3p
A várakozásoknak megfelelően nem nyúlt az alapkamathoz a Monetáris Tanács, az egynapos hitelkamatot egy kicsit megigazították - vajon hagyják ilyen erősen a forintot, vagy lepofozzák?

Nem az alapkamat kamat most a legfontosabb eszköz

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa változatlanul hagyta a 0,90 százalékos jegybanki alapkamatot. Ez egybevág a szakértői várakozásokkal - jó eséllyel még sokáig ezen a szinten maradhat az alapkamat, ennek tologatásával a jelenlegi helyzetben kevésbé lehet érdemi hatást elérni, nem véletlen, hogy a jegybank keresi és használja is az alternatív eszközöket. Az alapkamat ugyan most maradt, de csökkentették az overnight fedezett hitelek kamatát: 1,15-ről 1,05 százalékra. A betéti kamat maradt -0,05 százalék, a kamatfolyosó tehát szűkült. A döntés bejelentése után a forint érdemben nem mozdult, az euró jegyzése 308 forint alatt áll.

Nagy Márton, az MNB alelnöke beszélt a szeptemberi kamatdöntő ülés után arról, hogy a 3 hónapos betét állományának korlátozása a monetáris politikai eszköztár szerves részévé válik, nem egyszeri lépés, egy programról van szó. A monetáris kondíciók lazításának fő eszköze most nem az irányadó kamatláb változtatása, hanem a likviditás irányítása - mondta Nagy Márton. A program egyébként éppen ma élesedett - itt írtunk róla >>

Vajon tényleg ütnek egyet a forintra?

A kamatdöntés rövid indoklását délután 3 órakor teszik közzé az MNB honlapján - nagy kérdés, hogy ebben lesz-e olyasmi, ami miatt esetleg hirtelen (nagyot) eshetne a forint árfolyama. (Frissítés: 3 órakor megérkezett a kommentár, ebben volt némi meglepetés: az MNB csökkentette a kötelező tartalékrátát és további lazítás lehetőségét is belengette; a hírre gyengülni kezdett a forint >>)

A Merril Lynch elemzői korábban úgy okoskodtak: a keddi MNB-kamatdöntő ülésen elképzelhetőnek tartanak valami olyan meglepő húzást, ami a forint gyengítésének célját szolgálná. A forintgyengülésben gondolkodók általában azt mondják, hogy az MNB jelenlegi vezetése nem szereti a túl erős forintot. Egyrészt a gazdaság élénkítéséhez erős exportot képzelnek el, amihez a gyengébb forint is hozzájárul, mivel az jó az exportőröknek. Másrészt sokan úgy vélik, kell a forintgyengülésből származó árfolyamnyereség, hogy a jegybank nyereséges maradhasson - erről és a forint melletti / elleni spekuláció lehetőségéről itt írtunk bővebben >>

A szakértők szerint vagy a 4 hónapos betét 900 milliárdos limitjének elérési idejét rövidíthetik le, vagy magát a 900 milliárdos limitet vághatják lejjebb. Az is elképzelhető a Merrill Lynch szerint, hogy szóbeli intervencióval próbálják meg lebeszélni a forintot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG