4p
Elvi vitát kell eldöntenie ma a Befektetővédelmi Alap igazgatóságának a Quaestor kártalanítás kapcsán: fizethet-e a fiktív vállalati kötvények utáni kártalanítást az alap, ha alapesetben a kötvényekre nem szól a védelem?

Elvi vitát kell eldöntenie ma a Befektetővédelmi Alap (Beva) igazgatóságának és jó eséllyel ezt követően a bíróságnak is. Ez pedig az, hogy fennáll-e és ha igen milyen mértékben kártalanítási felelőssége az alapnak a Quaestor valódi és fiktív kötvényeseivel szemben.

Kontra: aki fiktív kötvényt vett, az is vállalati kötvényt akart venni...

Az egyik álláspont szerint azt kell alapvetésnek tekinteni, hogy a vállalati kötvényekre nem terjed ki sem a Beva, sem az Országos Betétbiztosítási Alap védelme – ez a Quaestor kötvények kibocsátási tájékoztatójában is egyértelműen szerepelt.

Az egyik álláspont szerint a kötvényt megvásárolni akaró ügyfelek egyértelműen jelezték, hogy ők (a nagy hozam reményében) a sem OBA, sem Beva védelem alá nem tartozó Quaestor kötvényt akarják megvásárolni. Amennyiben “rendes” jegyzés lett volna, ezen szándéknyilatkozatuk (kötvény jegyzésük) nyomán most nem lennének jogosultak kártalanításra. A vételi ajánlat egyértelműsítette, milyen befektetési eszközt akarnak vásárolni, s ezt nem pusztán ráutaló magatartásuk bizonyítja, hanem az is, hogy a botrány kitöréséig ők maguk is abban a hitben voltak voltak, hogy kötvényt jegyeztek, ráadásul – akinél volt hozamfizetés – annak hasznát is szedték....

Ezen oldal érveit erősíti az a tény, hogy a hírek szerint nem lehet majd megkülönböztetni a valódi és fiktív kötvénnyel rendelkezőket, így a kártalanításból a hírek szerint arányosan minden Quaestor-ügyfél részesedne.

Pro: ...viszont nem kaptak semmit a pénzükért

Akik (először) döntenek

A mai szavazáson az MNB-t Nagy Márton a jegybank ügyvezető igazgatója és Végh Richárd piacfelügyeleti igazgató képviseli majd. Az igazgatóság tagjaként szavaz majd Farkas Péter, a Beva ügyvezető igazgatója, Hardy Ilona, a Beva elnöke, volt monetáris tanácstag is, jelenleg az Aranykor Nyugdíjpénztár elnöke. Ugyancsak igazgatósági tag Katona Zsolt, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, Móra Mária Tünde, a Magyar Bankszövetség főtitkár-helyettese (úgy tudjuk a szavazáson Kovács Levente főtitkára vesz majd részt), valamint Nyitrai Győző, az OTP igazgatója.

A Magyar Nemzeti Bank azt nem vitatja, hogy a kötvényért sorba álló ügyfeleknek volt tájékoztatásuk arról, hogy egyetlen intézményvédelmi alap által nem védett terméket vásárolnak (más kérdés, hogy ezt közülük mennyien tartották fontos, a döntésüket befolyásoló információnak). Ugyanakkor az MNB jogi álláspontját arra alapozza, hogy ezen ügyfelek a Quaestor brókercégéhez befizetett pénzükért valójában nem kaptak semmit, a kötvényeket létre sem hozták és nem is tartották nyilván a Keler Zrt.-nél. Márpedig – így a jegybanki álláspont - az ágazati jogszabályok egyértelműen előírják, hogy az ügyfelek pénzeszközeit és pénzügyi eszközeit a befektetési szolgáltatás nyújtására jogosult intézmények csak az ügyfél rendelkezése szerinti célra használhatják fel. Ezen rendkívül erős előírás szándékos megsértése tulajdonképp automatikusan felveti a bűncselekmény elkövetésének gyanúját – jelzi az MNB.

A Tőkepiaci törvény szerintük egyértelműen rendezi a Beva kártalanítási kötelezettségét e tekintetben, mert a jogszabály szerint a kártalanítási kötelezettség akkor áll fenn, ha a befektetőt megillető pénzt vagy értékpapírt az intézmény nem tudja kiadni. A két előírás alapján egyértelmű, hogy a Beva akkor kártalanít, ha a rábízott pénzzel, értékpapírral a befektetési vállalkozás nem tud elszámolni (aminek meg kellene lennie darabra, az nincsen meg), márpedig ennek alapján - ilyen mértékű hiányosságok esetében - alapvetően bűncselekmény elkövetését kell feltételezni.

Az MNB álláspontja szerint a Beva akkor valóban nem kártalanít, ha a befektetés szolgáltató rossz befektetési tanácsot ad, vagy ha rosszul kezeli a portfóliót, és emiatt a befektetőt kár éri. Akkor viszont egyértelműen fizetni köteles, ha a befektető pénzét, papírját „ellopták”.

Akárhogyi alakul a mai szavazás, szakértők szerint a másik fél vélhetően bíróság előtt keresi majd az igazát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG