2p
Eljárásjogi okok miatt jogerősen elutasította a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesületnek a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. kölcsön- és hitelszerződéseihez kapcsolódó általános szerződési feltételek (ászf) egyes pontjait támadó keresetét szerdán a Szegedi Ítélőtábla.

A közérdekű keresetben a civil szervezetet képviselő ügyvéd Bihari Krisztina egyebek mellett azon pontok tisztességtelenségének kimondását kérte, amelyek a fogyasztók számára előre nem látható módon biztosítanak lehetőséget a pénzintézetnek a szerződések egyoldalú módosítására. Az ügyvéd emellett kifogásolta azt is, hogy a pénzintézet – álláspontja szerint - a jogszabályban rögzített kereteken túl is kiterjeszthette vételi jogát.

Szeghő Katalin tanácsvezető bíró közölte, a táblabíróság a keresetet kizárólag eljárásjogi okok miatt utasította el. A döntés indoklásában a bíró kifejtette, a keresetben kifogásolt hat ászf közül három 2009. augusztus 31-éig volt hatályos, ezért róluk a bíróság közérdekű perben nem hozhat döntés. A jogalkotó a közérdekű kereset intézményét a fogyasztókat védő megelőző szándékkal hozta létre, így hatályban már nem lévő szerződéseket a bíróság ebben a formában nem vizsgálhatott. Hangsúlyozta ugyanakkor, annak nincs akadálya, hogy egyéni érdekérvényesítés keretében a korábban érvényes ászf-ek alkalmazásával okozott jogsérelem orvoslást kérje a fogyasztó.

Újabb keresetet nyújtanak be

A jelenleg hatályos üzletszabályzatokat a felperes eredeti kérelme nem támadta, erre a keresetét csak az előírt szigorú törvényi határidő leteltével terjesztette ki. A tanácsvezető bíró leszögezte ugyanakkor, annak semmi akadálya nincsen, hogy a felperes az ügyben új keresetet nyújtson be, és azt – ha megfelel a jogszabályi előírásoknak – a bíróság érdemben vizsgálja.

Bihari Krisztina az ítélethirdetés után újságíróknak azt mondta, a hatályos ászf-ekkel kapcsolatban újabb keresetet fog benyújtani, a 2009. augusztus 31-ig érvényben lévőkkel kapcsolatban pedig felülvizsgálati kérelmet terjeszt elő, mert szerinte a Kúria polgári kollégiumának egy véleménye alapján azokat a bíróság közérdekű kereset nyomán is vizsgálhatja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG