3p
Lengyelországban akkora a munkaerő-hiány, hogy az eddig bevándorolt egymillió ukrán dolgozó sem tudta eltüntetni. A gazdaság is jó állapotban van, magas a növekedés, minimális a munkanélküliség, mégis mérsékelt az infláció és maradhatnak az alacsony kamatok. Hála a vendégmunkásoknak.

„Lengyelország nem tud eleget kapni az ukrán migránsokból” - írja a Bloomberg.com cikkének címében. A 38 milliós Lengyelországba érkezett egymillió ukrán migráns sem tudta megszüntetni ugyanis a munkaerő-hiányt, akik azóta érkeztek, hogy mintegy három évvel ezelőtt kiéleződött az ukrán-orosz ellentét.

Az ország gazdasága dübörög, a növekedés az idén három százalék körül tetőzhet, a munkaerő-piac feszített, a munkanélküliség mélyponton van. Ez már a béreket is felvitte valamelyest, ennek ellenére a Bloomberg elemzői konszenzusa szerint maradhat az 1,5 százalékos, két éve érvényes alapkamat a jegybank eheti ülésén.

Sok a munka, mégis kevés a bér

Az egymillió vendégmunkás érkezése miatt a bérnövekedés ugyanis korlátok között maradt. A migráció csökkenti a lakosság elöregedésének hatását, fékezi az inflációt, hosszabb ideig tartó magas gazdasági növekedést tesz lehetővé.

Lengyel, ukrán, két jóbarát

A hírügynökség emlékeztet arra, hogy 2014-ben kebelezte be Vlagyimir Putyin orosz elnök a Krím-félszigetet, és robbant ki konfliktus az Ukrajnában élő orosz szeparatistákkal, amit fegyveres konfliktus és két éves mély recesszió követett. Ez egyre több ukránt űzött külföldre. A földrajzi közelség, a nyelvi és kulturális hasonlóság miatt Lengyelország a legkézenfekvőbb úticéljuk.

A Bloomberg szerint 2015-2016-ban nagyjából annyi, 1,3 millió ukrán érkezett Lengyelországba, mint amennyi menekült Németországba, csak Németország lakossága több mint kétszeres. Az ukránokat főleg a magasabb fizetések vonzzák. A munkaadók közel fele már alkalmazott ukránt, elmondásuk szerint lengyel munkaerőt nem lehet találni. Az ukránok szakértők szerint vagy öt évvel kitolják a lengyel társadalom vészes elöregedését.

Az ukrán migráció okai azonban politikaiak is – említik meg.

Még ötmillió ember kell?

Az 5,5 százalékos munkanélküliség már nagyon alacsonynak számít az országban, ráadásul a kormány a nyugdíjkorhatárt is csökkenteni akarja. Így attól tartanak a lengyel jegybankban, hogy nemsokára így is meglódulnak majd a bérek. Januárban az éves bérnövekedés üteme 4,3 százalék volt.

Becslések szerint az országnak a következő húsz évben ötmillió új munkaerőre lenne szüksége. A következő években érkező 100 milliárd eurónyi EU-támogatás felhasználása is veszélybe kerülhet megfelelő munkaerő nélkül.

Gyere, migráns, gyere

E hírt kommentálja Vakmajom, a Concorde Alapkezelő alapkezelője és bloggere is. Szerinte az egyetlen értelmes megoldás az ilyen rossz demográfiai és munkaerőpiaci helyzetre a bevándorlás. Azok a tagállamok járhatnak jól, akik minél több új munkaerőt magukhoz tudnak szippantani. A bevándorlás mindig tartós addicionális gazdasági növekedéssel jár.

Ukrajna és Lengyelország hasonló nagyságú és fejlettségű volt a rendszerváltáskor, az egyik a nyugati típusú, versenyen alapuló liberális berendezkedést választotta, a másik a „haveri orosz-típusú illiberálisat”. Egy emberöltő alatt azután ötszörös méretű lett a lengyel gazdaság, mint az ukrán.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG