1p
Az OBA megkezdte a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását, a magánszemélyek és a vállalkozások is legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő összeget kaphatnak forintban. Az OTP Bank közreműködésével folyósított kártalanítási összegeket várhatóan július 17-ig minden érintett megkapja.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete visszavonta a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet működési engedélyét, egyúttal elrendelte az intézmény végelszámolását. Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) felhatalmazást kapott arra, hogy megkezdje a betétesek kártalanítását.

Az OTP Bank, mint az OBA kifizető pénzintézete felkészült a nagyobb ügyfélforgalomra; a kártalanítási összegek kifizetése várhatóan július 17-ig tart.

Postás, kártyás, OTP-s út

Mi a teendő, ha a soltvadkerti takarékban tartotta a pénzét? Kell-e törleszteni a hiteleket? Megtudhatja korábbi összeállításunkból >>

Az 1 millió forintnál alacsonyabb összegeket az érintettek postán kapják majd meg.

Az 1-5 millió forint közötti összegeket az ügyfelek a szigorú biztonsági követelményeknek megfelelő OBA Betétbiztosítási Kártyával tudják felvenni. Az ATM-es készpénzfelvétel esetén a kártyához 800 ezer forintos napi limit kapcsolódik. Az összeg nagysága miatt az ATM használata helyett a fiókok felkeresését javasolja az OTP.

Az 5 millió forint feletti kártalanítási összegről az OTP Bank fiókjaiban rendelkezhetnek az ügyfelek. Az összeghez az ügyfél egy tranzakció keretében juthat hozzá, ami vagy átutalás, vagy készpénzfelvétel lehet, de a bank megtakarítási programjának teljes termék- és szolgáltatás palettája is rendelkezésre áll.

A nagyobb összeg felvétele nagyobb biztonsági kockázattal jár. Amennyiben mégis emellett a megoldás mellett dönt az ügyfél, akkor az OTP Bank fiókjaiban ajánlott 2 nappal korábban, de legkésőbb a felvételt megelőző napon 12 óráig bejelenteni a pénzfelvételi szándékot.

Összeghatártól függetlenül a jogi személyek, vállalkozások és egyéb szervezetek a céges számlanyitás szabályai szerint férhetnek hozzá a kártalanításhoz, az OTP Bank mint kifizető ügynök bank felkeresése után.

Kérdése van?

A károsultak számára most az OTP Bank egyedi megoldásokat és személyre szabott, díjmentes tanácsadást is kínál. Az ajánlatokról a bankfiókokban adnak részletes tájékoztatást a károsultak számára.

További információk végett már az OBA által kiküldött levél kézhezvételét megelőzően is érdemes felkeresni a lakóhelyhez legközelebbi, elsősorban Bács-Kiskun megyei vagy bármelyik Magyarországon működő OTP Bank fiókot. Az alábbi listában szereplő fiókok megerősített ügyfélszolgálattal hosszabb nyitvatartási időben állnak az ügyfelek rendelkezésére.

6000 Kecskemét, Korona u. 2.

6000 Kecskemét, Szabadság tér 5.

6500 Baja, Deák Ferenc u. 1.

6300 Kalocsa, Szent István kir. u. 43-45.

6200 Kiskőrös, Petőfi tér 13.

6400 Kiskunhalas, Bokányi Dezső u. 5-7.

6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 1.

6430 Bácsalmás, Szent János u. 32.

6087 Dunavecse, Fő út 40.

6070 Izsák, Szabadság tér 1.

6440 Jánoshalma, Rákóczi u. 10.

6237 Kecel, Császártöltési u. 1.

6120 Kiskunmajsa, Csendes köz 1.

6449 Mélykút, Petőfi tér 18.

6230 Soltvadkert, Szentháromság u. 2.

6060 Tiszakécske, Béke tér 6.

6320 Solt, Kossuth L. u. 48-50.

6344 Hajós, Rákóczi u. 2.

5900 Orosháza, Kossuth L. u. 20.

6720 Szeged, Takaréktár u. 7.

6720 Szeged, Aradi vértanúk tere 3.

6724  Szeged, Vértói út 1.

6791 Kiskundorozsma, Negyvennyolcas u. 3.

6600 Szentes, Kossuth Lajos u. 26.

6640 Csongrád, Szentháromság tér 2-6.

6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 1.

6760 Kistelek, Kossuth u. 5-7.

6630 Mindszent, Köztársaság tér 11.

6782 Mórahalom, Szegedi út 3.

6786 Ruzsa, Alkotmány tér 3.

5000 Szolnok, Szapáry út 31.

5440 Kunszentmárton, Kossuth L. u. 2.

A minél teljesebb tájékoztatás érdekében a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet ügyfelei részére az OTP Bank 2012. június 27-től forró drótot hoz létre: +36-1-3666-211 telefonszámon, illetve rendszeresen frissülő információk találhatóak a bank honlapján is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG