1p
A hitelintézetek egynapos betétállományának csökkenése azt mutatta, hogy áprilisban enyhén csökkent a bankrendszer forintlikviditása. A kéthetes MNB-kötvények állománya változatlan szinten maradt, mert a belföldi pénzintézetek 32 milliárd forintnyi visszaváltását a külföldiek vásárlásai kiegyenlítették - ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikai mérlegének hétfőn közölt előzetes adataiból.

Április végén a kéthetes MNB-kötvények állománya 4766,6 milliárd forint felett volt, azóta pedig 4641,1 milliárdra apadt.

Heteken belül döntés születhet a kéthetes MNB-kötvényről

A múlt hónap végén meghirdetett növekedési hitelprogram harmadik pillérének értelmében a kereskedelmi bankok a jegybankkal kötendő megállapodás alapján mintegy 3600 milliárd forintra csökkentenék a kéthetes MNB-kötvényben tartott pénzük állományát.

Matolcsy György jegybankelnök április utolsó napján kijelentette, hogy heteken belül döntés születhet a kéthetes MNB-kötvény betétté alakításáról, ami - a hazai bankok javaslata alapján - azt szolgálná, hogy az olyan külföldi befektetők, akik nem folytatnak tényleges hitelezési tevékenységet Magyarországon, már nem férnének hozzá a jegybank eszközéhez. Április végén 390 milliárd forint kéthetes kötvény volt külföldi kézen.

Nőtt a devizatartalék, de hatását ellensúlyozta a forint erősödése

A hitelintézeteknek a jegybankban elhelyezett egynapos betéteinek havi átlagállománya áprilisban 36 milliárd forinttal 68 milliárdra csökkent, derül ki az MNB előzetes adataiból.

Az MNB külföldi követeléseinek havi átlagállománya áprilisban 274 milliárd forintnak megfelelő összeggel csökkent. A jegybank jelentése a márciusi IMF-hitel törlesztések és a jenkötvény lejártának áthúzódó hatásával magyarázta csökkenést, de hangsúlyozta, hogy a hónap végére jelzett 11 014 milliárd forinttal egyenértékű összeg megegyezett a március végivel.

A központi kormányzatnak az EIB-től történt hitelfelvétele és a PEMÁK kötvények kibocsátása növelte a devizatartalékokat, ám ennek forintban kimutatható hatását a forint erősödése ellensúlyozta. Áprilisban az euró 4, a dollár 7,6 forinttal gyengült.

A bankrendszernek az MNB-nél vezetett számláinak átlagos egyenlege mindössze 5,6 milliárd forinttal haladta meg a 478 milliárd forintos tartalékolási kötelezettség összegét - közölte statisztikai mérleg előzetes adatai alapján az MNB.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG