4p
A magyar gazdasági modell bizonyította, hogy a kétkedőknek nincs igazuk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott interjújában, amelyben arról is beszélt, hogy a kormány azt tervezi: legkésőbb 2017-ben csökkenti a bankadó mértékét, de lesznek népszerűtlen lépések is. A szegénységről szóló, kedvezőtlen statisztikáknak nem hisz a miniszterelnök.

A magyar gazdaság olyan, mint egy dongó

A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a gazdasági növekedés 3 százalékot meghaladó mértéke és az, hogy a költségvetési hiány az Európai Unió által meghatározott korlát alatt van, igazolta, hogy gazdaságpolitikája működőik.

"Ezt magyar modellnek nevezzük, és olyan mint egy dongó. A tudósok szerint súlya, mérete és szárny-fesztávolsága miatt a dongó nem lenne képes repülni, de mégis repül" - mondta a hétfőn ismertetett interjúban. Kiemelte a gazdasági bővülést, a csökkenő munkanélküliséget és a szilárd költségvetést, nem értett egyet viszont azokkal a statisztikákkal, amelyek szerint az országban nőtt a szegénység és csökkentek a közvetlen külföldi befektetések.

A kedvezőtlen statisztikáknak nem hisz

"Nem értünk egyet a szegénység tendenciájának alakulására vonatkozó megállapításokkal. A tendencia nagyon jó. Senki sem elégedett a jelenlegi helyzettel. És annak megvitatása, hogy mit lehetne jobban csinálni, hasznos vita" - nyilatkozott.

A kormányfő védelmébe vette a "jólétiről a munkaalapúvá" való átalakulás programját, rámutatva, hogy a közmunka csökkentette a munkanélküliséget és az abban részvevők bére több mint a duplája lehet a segélynek. Úgy vélte, a szegénységgel kapcsolatos nemzetközi statisztikák félrevezetők lehetnek, mert azok nem veszik figyelemben az olyan, nem pénzalapú támogatást, mint az ingyenes tankönyvek és iskolai étkeztetés biztosítása. 

Kivezethetik a bankadót    

Orbán Viktor elmondta, hogy a kormány vissza akarja szerezni Magyarország befektetői besorolását, és azt tervezi, hogy legkésőbb 2017-ben csökkenti a bankadó mértékét és már jövőre felülvizsgálhat más adókat is. Szavai szerint a bankadóról azt követően születik majd döntés, hogy fokozatosan kivezetik a devizaalapú jelzálogot, és függ a hitelezők bővülő hitelkínálatától is. 

"Tárgyalásban állunk a bankszektorral a bankadó mértékének normalizálásáról, mert az rendkívül magas Magyarországon" - mondta a miniszterelnök. "Ez 2016 vagy 2017 körül válik lehetővé, ha jó megállapodást kötünk, amire nagyobb az esély, mint bármikor a 2010-es hatalomra kerülésünk óta" - tette hozzá. 

A több milliárd dollárnyi devizahitel 2015 közepéig való forintra való átváltása és a külföldi fizetőeszközök részarányának csökkenése az államadósságban Orbán Viktor szerint csökkenteni fogja a külső sebezhetőséget és növelni fogja a monetáris politika manőverezési terét.

Csökkenhetnek más adók is

A kormányfő szerint meg a külföldi beruházások dinamikája minden évben javul. Senkit sem akarunk kiszorítani, az ágazati adókat azért vezettük be, hogy nagyobbak legyenek az állami bevételek, nem azért, hogy kisebbek - fogalmazott.

A miniszterelnök szerint a kormány keresi azt a pillanatot, amikor csökkentheti majd az adókat. Mint mondta, arról folyik a vita, hogy ezt a jövő év közepén vagy 2016-ban kell-e megtenni.

Orbán Viktor elmondta, hogy a kormány a Budapest Bank és az MKB Bank idei megvásárlása után is további banktulajdon megvásárlására törekszik. A cél az, hogy bankszektorban a magyar tulajdon 50 százalék fölé emelkedjen, aminek a kormány szerint fel kell lendítenie a hitelezést.

A szolgáltatók akvizícójával, így az E.ON gáztározó létesítményeinek felvásárlásával ellentétben a kormány azt tervezi, hogy a két bankot három éven belül el fogja adni, mert Orbán Viktor szerint a kormány tudatában van Szlovénia példájának, amely 3,2 milliárd dollárt fordított a rosszul vezetett állami tulajdonú bankok megmentésére. "A szlovén példa értékes és veszélyes tapasztalat. Ezért vagyunk óvatosak" - mondta.

Jönnek még népszerűtlen lépések

Orbán Viktor kijelentette, hogy a jövőbeni kormányzati lépések tovább csökkenthetik majd a Fidesz népszerűségét. A miniszterelnök kitért a külföldi fenyegetettségre is: mint mondta a Kremlnek az Ukrajna miatti EU-szankciókért való megtorlása az oroszországi export 17 százalékába kerül Magyarországnak. A kormányfő nem zárja ki a forint elleni spekulatív támadásokat, mint amilyet 2011-ben sikerült túlélnie.

"A közgazdászok azt mondják, be tudják bizonyítni, hogy annak alapján, amit teszünk nem tudunk ilyen sok célt megvalósítani, hogy nem tudunk egy virágzó, növekvő, munkahely-teremtő gazdaságot létrehozni. A valóság az, hogy tudunk" - mondta Orbán Viktor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG