A bankszövetség elnöke szerint 5-5,5%-os jegybanki alapkamat mellett a forinthitelek már versenyképesek lesznek az euróval szemben
Ez év végéig reálisan elérhető az 5-5,5 százalékos jegybanki alapkamatszint, amelynél már a forintkamatok versenyképesebbek lehetnek az euróval szemben - mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke a Népszavának.
A lap szombati számában megjelent interjúban a bankszakember, aki az MKB Bank elnök-vezérigazgatója is, úgy nyilatkozott, hogy 2010 második felében komoly esélyt lát az euró-, a dollár- és a svájcifrank-kamatok emelkedésére, ami tovább csökkenti az eltérést a forint és a devizahitelek terhe között. Három-öt százalékos kamatkülönbség esetén már kedvezőbb lehet a forinthitel - mondta Erdei.
A bankár cáfolta azt a "közkeletű tévhitet", hogy a devizahiteleseknek olyan rossz a fizetési hajlandósága. "Statisztikáink szerint nincs lényeges különbség a nem fizető adósok körében a tekintetben, hogy forintban vagy devizában vették fel a kölcsönt" - mondta.
| - Privátbankár.hu hitelkalkulátor |
Olcsóbb lett a forinthitel
Kisebbet esünk és meglesz a hiánycél
Mi kell nekünk? Euró, munka, összefogás
MTI, Népszava
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az vezetheti a BKV-t, akit felmentett az ügyészség
- A görög szavazás utáni eufória hajtja a piacokat
Legfrissebb híreink
- Az vezetheti a BKV-t, akit felmentett az ügyészség
- A görög szavazás utáni eufória hajtja a piacokat
- Idei leggyengébb hetén van túl az arany
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





_fill_200x116.jpg)













