3p
Átlagosan 58 ezer forintba kerül gyermekenként az iskolakezdés az idén, ami jelentős terhet ró a családokra – derült ki a Budapest Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból. A felmérés szerint az egyetemista gyermekek őszi elindítása jelenti a legnagyobb terhet. A családok a beiskolázás előtt átlagosan öt hónapig takarékoskodnak, azonban így is minden hatodik szülő tartja elképzelhetőnek, hogy hitelt kell felvennie szeptemberben.

A Budapest Bank felmérése szerint egy egyetemistára a tanévkezdéskor a családok átlagosan 124 ezer, egy középiskolásra közel 64 ezer forintot költenek, az általános iskolások pedig 48 ezer forintba kerülnek. A legnagyobb terhet a megfelelő ruházat és lábbelik, valamint a taneszközök és a tankönyvek beszerzése jelentik: ezek teszik ki a költségek 70 százalékát. A felsőoktatásban tanulók esetében ezeken kívül a tandíj is jelentős összeget jelent.

Az iskolakezdésre már tavasztól félreteszünk

A családok többsége számára kiemelten fontos cél a gyerekek megfelelő iskoláztatása, amiért jelentősebb anyagi terhet is hajlandóak vállalni. Bár a megkérdezettek 80 százaléka nyilatkozta, hogy komoly anyagi megterhelést jelent a gyerekek iskoláztatása, tízből hét család mégis törekszik arra, hogy a lehetőségeihez mérten a legjobb minőségű termékeket vegye meg a gyerekek számára. Minden második szülő igyekszik az őszi kiadásokat több hónapra elosztani, és az iskolakezdéssel járó költségekre átlagosan 5 hónapig takarékoskodnak. 

Miből telik?


Az iskolakezdéshez kapcsolódó kiadásokat általában egy család 60 százalékban a havi fizetésből, 40 százalékban a kifejezetten erre a célra félretett megtakarításokból, 35 százalékban pedig az iskolakezdési támogatásból finanszírozza. 

Minden hatodik szülő tartja elképzelhetőnek, hogy hitelt vegyen fel szeptemberben a költségek fedezésére. Közülük minden második család ismerőstől vagy rokontól kérne kölcsön; kb. egyharmaduk használná a folyószámlahitel- illetve hitelkártya-keretét, egyötödük pedig egyéb hitelt venne igénybe.

Év közben is alig csökkennek a költségek

A tanév folyamán átlagosan havonta 49 ezer forint kiadást jelent egy gyermek képzése a különórákat is beleértve. Míg egy általános iskolás esetében a havi költség mintegy 38 ezer forint, egy középiskolásnál ez már közel 55 ezer, egyetemistáknál pedig meghaladhatja a 113 ezer forintot is. Sok „kis” tételből jön össze a havi fizetnivaló: ezek jellemzően az étkezés, az informatikai eszközök beszerzésének és fenntartásának díjai, a különórák költsége és az utazás. Az egyetemisták szüleinek legkomolyabb kiadása a lakhatás, azaz a kollégium vagy az albérlet fedezése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Újrakezdődik a harc a vasárnapi boltzár körül a lengyeleknél
Buksza blog | 2024. március 29. 13:03
Lengyelországban az előző kormányzati ciklusban vezették be a vasárnapi boltzárat, ám az őszi parlamenti választáson hatalomra került koalíciós pártok egy része a nyitvatartási szabályok visszaállítását ígérte.
Vásárló Hiányzik még valami? Itt vannak a hosszú hétvége "kivételei"
Buksza blog | 2024. március 29. 12:23
A benzinkutas boltokra lehet számítani, de gyógyszert is be lehet szerezni a hosszú hétvége ünnepnapjain. 
Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG