1p
A Kúria várhatóan kedden dönt egy lakossági devizahitel-szerződés semmisségének megállapítása iránt indított perben - közölte a legfelsőbb bírói fórum. A vitatott szerződés egy devizaalapú lakossági fogyasztói kölcsönszerződés.

Nincs benne az árfolyamrés

A kölcsön összegének megállapítása a folyósítás napján érvényes, a bank által alkalmazott devizavételi árfolyamon, míg a svájci frankban nyilvántartott kölcsön egyes törlesztőrészleteinek megállapítása az adott részlet esedékessége napját megelőző napon érvényes, a hitelezők által alkalmazott devizaeladási árfolyamon történt.

A szerződés nem rögzíti a pénzügyi intézmény által a teljes hiteldíj mutató (THM) kiszámításakor a felek által nem vitatottan figyelembe vett árfolyamrés mértékét.

Az ötmillió forintot el nem érő pertárgyértékű ügyben a felperes magánszemély a szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte a bíróságtól. Hivatkozott a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény megsértésére. Álláspontja szerint ugyanis az alperesek által alkalmazott árfolyamrést mint költséget tételesen fel kellett volna tüntetni a szerződésben, ez azonban nem történt meg, így a felperesek szerint a szerződés semmis. Az alperes pénzintézet a kereset elutasítását kérte az eljárásban.

Elsőfok, másodfok

A per a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kezdődött 2012 februárjában, és a bíróság áprilisban elutasította a keresetet.

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2012. decemberi jogerős közbenső ítélete azonban - a felperesi érveléssel összhangban - azt mondta ki: érvénytelen a felek között létrejött kölcsönszerződés, a felperes által hivatkozott törvényhelybe ütközik, mivel nem nevesített minden költséget, köztük az árfolyamrést. A másodfokú bíróság közbenső ítéletében az elsőfokú bíróságnak adott útmutatása szerint az eredeti állapotot kell helyreállítani.

Az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Kúriához. Elsődlegesen a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság számukra kedvező ítéletének helybenhagyását kérték. Az alperes szerint a szerződésben nem kell meghatározni az árfolyamrés mértékét, mert az nem költség, a vételi és eladási árfolyam alkalmazása a folyósítandó kölcsön, illetve a törlesztendő kölcsön összegének kiszámítását teszi lehetővé. Másodlagosan a felülvizsgálati kérelem azt tartalmazza, hogy ha a Kúria a szerződést törvénysértőnek találná, ne az eredeti állapot helyreállításáról rendelkezzen, mert az aránytalan jogkövetkezményt jelentene.

A felperes a jogerős közbenső ítélet hatályban tartását kérte. A Kúria felhívására az ügyben a legfőbb ügyész szakmai véleményt adott, amely szerint az árfolyamrés nem költség.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG