2p
Másodfokon is pert vesztett a CIB Lízing Zrt. és a FHB Ingatlanlízing Zrt.

CIB Lízing

A másodfokú bíróság szerint a pénzintézet fellebbezése megalapozatlan, az első fokon eljáró törvényszék a kívánt mértékben eleget tett indokolási kötelezettségének és a tényállást helyesen állapította meg.

Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú ítélettel, miszerint a fogyasztói kölcsönszerződések egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tévő pontjai nem felelnek meg az egyértelműség és átláthatóság elvének, így azok tisztességtelenek.

A másodfokú bíróság szükségtelennek tartotta nyelvész-, vagy közgazdász szakértő kirendelését, valamint tanúk meghallgatását. A peres eljárásban kizárólag a szerződéses kikötések szövegezését kellett vizsgálni, így irreleváns a pénzügyi intézmény gyakorlatára vonatkozó bizonyítás – mondta a bíró.

A határozat szerint a pénzintézetnek nettó 500 ezer forint perköltséget kell fizetnie.

FHB Ingatlanlízing


Az ítélőtábla érdemben osztotta az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék véleményét: a lízingtársaság nem tudta megdönteni azt a törvényi vélelmet, amely minden egyoldalú szerződésmódosítási lehetőségét tisztességtelennek minősíti. Mind az első, mind a másodfokú bíróság az átláthatóságot, valamint az egyértelmű és világos megfogalmazást vizsgálta. Ezek alapján minősültek tisztességtelennek az egyoldalú szerződésmódosítási feltételek.

A másodfokú bíróság kiemelte, hogy a felperes FHB Ingatlanlízing alaptalanul kérte azt, hogy a bíróság függessze fel a pert és forduljon az Alkotmánybírósághoz. Ugyancsak alaptalanul kérte a bíróságtól, hogy az forduljon előzetes döntéshozatalért az Európai Bírósághoz. 

Eddig hét devizahiteles ügyben fordult a bíróság az Alkotmánybírósághoz azért, mert az első devizahiteles törvény több paragrafusa is sérti az alaptörvényt, ezen belül is a jogállamiság elvét, a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogot és a jogbiztonság elvét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG