1p
A márciusinál kisebb ütemben ugyan, de áprilisban is folytatódott a befektetési alapok komoly felfutása, ezúttal 111 milliárd forint feletti összeget helyeztek el bennük. A lakossági bankbetétek viszont mostanában kifejezetten visszaestek, áramlik ki belőlük a tőke. Mindez az alacsony kamatok miatt van.

Áprilisban a befektetők 111,5 milliárd forintot helyeztek el a Bamosz adatbázisában szereplő befektetési alapokban. Ezen kívül az ügyfelek további 20,8 milliárd forinttal is gyarapodtak, ennyit hoztak az alapok hozamai a konyhára. Az ütemes bővülés tehát, amely nagyjából ősz elején, a jegybanki kamatcsökkentési ciklus elején indult, de januárban alaposan meglódult, tovább tart. Fő oka, hogy a megtakarítók alacsonynak érzik a 3-4 százalékot már egyre ritkábban meghaladó banki kamatokat és alternatívákat keresnek.

Honnan jöhet a sok pénz?

Az idén már mintegy 460 milliárd forintot helyeztek el az alapokban – különösen a március volt erős –, ami nagyon soknak számít ennyi idő alatt, hiszen az összes vagyon értéke most 3789 milliárd körül van. (Számításaink nem tartalmazzák a zárt körű, a nyilvános adatbázisban nem szereplő alapokat.)

 

Honnan jöhet a pénz? Egyrészt persze a folyamatosan képződő megtakarításokból, bérekből, vállalkozási jövedelmekből. Másrészt pedig az MNB legutóbbi havi jelentései szerint márciusban 85, februárban 38 milliárd forinttal csökkent a lakossági bankbetétek állománya.  Januárban is csak csekély, nyolcmilliárdos növekedés volt, az év három hónapjában pedig összesen 115 milliárd forintnyi betétet vont ki a lakosság. (Ez nem egészen harmada az abban az időszakban alapokba menő tőkének.)

 

Veszítenek a bankok?

A kamatcsökkentési folyamatnak tehát a bankok látszólag a vesztesei, de ez csak a látszat. Egyrészt ugyanis a befektetési jegyek túlnyomó többségét a bankfiókokban adják el jutalékok felszámítása mellett, valamint a banki alapkezelők kezelik alapkezelési díjért. Azután az alapokba menő tőke egy része is visszakerül a bankokhoz, mert például bankbetét-alapokba, az úgynevezett likviditási alapokba fektetik. Áprilisban 11,5 milliárddal nőtt ezek vagyona.

Más része a kötvényalapokon keresztül banki kötvényekbe, jelzáloglevelekbe is mehet, de a pénzpiaci alapok is tartanak időnként jelentős összegeket bankbetétben vagy különböző változó kamatozású kötvényekben. Most a kötvényalapok különösen népszerűek voltak, 55 milliárd forint friss tőkéhez jutottak a hónap során. A vagyon komoly hányada, főleg a kötvényalapokon, pénzpiaci alapokon keresztül az állami költségvetés forráséhségét csillapítja és állampapírba vándorol. De például részvényalapok és vegyes alapok, abszolút hozamú alapok tartaléknak félretett likvid eszközei is a leggyakrabban állampapírban vannak.

Ismét lehet Raiffeisent váltani

Ami a kockázatosabb eszközöket illeti, az abszolút hozamú alapokba most 19 milliárd forint ment, a vegyes alapokba mintegy 17, a részvényalapokba csak alig négymilliárd. Az ingatlanalapoknál az egymilliárdot sem érte el a növekedés, de ez összetett dolog: az Ersténél befektettek újabb 8,5 milliárdot, a Raiffeisennél viszont kivontak 7,3 milliárdot, ami azonban azért volt, mert a korábban, 2008-2009-ben lezárt (zárt végűvé alakított) alap jegyei ismét visszaválthatóvá váltak. A tőkevédett alapoknál pedig ezúttal a lejáratok domináltak.

Nyilvános alapok vagyona



Pénzáramlás Összvagyon Vagyonmegoszlás

(milliárd forint) (milliárd forint) (százalék)
Abszolút hozamú 19,0 301,9 8,0
Árupiaci 0,3 13,1 0,3
Dinamikus vegyes 0,0 1,6 0,0
Egyéb értékpapír 0,5 5,7 0,2
Egyéb pénzpiaci 8,6 410,1 10,8
Hosszú kötvény 3,5 146,2 3,9
Kiegyensúlyozott vegyes 11,2 137,1 3,6
Közvetett ingatlan -0,1 38,2 1,0
Közvetlen ingatlan 1,0 350,4 9,2
Likviditási 11,5 1 085,4 28,6
Óvatos vegyes 5,5 68,2 1,8
Részvény 3,7 259,0 6,8
Rövid kötvény 48,2 415,7 11,0
Szabad futamidejű kötv. 3,2 52,2 1,4
Származtatott 0,0 1,8 0,0
Tőkevédett -4,6 502,5 13,3
Összesen: 111,5 3 789,3 100,0
Alacsony kockázatú (ppiaci, likv., rövid kötv., tőkev.): 63,8 2 413,7 63,7
Magas kockázatú (rv., abszolút hozamú, árupiaci) 23,0 577,5 15,2
(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)


Áprilisban viszonylag stabil volt a forint, a 300 forint körül ingadozó euró a jelek szerint nem ingerli különösebben sem devizavásárlásra, sem pedig devizaeladásra a kisbefektetőket, vagy ezek a műveletek kioltották egymást. Euróból és dollárból ugyanis egyaránt csak 1-2 milliárd forint értékűt váltottak vissza, szokatlanul kevés volt a devizáknál a mozgás.

Kié a legnagyobb szelet?

A növekedés egyik legerősebb motorja márciusban is, áprilisban is az OTP Optima nevű, besorolása szerint rövid futamidejű kötvényekbe fektető alap volt. Áprilisban nem kevesebb, mint 33 milliárd forintot helyeztek el benne. Van egyébként még hová növekednie, jó néhány éve előfordult az is, hogy 500 milliárd forint fölé ment a tőkéje (lásd grafikonjainkat lent).

Az OTP Alapkezelő így nagy részt tud magának kihasítani a tortából, egy éve, 2012 áprilisában ugyanis még csak 609 milliárd forintot kezelt és a nyilvános alapok tőkéjének 20,9 százaléka volt nála. (Az ingatlanalapok ebben nincsenek benne.) Decemberben ez 721 milliárdra és 22,2 százalékra emelkedett, április végén pedig már 908 milliárdnál és 24,0 százalékos piaci részesedésnél tartott.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40330 40200 40920 -0,10% 0 0 8 675 146 130 HUF 2026-06-09 17:08:18
MOL 3892 3892 3964 -1,12% 0 0 1 786 076 346 HUF 2026-06-09 17:05:21
MTELEKOM 2736 2654 2736 +3,25% 0 0 2 400 810 338 HUF 2026-06-09 17:06:01
RICHTER 11840 11840 12280 -2,47% 0 0 3 218 642 660 HUF 2026-06-09 17:07:40
OPUS 398 381 398 -0,75% 0 0 114 610 651 HUF 2026-06-09 17:13:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG