4p
Kilencvenmilliárd forint érkezett egy hónap alatt a befektetési alapokba, ami jelentősnek számító összeg, folyik az átáramlás az alacsony kamatozású bankbetétekből más befektetési formák felé. A gyenge forintnak hála húszmilliárdnyi devizát váltottak át, vagy legalábbis vettek ki az alapokból.

Tart a betétekből ki, befektetési alapokba, állampapírokba be című játék a legutóbbi adatok szerint. Számításaink alapján februárban újabb kilencvenmilliárd forintot helyeztek el befektetési alapokban, kevesebbet, mint a januári 136 milliárd, de így is jó átlagos hónapnak volt mondható. A betétekből, állampapírokból a legfrissebb adat januári, a lakossági állampapírok eszerint 67 milliárddal gyarapodtak, a lakossági betétek pedig 63 milliárddal apadtak.

Kicsit hosszabb távon is gondolkodunk

Az utóbbi idők egyik slágerterméke a rövid kötvény, az ilyen befektetések ugyanis – mivel főleg állampapír van mögöttük – a betétekhez hasonlóan alacsony kockázatúak, mégis többet hoznak valamivel. Más kérdés, hogy inkább 1-2 évre érdemes ezeket tartani, szemben a betétek néhány hónapos jellemző időhorizontjával.

 

A jelenség mögött az áll, hogy az állampapír-piacon a több éves kötvények hozama most jóval magasabb, futamidőtől függ, de nagyjából évi öt százalék körüli, mint a rövid futamidejű sorozatoké, amely a három százalékot sem éri el. Így most sokkal jobban megéri hosszabb távon gondolkodni a megtakarítóknak. Ezért lehet, hogy rövid futamidejű kötvényeket vásároló alapokba, azaz rövid kötvényalapokba most majdnem 41 milliárd forintot fektettek, ami több mint bármely más alapfajtába érkező friss tőke.

 

Lassan nagyobb lesz a kockázati étvágy

A második az abszolút hozamú alapok csapata lett, ide 37 milliárd érkezett. Ezek a magasabb kockázatú, részvényekkel, devizákkal is aktívan foglalkozó alapok is jó teljesítményük miatt lettek közkedveltek, de nem árt vigyázni velük. Sokszor előfordult már, többféle időtávra, hogy negatív lett a teljesítménye valamelyiknek, volt, hogy az alapok fele-harmada is mínuszban végzett.

A harmadik a vegyes alapok különböző típusai voltak, ide 20,5 milliárd forint érkezett. Ezek általában közepesen kockázatosak, a részvényeket, kötvényeket, esetleg ingatlanokat keverik portfóliójukban valamilyen arányban. A likviditási alapok – lényegében bankbetét-alapok – pedig nyilvánvalóan azért veszítettek közel tízmilliárdnyi tőkét, mert hozamuk a betétekhez hasonlóan leesett.

A részvényutálat folytatódik

Vesztes volt még a részvényalap-kategória, 5,5 milliárd forint távozott onnét, a hazai befektetők részvényutálata tehát folytatódik, már több mint fél évtizede. Az ingatlanalapokból nyolcmilliárd forint távozott, de ezt valószínűleg csak két vagy három, milliárdos nagyságrendű intézményi befektetői visszaváltás okozhatta, ettől eltekintve tovább növögettek az ingatlanalapok is. Amelyeknek a kamatcsökkenés szintén jót tesz.

 

 

Az előző két hónaphoz hasonlóan most is csökkent a devizában jegyzett befektetési jegyek tőkéje, mintegy nyolcmilliárd forint értékű eurót és közel 12 milliárd forintnyi dollárt vettek ki a befektetők. Régi megfigyelésünk szerint ez szokott történni, amikor a forint viszonylag gyenge, és a devizák megdrágulnak. Általában devizát vesznek – és helyeznek el alapokban – viszont akkor, amikor azok olcsóbbakká válnak. Kicsiben így spekulálnak sokan a forintra, hol mellette (amikor devizát adnak el), hol ellene (amikor devizát vesznek).

Nyilvános alapok vagyona (2013. február)




Pénzáramlás Összvagyon Vagyonmegoszlás

(milliárd forint) (milliárd forint) (százalék)
Abszolút hozamú 37,1 577,2 12,1
Árupiaci -0,1 11,5 0,2
Dinamikus vegyes 0,1 3,5 0,1
Egyéb értékpapír 2,3 20,8 0,4
Egyéb pénzpiaci 4,0 494,6 10,4
Hosszú kötvény -0,5 150,1 3,2
Kiegyensúlyozott vegyes 12,0 267,3 5,6
Közvetett ingatlan -0,5 30,7 0,6
Közvetlen ingatlan -8,0 400,7 8,4
Likviditási -9,7 1 122,1 23,6
Óvatos vegyes 8,4 99,6 2,1
Részvény -5,5 238,0 5,0
Rövid kötvény 40,8 746,5 15,7
Szabad futamidejű kötv. 0,3 65,9 1,4
Származtatott 0,2 10,7 0,2
Tőkevédett 9,0 519,4 10,9
Összesen: 90,0 4 758,7 100,0
Alacsony kockázatú (ppiaci, likv., rövid kötv., tőkev.): 44,1 2 882,7 60,6
Magas kockázatú (rv., abszolút hozamú, árupiaci) 31,8 841,0 17,7
(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
Befektetési alapok Ez a vagyon 438 milliárd forinttal hízott egy hónap alatt
Privátbankár.hu | 2023. október 16. 13:57
A befektetési alapokban kezelt pénzekről van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG