, azt majd a Fáy Miklós, két agyműtét köz
Örülünk, Vincent? A magyar intellektuális elit (sorozatunk 2. része)
Privátbankár.hu | 2016. december 21. 17:03
(1.rész)     1989 nyarának végén két fiatal indult el egy nyugati egyetem irányába Magyarországról. Orbán Viktor é...
Örülünk, Vincent? Brexit-blues
Privátbankár.hu | 2016. december 19. 12:53
           Karácsonykor sztrájk lesz a brit reptereken, a postán és Londontól délre a vasutaknál.  A jobboldali bul...
Örülünk, Vincent? A magyar értelmiség háborújáról 1.rész
Privátbankár.hu | 2016. december 18. 14:54
      Orbán Viktor  interjút adott az általa fenntartott 888.hu-nak, amelynek főszerkesztője nagyjából egy fejjel kise...
Örülünk, Vincent? Ingyen itt már senki sem hajlandó segget nyalni?
Privátbankár.hu | 2016. december 17. 11:44
        Orbán János Dénes, Bencsik Gábor, Lánczi Tamás, Jeszenszky Pubi, GFG és a többi. A rendszer kedvezményezettj...
Örülünk, Vincent? Igaza van-e Hoffmann Rózsáéknak?
Privátbankár.hu | 2016. december 14. 14:02
 "Sárospataki lány" nick adta az ötletet, hogy nézzek egy kicsit bele a PISA teszt nyilvános adatbázisába.  Az ember kiv...
Örülünk, Vincent? Orosz haladó
Privátbankár.hu | 2016. december 11. 10:29
  (Ezt a cikket most nem fogom behivatkozni, mert kapkodok, de amúgy sem hazai pálya számomra a külpolitika, ezért nyilván...
Örülünk, Vincent? Szakértők, avagy kit kérdezzünk meg a PISA-tesztről... (megjegyzésposzt)
Privátbankár.hu | 2016. december 8. 22:08
        A Wargo Közgazdasági Elemző- és Piackutatóintézet 2008-ban közölt egy tanulmányt a magyar neveléstudomány ...
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG