5p
Megszületett a megállapodás a devizahitelek forintosításáról, a számításnál gyakorlatilag a piaci átlagárfolyamot használják; Varga Mihály szerint a devizahitelek kivezetése nélkül nincs gazdasági növekedés, a forintosítására az elszámoltatás során megszerzett előnyök megtartása érdekében van szükség, a hitelesek pedig dönthetnek arról, hogy élnek-e a lehetőséggel. Elemzők eltérően vélekedtek az intézkedés várható sikeréről.

Megvan, milyen árfolyamon váltják

Vasárnap jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Nemzeti Bank, hogy megállapodtak a devizahitelek kivezetéséről. A devizahitelek forintosítása a Kúria döntésének időpontja óta eltelt időszak átlagárfolyamán, vagy a 2014. november 7-én jegyzett napi MNB-árfolyamon történik majd, a két érték közül a devizahiteles számára kedvezőbb árfolyamot köteles a bank alkalmazni. Az MNB honlapján található információ szerint november 7-én az euró árfolyama 308,97, a svájci franké 256,6, a japán jené pedig 2,163 forint volt.

A Magyar Nemzeti Bank felkészült a fogyasztói devizahitelek forintosítására, így az egy lépésben, gyorsan és rendezett módon mehet végbe - közölte a jegybank. Hozzátették, hogy a deviza- és a devizaalapú fogyasztói jelzáloghitelek forintra váltásához a bankok számára az MNB biztosítja a szükséges deviza teljes mennyiségét. A jegybankkal egyedi megállapodást kötő hitelintézetek pedig azt vállalták, hogy minden fedezeti ügyletekhez szükséges devizaigényüket a jegybanktól szerzik be a devizapiac helyett.

A forintosítás részleteiről törvényjavaslatot nyújt be a kormány az Országgyűlésnek, amelyet a képviselők várhatóan a fair bankokról szóló javaslattal együtt a jövő héten tárgyalhatnak.

Ajándékcsomag a devizahiteleseknek?

Az MTI által megkérdezett elemzők eltérően vélekedtek arról, hogy mennyire lehet sikeres a forintosítás. Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szerint az ügyfelek, akik az elmúlt években már "megégették magukat", örömmel fogják választani a forintosítást, hogy ezáltal csökkentsék devizakitettségüket. Hozzátette: emellett a devizahitelesek "ajándékcsomagot" is kapnak, mivel az egyoldalú szerződésmódosítások és a kamatemelések elszámolása következtében összességében 850 milliárd forinttal csökken a tőketartozásuk, továbbá a kamatok is mérséklődnek, és így 25-30 százalékkal alacsonyabbak lesznek a törlesztőrészletek.

Balatoni András hangsúlyozta, kedvező, hogy a devizahitelek konvertálása a bejelentett módon nem rak újabb terheket sem a bankokra, sem az államra. Kedvező az is, hogy a konverzió az MNB devizatartalékának a terhére történik, így nem okoz forintgyengülést. Ennek ugyan egyik veszélye, hogy csökken a devizatartalék, ugyanakkor csökken az ország sérülékenységét jelző rövid lejáratú külső kötelezettség is - fűzte hozzá. 

Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház elemzője ugyanakkor szkeptikus volt a lépés sikerével és azzal kapcsolatban, hogy a piaci árfolyamon történő forintosítással véglegesen felszámolhatók a devizahitelek. Szerinte ugyanis az ügyfelek nem biztos, hogy vállalják a mostani és a hitelfelvételkori árfolyam különbségéből adódó veszteség realizálását. 

Ilyen feltételekkel bármikor lehet forintosítani

Tóth Gergely kifejtette, hogy a svájci frank hiteleket átlagosan 160-165 forinton vették föl az ügyfelek, vagyis a mostani 255 forint körüli árfolyamhoz képest mintegy 90 forint az átváltásból adódó árfolyamveszteség, amit nem biztos, hogy realizálni kívánnak. Megjegyezte, hogy a sokkal kedvezőbb végtörleszést és az árfolyamgát-rendszert is csak kevesen választották. 

Véleménye szerint, ha a forintosítás nem kötelező, és piaci árfolyamon történik, akkor nincs túl nagy jelentősége, hiszen piaci árfolyamon bármikor forinthitelre lehet váltani a devizahitelt. Megjegyezte, hogy a bankok esetleg kedvezményes forinthitelekkel segíthetik a folyamatot.

Ettől beindul a hitelezés

Varga Mihály az MTI-nek azt mondta, hogy a devizahitelek kivezetése nélkül nincs gazdasági növekedés, ahhoz, hogy a magyar gazdaság tartós növekedési pályára kerüljön, banki hitelezésre van szükség, ehhez pedig a hitelintézeteknek is meg kell szabadulniuk a devizahitelek jelentette kockázattól. 

Hangsúlyozta, hogy a devizahitelek forintosítására az elszámoltatás során megszerzett előnyök megtartása érdekében van szükség, a hitelesek azonban szabadon dönthetnek arról, megtartják-e jelenlegi hitelüket; az árfolyamot a Kúria jogegységi döntésének megfelelően kellett a kormánynak kialakítania. Megjegyezte, hogy az elszámoltatás nyomán az adósok terhei 25-30 százalékkal csökkennek. A forintosítás az euró, svájci frank és japán jenben nyilvántartott, jelzálogalapú hitelekre fog kiterjedni.

Azt is hangsúlyozta a miniszter, hogy a kormány szerint a devizahitelek megszüntetésével meglesz az esély arra, hogy jövőre már a banki hitelezés is beinduljon és a magyar vállalkozások beruházásait, fejlesztéseit támogassa.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG