Az erős védelmi képességűeknél 0-20 százalék közötti, a közepeseknél legalább 20 százalék, a gyengéknél legalább 33 százalék többlet tőkekövetelményt szabhat meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. Ha pedig egy szövetkezeti hitelintézet egyáltalán nem tartozik intézményvédelmi alaphoz - öt ilyen szövetkezet van -, minimum 50 százalék lehet a szükséges többlettőke.
Binder István, a PSZÁF szóvivője a lapnak elmondta, hogy a felügyeletet az utóbbi időszak tapasztalatai - a Jógazda Takarékszövetkezet tavalyi valamint a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet idei fizetésképtelenné válása -, valamint a gazdasági válság következményei ösztönözték az intézményvédelmi szervezetek minősítésére és a szigorúbb tőkekövetelmények megfogalmazására.
A felügyelet törvények módosítását is megfontolandónak tartja a szövetkezeti hitelintézetek biztonságosabb működése érdekében - mondta a szóvivő. A hatóság szerint ugyanis kötelezővé kellene tenni a takarékszövetkezeteknek és a hitelszövetkezeteknek, hogy csatlakozzanak valamelyik intézményvédelmi szervezethez, valamint indokoltnak látná, hogy az utóbbiaknak a mostaninál erősebb jogosítványuk legyen tagjaik ellenőrzésére.
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




