1p
A magyarországi infláció gyorsulhatott valamelyest a múlt hónapban, de jövőre mindenképpen folytatódik a meredek ütemű dezinfláció és a jegybanki kamatcsökkentés
A magyarországi infláció gyorsulhatott valamelyest a múlt hónapban a bázishatások és az üzemanyagárak miatt, de jövőre mindenképpen folytatódik a meredek ütemű dezinfláció és a jegybanki kamatcsökkentés is - jósolják londoni felzárkózó piaci elemzők.

A novemberi inflációs adatsor pénteken esedékes közlése előtti első citybeli prognózisok mindegyike 5 százalék körüli, tizenkét hónapra számolt inflációs ütemet valószínűsít a 4,7 százalékos októberi ráta után.

Az MTI által szemlézett előrejelzések közül a BNP Paribas bankcsoporté éppen 5,0 százalékos éves drágulással számol, elsősorban az olajárakat követő üzemanyagár-emelkedés miatt. A ház szakértői megjegyezték ugyanakkor, hogy "a keresleti nyomás változatlanul negatív, és várhatóan így marad a következő hónapokban is". A cég ennek alapján 2010 júliusától - amikor az áfaemelés hatásai már elenyésznek - a fogyasztóiár-infláció éles ívű csökkenését várja, és a jegybanki kamatcsökkentés folytatódására számít.

A BNP Paribas elemzői az MNB Monetáris Tanácsának decemberi ülésére is újabb, fél százalékpontos enyhítést jósolnak, és előrejelzésük szerint a magyar jegybanki alapkamat 2010-ben 4,50 százalékig süllyed a jelenlegi 6,50 százalékról.

Hasonló magyarországi kamatmélypontot és meredek dezinflációt várnak jövőre a Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni szakelemzői. A ház egyelőre nem adott külön novemberi inflációs előrejelzést, de előzetes távlati prognózisában közölte: az éves inflációs ütem "elképesztő mértékű", 2009 decembere és 2010 decembere között csaknem 400 bázispontos zuhanásával számol. A BoA-ML jelenleg érvényes előrejelzése szerint az idei negyedik negyedév végén az éves összevetésű infláció 5,2 százalék, 2010 negyedik negyedévének végén azonban már csak 1,3 százalék lesz.

A BoA-ML a cég londoni felzárkózó piaci elemző részlege által vizsgált tizenegy gazdaság közül Magyarországon valószínűsíti a legmeredekebb dezinflációt a következő egy évben.  E ház szerint is 4,50 százalékig süllyed jövőre az MNB alapkamata.

A Goldman Sachs pénzügyi szolgáltatócsoport londoni elemző és befektetési részlegének szakértői 5,1 százalékos éves összevetésű novemberi inflációs prognózist adtak. A GS szerint a felhajtóerőt az éves bázishatások adják, mivel a szabályozott körön kívüli energiahordozó-komponens tizenkét havi összehasonlításban várhatóan pozitív tartományba emelkedik vissza.

A Goldman Sachs londoni elemzői szerint azonban nem valószínű, hogy a novemberre várt "csekély inflációs kiugrás" változtatna az MNB enyhítésre hajlamos alapállásán, miután az előző négy hónapban rendre elmaradtak az inflációs számok a várakozástól.

A GS elemzői változatlanul azzal számolnak, hogy a magyar jegybank decemberben is fél százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre, bár látnak esélyt arra is, hogy a legutóbbi piaci kilengések nyomán (amelyeket a dubaji adósságválság előtérbe kerülése okozott) a Monetáris Tanács ezúttal megelégszik egy negyed százalékpontos enyhítéssel.

A Goldman Sachs mostani előrejelzése az, hogy 2010 elejére 5,50 százalékig csökken az MNB-alapkamat, és mivel az éves infláció várhatóan a jegybank 3 százalékos célszintje alá lassul 2010 közepéig, a ház ennél nagyobb enyhítésre is lát módot. A GS londoni elemzői megjegyzik ugyanakkor, hogy "a politikai zajongás", valamint a költségvetési kilátások bizonytalansága a választások közeledtével korlátozhatja az MNB mozgásterét.

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegénél 5,0 százalékos novemberi magyarországi inflációt jósolnak. A cég szerint a várható gyorsulást az élelmiszer- és az üzemanyag-összetevőben belépő nagy bázishatások okozzák; az üzemanyagárak például tavaly novemberben 9 százalékkal csökkentek az előző hóról, az idén novemberben pedig hozzávetőleg 4 százalékkal emelkedtek. A ház elemzői decemberre fél százalékpontos MNB-kamatcsökkentést jósolnak, és azzal számolnak, hogy 5,50 százalékon éri el jövő évi mélypontját a magyar jegybank alapkamata.

Járai a kiborult a költségvetés miatt
Strauss-Kahn: akármit is mond a Fidesz, egy út van
Továbbra sem bátorodik fel a monetáris politika
Oszkó: a jövő évi az első civilizált költségvetés
Csak kósza ábránd, hogy minden rendben van 

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Kartelleztek a bankok: rekord méretű bírság született
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 15:45
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács (CC) a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (ROBOR) – közölte vasárnap a hatóság.
Pénzügyi szektor Soha nem tartoztak még ennyivel a magyar háztartások a bankoknak
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 16:25
Rekordmagas szintre emelkedett a magyar háztartások banki hitelállománya: elérte a 13 497 milliárd forintot – derül ki a Bankmonitor elemzéséből. Ez azt jelenti, hogy elméletben minden magyarra nagyjából 1,4 millió forintnyi banki tartozás jutna.
Pénzügyi szektor NAV: ma éjfélkor jár le a határidő
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:46
A NAV ma éjfélig mintegy 400 ezer cégtől vár tao-, és több mint 100 ezer társaságtól kivabevallást.
Pénzügyi szektor Megduplázták a lakáshitelek törlesztésére fordított pénzt az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. május 29. 12:43
Csak az első negyedévben több mint 1,7 milliárd forint egészségpénztári megtakarítást fordítottak lakáshitel-törlesztésre a tagok, kétszer annyit, mint 2025 első három hónapjában – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárakba tízezrek léptek be egy év alatt, és jelentősen nőttek a befizetések is.
Pénzügyi szektor Megint rekordott szállított – lepipálja a konkurenciát ez a hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 12:29
A bővülő eredmény a szektor átlagához képest is kiemelkedő.
Pénzügyi szektor A devizavétel most észszerűbbnek tűnik, mint a forintbefektetés
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 13:51
A Blochamps Capital szerint a 3 legnagyobb hitelminősítő rövid távon még kivárhat Magyarországgal kapcsolatban, ugyanakkor egyre nehezebb olyan piaci érvet találni, amely tartósan a mostaninál erősebb forint mellett szólna. Bár a nominális árfolyam potenciális hatása a magyar gazdaságpolitikai vitákban sokszor jelentősen túlbecsült-, mégis fontos sarokpont a vállalkozásoknak, hogy az EU-pénzek megszerzésének kérdése, a költségvetési pálya és a kamatkülönbözet alakulása ősszel újra nyomás alá helyezhetik a hazai devizát. Ez pedig a vagyonosok mellett a nyaralásra készülő lakossági ügyfelek valutavásárlási kedvét erősíti.
Pénzügyi szektor A Revolut Bank megkezdi a magyar bankszámlák bevezetését az új ügyfelek számára
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 12:17
A magyar bankszámlák bevezetése újabb lépést jelent a Revolut stratégiájában.
Pénzügyi szektor Bizalmi vagyonkezelési kisokos – napirenden az új kormánynál
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 16:54
A kormány szigorítaná a bizalmi vagyonkezelés adóelőnyeit, de magát a jogi eszközt megtartaná. Az igazi kérdés: hogyan lehet úgy kiszűrni az adótrükközést, hogy közben ne csapja agyon a szabályozás azokat a családi konstrukciókat is, amelyek valóban a generációváltást vagy a vagyon hosszú távú megőrzését szolgálják? Dr. Horváth Balázs, az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés sokkal összetettebb, mint sejtenénk.
Pénzügyi szektor Ilyenek lesznek a fizetések a jövőben
Herman Bernadett | 2026. május 19. 14:55
Folyamatosan terjednek a digitális fizetési megoldások, a BKK Pay&Go is egyre népszerűbb, emellett a BL-döntőre is készül a Mastercard. 
Pénzügyi szektor A megemelt mértékű bankadó hatása látszik a K&H negyedéves számain
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 13:10
A Bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG