3p
Megjelent a jegybank éves jelentése, a nyereség közel 100 milliárd forint.

A jegybank honlapján pénteken közzétett jelentés szerint az MNB 2015-ben 94,5 milliárd forint nyereséget képzett, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az alapkamat csökkenésének és az MNB programjainak - forintosítási és önfinanszírozási - hatására javult a kamateredmény és a pénzügyi műveletek eredménye.

A jegybank a tavalyi eredménye után 50 milliárd forint osztalékot fizet be a költségvetésbe. Részletek >>>

Fizessék be a költségvetésbe

AZ LMP szerint offshore-lovagok ötcsillagos szállodájává vált a jegybank.

Schmuck Erzsébet, a párt országgyűlési frakciójának helyettes vezetője az MNB székháza előtt tartott szombati sajtótájékoztatóján azt is mondta, hogy az átalakítás most zajlik. Az MNB és alapítványai ugyanis offshore-cégekkel üzletelnek, a többi között ingatlanokat vásárolnak tőlük. Az LMP ezért az Országgyűlésben azt javasolta, hogy az MNB a nyereségét fizesse be a költségvetésbe, ám a kormánytöbbség a törvényjavaslatot nem fogadta el - emlékeztetett az ellenzéki politikus.

Az eredmény legjelentősebb összetevője a 177,7 milliárd forintos, devizaárfolyam-változásból származó nyereség. Ennek alakulását meghatározó két fő tényező a devizatételek hivatalos és átlagos bekerülési árfolyamon számított értékének eltérése, valamint a devizaeladások mértéke. Mint írták, 2015-ben a forint árfolyama erősen ingadozott, az év során jellemzően kisebb volt a 2014-esnél a hivatalos és a bekerülési árfolyam közötti különbség, és a devizaeladások volumene is csökkent az előző évhez képest.

A nettó forint kamat- és kamatjellegű eredményből 93 milliárd forint veszteség származott, ami ugyanakkor a 2014. évinél 65,5 milliárd forinttal alacsonyabb. A kamateredmény javulását eredményezte, hogy csökkent az alapkamat és kisebb lett az alapkamathoz kötött kamatozású forintkötelezettségek állománya is.

Az eredménykimutatás szerint 449,7 milliárd forint bevétele volt a jegybanknak 2015-ben, ami 353,2 milliárddal kevesebb az egy évvel korábbinál. A bevételek közül kiemelkedik a 215,8 milliárd forintot kitevő, devizában elszámolt kamat- és kamatjellegű bevétel, amely 36 milliárd forinttal elmarad a 2014. évitől.

A második legnagyobb tétel a deviza-árfolyamváltozásból származó, 184,5 milliárd forintos bevétel, ami 336,1 milliárddal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Az MNB összevont eredménykimutatása és egyes mérlegtételei. (milliárd forint). Forrás: Éves jelentés. mnb.hu


A pénzügyi szakmai célokat szolgáló végleges, visszafizetési kötelezettség nélküli pénzátadások – valamint karitatív célú támogatások - döntő része, 12 milliárd forint az MNB által indított Pallas Athéné Közgondolkodási Programhoz kapcsolódó pénzbeli alapítói vagyonátadás, a program ezen felül 4,5 milliárd forintnyi ingatlan vagyonátadásban is részesült.

A jegybank saját tőke állománya az év végén 459 milliárd forint volt. Nagyságát alapvetően a kiegyenlítési tartalékok – azon belül is a forintárfolyam kiegyenlítési tartalékának – szintje határozta meg.

A működési költségek 2015. évi tényleges összege 32,973 milliárd forint, ami az előző évi összeget 2,5 százalékkal haladja meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG