Dusan Bajatovic, a szerb cég vezérigazgatója azt mondta, hogy az új bank 2012 végéig elkezd működni a szerb piacon. A közös bank felállításával kapcsolatban minden szükséges papírmunkával elkészültek, és már az előzetes szerződés is megszületett. A vezető elmondta, hogy a következő lépésként a kormánnyal kell majd tárgyalniuk. A szerb vállalatvezető elmondta, hogy az orosz fél a közeljövőben Belgrádba érkezik, hogy aláírja a bankalapítással kapcsolatos különleges emlékeztetőt, majd a szerb kormánynak kell megtennie a lépést a szerződés véglegesítéséhez.
A Srbijagas és a Gazprom 2010-ben vegyes vállalatot alapított a Déli Áramlat szerbiai szakaszának a létrehozására. Szerbia jelenleg gázszükségletének gyakorlatilag egészét Oroszországból szerzi be a Magyarországon és Ukrajnán keresztül áthaladó egyetlen vezetéken. A Déli Áramlat 400 kilométeres szerb szakaszának bekerülési költsége 1,8 milliárd euró. A Srbijagas vezérigazgatója szerint novemberben vagy decemberben kezdik építeni a Déli Áramlat szerb szakaszát.
Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




