1p
Nyolc nagy európai bank vezetője írta alá azt a levelet, amelyben Brüsszel támogatását kérik a magyar kormánnyal szemben a devizahitelek végtörlesztésének ügyében - írta a Reuters hírügynökség kedden az MTI szerint. A november 14-i keltezésű, Michel Barnier európai biztosnak címzett levélben arra hívják fel a figyelmet, hogy az intézkedés "kirívó megsértése" jogaiknak.

Úgy fogalmaztak: "Arra kérjük a Bizottságot, hogy sürgős és azonnali lépéseket tegyen az európai uniós alapelvek és az alapvető szabadság(jog)ok megsértésének megállítására". "Elkötelezettek vagyunk a párbeszéd folytatása mellett, amelyet már elkezdtünk szolgálataival, és üdvözölnénk támogatását, a Magyarország által elkötelezett egyezménysértések hatékony megállítása és orvoslása érdekében" - írták. A Reuters szerint a levél aláírói között van a BayernLB, az Erste Group, az Intesa Sanpaolo, a KBC, a Raiffeisen Bank International, illetve anyabankja, a Raiffeisen Zentralbank, az Österreichische Volksbanken, továbbá az Unicredit vezérigazgatója, illetve pénzügyi igazgatója.

Michel Barnier

A levélben foglaltak szerint a magyar törvény, amely rögzített árfolyamokat állapít meg a mintegy 18,3 milliárd eurós magyar devizahitelezési piacon, legalább 15 százalékos azonnali veszteséget okoz az euróhitelek, illetve 25 százalékosat a svájci frank alapú hitelek esetében.

A bankok szerint a lépés "olyan időben terheli meg" őket, "amikor a szabályozók és piacok magasabb tőkekövetelményeket írnak elő, és hozzájárul az európai bankrendszer jelenlegi instabilitásához". "Ezen felül, intézményeinknek felül kell majd vizsgálniuk a magyar bankpiaci kötelezettségvállalásaikat" - írják a bankok. A brüsszeli bizottság már korábban aggodalmait fejezte ki a magyar intézkedéssel kapcsolatosan.

Amadeu Altafaj Tardio, az Európai Bizottság egyik szóvivője szeptember közepén, a magyar kormány bejelentését követően úgy nyilatkozott: korai még végleges véleményt nyilvánítani a magyar tervekről, de az Európai Bizottságnak első ránézésre aggodalmai vannak azzal kapcsolatban, hogy a terv a devizahitelek egyösszegű, a mostani piacinál alacsonyabb árfolyamú törlesztésének elfogadására kötelezné a bankokat.

Olli Rehn pénzügyi biztos szóvivője akkor azt is elmondta, hogy a testület tanulmányozni fogja a bejelentett intézkedések összhangját az uniós szabályokkal. A felvetődő kérdések között említette a tőke szabad mozgására vonatkozó előírásokat, illetve az állami támogatással kapcsolatos szabályozást.

Egyben a bizottság reményének adott hangot, hogy a tervezett intézkedésekkel kapcsolatos tárgyalások során figyelembe veszik a külföldi anyabankoknak az úgynevezett bécsi kezdeményezés keretében tett kötelezettségvállalását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG