3p
A jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére és csütörtöki inflációs jelentésére figyel leginkább a piac a jövő héten. De lesznek más makroadatok is, például a KSH közli a kormányzati szektor tavaly év végi teljesítményét, jönnek ipari és munkaerő-piaci adatok is. Napról napra, ez vár ránk a jövő héten.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az MNB 2015. évről szóló üzleti jelentését és beszámolóját tartja az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. február 22-én (Kép forrása: MTI Fotó, Koszticsák Szilárd)

Kedden tartja kamatmeghatározó ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Elemzők arra számítanak, hogy a testület most is változatlanul hagyja a tavaly május óta 0,9 százalékon lévő alapkamatot. A jegybank legutóbbi kamatdöntés után kiadott közleménye szerint ha az inflációs cél elérése indokolja, a monetáris tanács kész a monetáris kondíciók további lazítására nem-hagyományos, célzott eszközökkel. Néhány szakértő várakozása szerint március végén esedékes negyedéves felülvizsgálatkor az MNB az irányadó 3 hónapos betéti eszköz felső limitjét további 100-150 milliárd forinttal (600-650 milliárd forintra) csökkenti a második negyedévre.

A csütörtökön megjelenő Inflációs jelentésből a bruttó hazai termék (GDP) és az infláció alakulására vonatkozó fő számokat is közli kedden a jegybank.

Szerdán közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a 2016. december-2017. februári gördülő negyedéves munkaerő-piaci adatokat. 2016. november-2017. januári őszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 401 ezer volt, 161 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

A munkanélküliek száma 2016. november-2017. januárra 198 ezerre csökkent, ami 82 ezerrel alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A munkanélküliségi ráta 1,9 százalékponttal 4,3 százalékra csökkent. Elemzők szerint folytatódhat a foglalkoztatottak számának növekedése, illetve a munkanélküliek számának csökkenése az idén, de a folyamat a szakemberhiány miatt már komolyabb akadályokba ütközhet.


Csütörtökön közli a jegybank negyedéves inflációs jelentését. Az előző, decemberben kiadott jelentésben a szeptemberihez képest jelentősen, 3-ról 3,6 százalékra növelte a 2017. évi GDP-bővülésre vonatkozó előrejelzését az MNB, 2018-ban pedig 3,7 százalékos növekedéssel számol, és a korábbinál 0,1 százalékponttal nagyobb, 2,4 százalékos inflációt vár idén, 2018-ban pedig 3 százalékot.

Pénteken publikálja a KSH jelentését a kormányzati szektor tavaly negyedik negyedéves egyenlegéről. 2016 első három negyedévét a GDP 0,6 százalékának megfelelő, 164,3 milliárd forint többlettel zárta a kormányzati szektor. Az egyenleg 2015 azonos időszakához képest 600,3 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,4 százalékponttal javult. A harmadik negyedévben a 287,1 milliárd forint, a GDP 3,3 százalékának megfelelő többletet könyvelt el a kormányzati szektor.


Pénteken közli a statisztikai hivatal a februári ipari termelői árakra vonatkozó adatait. Januárban felgyorsult a termelői árak emelkedése, átlagosan 2,2 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest a decemberi 0,5 százalékos növekedést követően.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG