3p
Varga Mihály átadta Kövér László házelnöknek a jövő évi büdzsé tervezetét. A nemzetgazdasági miniszter elárulta, melyik adócsökkentés mennyibe kerül a költségvetésnek, és mire mennyivel több pénz jut jövőre.
MTI Fotó: Kovács Tamás

75 milliárddal csökken a kamatteher

A kormány idén is konzervatív becslésre épít: 2,5 százalékos növekedést várnak 2016-ra 2%-os költségvetési hiánnyal és 1,6%-os inflációval számolnak. Mérséklődik a kamatkiadás, éves szinten 75 milliárd forinttal csökken a kamatteher.

Az Országvédelmi Alapba 100 milliárd forintot tesznek, az általános tartalékba szintén 100 milliárd forint kerül.

Adókat csökkentenek

Varga a jövő évi költségvetést újra az adócsökkentés költségvetésének nevezte. Példaként említette:

  • 16-ról 15 százalékra csökken az szja (ez 120 milliárdos kiesést jelent a költségvetésnek)
  • A sertés tőkehús áfája 5 százalékra csökken (25 milliárd)
  • A kétgyermekesel családi adókedvezménye gyermekenként 10 ezerről 12 500 forintra emelkedik (15 milliárd forint)
  • bizonyos díjakat, illetékeket csökkentenek illetve eltörölnek (10 milliárd)

Ez utóbbi tétellel kapcsolatban Varga Mihály később elmondta: a tűzgyújtási díj említését már megbánta - ezt csak egy példának hozta. Konzultáció folyik a kérdésben, hogy milyen hatósági díjak, illetékek csökkentését, eltörlését javasolják 10 milliárdos keretösszegben.

Egy másik kérdésre azt válaszolta: nem terveznek adóemelést.

Mire jut több pénz?

Az adócsökkentések mellett felsorolta, milyen területekre jut többletforrás idénhez képest:

  • + 140 milliárd forinttal több megy a nyugdíjak értékének megőrzésére
  • + 138 milliárd forint az életpályamodellek finanszírozására
  • + 75 milliárd a Start munkaprogram folytatására
  • + 70 milliárd a közfoglalkoztatásra
  • + 11 gyermekétkeztésre
  • + 31 milliárd egészségügyi, szociális kiadásokra
  • + 109 milliárd sport, oktatási, kulturális

Lesz CSOK és marad a friss házasok adókedvezménye

Megmarad a friss házasok adókedvezménye, már idén júliusban elindul a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), jövőre kiteljesedik. Kiterjesztik az ingyenes tankönyvellátási programot a teljes alsó tagozatra. A nyugdíjak értéke az infláció mértékével növekszik - sorolta Varga Mihály.

Sajtóhírekkel szemben nem változik, hogy a nők 40 év munka után nyugdíjba mehetnek. A katonák, fegyveres rendvédelmi dolgozók bére idén 30, jövőre további 5 százalékkal nő.

Június végére meg is lesz a költségvetés?

Kövér László házelnök átvette a költségvetési tervezetet, ezután elmondta: május 27-én indul a 3 napos általános vita. A módosító indítványok benyújtására május 29-én pénteken 16 óráig van lehetőség. Június elején lesz a bizottsági vita, június 10-11-én ülésezik a költségvetési bizottság, amely törvényalkotási bizottságként is szerepel a folyamatban - elkészítik és benyújták az összegző módosító javaslatot

Június 25-étől a törvényjavaslatról véleményt formálhat a Költségvetési Tanács, a június 22-i héten kerülhet sor a végszavazásra - tehát június 22-én vagy 23-án fogadhatja el a jövő évi költségvetést az Országgyűlés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megszólalt Bóka János az uniós pénzekről
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 13:46
Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) nyers politikai nyomásgyakorlásra használják a Magyarország elleni uniós eljárásokat, amihez a magyar baloldal tevőlegesen hozzájárult - közölte az Országgyűlés európai ügyek bizottsága keddi ülésén az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG