2p
A tavalyi GDP-adat nemcsak az elemzők várakozásaitól maradt el, de az európai mezőnyben is igencsak hátul kullogunk. Érdekes módon azonban az Eurózóna vagy az EU átlagához képest nem teljesítettünk túl rosszul, aminek az az oka, hogy a nagy súlyú országok növekedése csekély volt. Az idén viszont mindenki szerint jobb lesz.

A tegnap közzétett GDP-adat jócskán elmaradt az elemzők várakozásaitól, de például az MNB tavaly decemberben még 2,5 százalékos növekedést jósolt erre az évre. Ám tavaly a negyedik negyedévben a 2015-ös hasonló időszakhoz képest 1,5 százalékkal volt magasabb a GDP, ami nem túl izmos. Azon 20 EU-s ország közül, amelyek már közzétették a számot, a 15. helyen vagyunk.

Még fájóbb, hogy olyan országok húztak el mellettünk ezerrel, amelyekkel pedig érdemes magunkat összehasonlítanunk, Románia, Bulgária, Lengyelország három százalék feletti, Szlovákia és Litvánia kicsivel az alatti teljesítménnyel. Az Eurózóna 1,7, vagy az egész EU 1,8 százalékos teljesítményétől azért a magyar gazdaság nincsen túl nagy távolságra. Az európai átlagot a nagyok húzzák le, mint Németország (1,8 százalékos növekedés), vagy Franciaország, Olaszország (1,1 százalék).

Ha tavaly ugyan nem is lett semmi a felzárkózásból, erre az évre a hazai banki elemzők sokkal többet várnak, legalább három, egyesek 3,5 százalékot is, az NGM 4,1 százalékot. A tavalyi csekély növekedést egyébként a minisztériumban az uniós források ciklikusságával magyarázzák.

Egy jó hír, hogy eddig folyamatosan azt hallottuk, az USA növekedése jobb, mint Európáé, mert ott előbb meglépték a gazdaságélénkítést, kevesebb volt a megszorítás. Most az USA 1,9 százalékos növekedése már alig van az EU 1,8 százaléka felett. Lehet, hogy végre sikerül beérni a tengerentúli nagyhatalmat. Nagy-Britanniának pedig egyelőre a Brexit körüli nagy elbizonytalanodás ellenére is sikerült az európai átlag felett maradnia.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG