1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Szegedi Ítélőtábla másodfokú tanácsa szerint tisztességtelen, hogy a bank a devizahitelek folyósításánál vételi, míg a törlesztésénél eladási árfolyamon számol. A bíróság ezért jogerős döntésében visszamenőleges hatállyal a törlesztésnél is a vételi árfolyam alkalmazását rendelte el.

A felperesek egyrészt azt kifogásolták, hogy devizahitelüknél az OTP a kezelési költséget devizában állapította meg, és terhelte rájuk. Másrészt azt, hogy amikor a hitelt törlesztik, akkor a törlesztőrészlet forint összegét az OTP az általa alkalmazott devizaeladási árfolyamán határozza meg, miközben a kölcsön folyósításakor a bank a vételi árfolyamon állapította meg a kölcsön összegét.

A táblabíróság jogerős döntése az első kifogás kapcsán az elsőfokú bíróság semmisséget kimondó ítéletét mellőzte, míg a második esetében azt helyben hagyta. Így jogerőre emelkedett az első fokon eljáró Békés Megyei Bíróság korábbi ítélete, amely az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyam alkalmazását rendelte el a törlesztésnél is, visszamenőleges hatállyal.

Deviza-kálvária

Kásler Árpád, a BAÉSZ elnöke és felesége az OTP-vel szemben indított perükben a 2008. május 29-én létrejött deviza alapú kölcsönszerződésük két kikötését támadták meg.  A Békés Megyei Bíróság 2011. december 8-án az említett két szerződési kikötés semmisségét állapította meg, vagyis mellőzte a kezelési költség devizában történő megállapítását, és az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyam alkalmazását rendelte el a törlesztésnél is, visszamenőleges hatállyal.

Az ítélet ellen az OTP fellebbezéssel élt, azzal érvelve, hogy a kikötéseket a bíróság érdemben nem is vizsgálhatja, mert ezek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás összemérése szempontjából releváns tényezők, és a Ptk. szerint a kikötés ilyen esetben nem támadható meg. Érdemi vizsgálat esetén pedig a két kikötés nem tisztességtelen, megfelelnek a jóhiszeműség és a tisztesség elvárásainak.

Az OTP úgy érvelt: a deviza alapú kölcsön ügyleti kamata a forint alapú hitelekhez képest alacsonyabb, az adósok kedvező kondíciók mellett vették fel a kölcsönt, és tisztában voltak az árfolyamkockázat hatásaival, amely akár kedvező is lehetett volna.

A felperesek ezzel szemben az első fokú ítéletnek megfelelően kiemelték: a kölcsönszerződésnek nem volt célja a devizaértékesítés, a bank így olyan haszonhoz jutott, amelyre a felek szándéka nem terjedt ki.

Másodfokon tisztességtelen az eltérő árfolyam

A különbség: 4,78 forint / frank Az OTP honlapján szereplő adatok szerint a cikk megjelenésekor a CHF deviza vételi árfolyama 236,82 forint, az eladási pedig 241,60 forint. A különbség tehát jelenleg frankonként 4,78 forint.

A másodfokú ítélet indoklása szerint a kezelési költség vizsgálatára a polgári bíróság jogköre nem terjed ki. A kezelési költség a banki szolgáltatás ellenszolgáltatása, ezért a bíróság a tisztességtelen kikötés körében a kezelési költség ilyen meghatározását nem vizsgálhatja. Ez azonban nem azt jelenti, hogy más fórumokon nem vitatható.

A vételi és eladási árfolyam alkalmazását azonban tisztességtelennek mondta ki a Szegedi Ítélőtábla. Eszerint ugyanis csak akkor lenne jogos az árfolyamok közötti különbség felszámítása, ha devizavásárlás történt volna az ügyfél számára. Azonban ebben az esetben a bank nem vett és nem adott el devizát az ügyfél részére, kölcsönszerződés jött létre a pénz használatáról, melynek fejében a kölcsönvevő kamatot köteles fizetni. Ezért ezt a kikötést a másodfokú bíróság is tisztességtelennek ítélte meg.

Az ítélet szerint tisztességtelen, hogy amikor a bank folyósít, vételi árfolyamon számol, amikor pedig a törlesztés történik, eladási árfolyamon. Így eleve többet kell az adósnak törlesztenie, vagyis olyan szolgáltatásért fizet az ügyfél, amit nem vesz igénybe, hiszen deviza eladás-vétel nem történt. Ezért egyneműsíteni kell a folyósítást és a törlesztést, amit az első fokú bíróság is kimondott. A döntés jogerős.

2010 decembere óta már középárfolyamon számolnak

Az 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról (Hpt.) 2010. december 11-étől lakáscélú kölcsönök esetén úgy rendelkezik: a kölcsön folyósításához, a havonta esedékes törlesztő részletek beszedésekor, valamint a devizában meghatározott díjak, költségek kiszámításakor
és előtörlesztéskor illetve végtörlesztéskor a pénzügyi intézmények saját deviza középárfolyamán vagy az MNB által meghirdetett hivatalos középárfolyamon kell a devizaösszegek forintosítását elvégezni.

Ezt a szabályt a már meglévő szerződésekre és a hatálybalépést követően kötöttekre is alkalmazni kell. A pénzügyi intézmény az átváltással, illetve a fenti számítással összefüggésben külön költséget, új díjat, jutalékot nem számíthat fel.

A szabály csak a lakáscélú hitelekre vonatkozik, a devizaalapú hitelkiváltó, vagy szabad felhasználású hiteleknél, autóhiteleknél a hitelezők alkalmazhatják az eladási árfolyamot is a törlesztőrészlet forintértékének megállapításakor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Amundi-közgyűlések futószalagon
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 16:12
Tavaly több mint 10 ezer részvényesi közgyűlésen szavazott az Amundi vagyonkezelő.
Pénzügyi szektor Az MNB elmagyarázta, hogy mi történik az inflációval
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 11:45
Az infláció és a maginfláció is a jegybank márciusi Inflációs jelentése előrejelzési sávjának közepén alakult - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank márciusi inflációs adatokhoz fűzött elemzése.
Pénzügyi szektor MNB: Fokozott befektetői kockázattal járhatnak a kriptoeszközök
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 09:58
A jegybank felkészül a kriptopiaci szereplők felügyelésére.
Pénzügyi szektor Csütörtökön talán valami csodára készül a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 07:18
Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor Nem „gyengeelméjűek" az elemzők – tudhattuk meg a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. április 10. 15:01
Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója - többek között - az extremitásokról is beszélt a Klasszis Klub Befektetői Univerzum című rendezvényén.
Pénzügyi szektor Hogyan lehet megvédeni a családi vagyont? Ezt is körbejártuk a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. április 8. 15:09
A családi vagyontervezés és -védelem állt a legutóbbi Klasszis Klub Live! második panelbeszélgetésének fókuszában, amely során főszerkesztőnk, Csabai Károly PIllár Zsolttal, az Equilor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatójával, Varga Szabolccsal, a Bank Gutmann magyarországi vezetőjével és Magyar Csabával, a Cyrstal Worldwide Zrt. vezérigazgatójával cserélt eszmét.
Pénzügyi szektor Soha nem lesz vége a kamatstopnak?
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 14:39
Azt már korábban megtudtuk, hogy június 30. után is marad, most Nagy Márton azt is kilátásba helyezte, meddig szeretné kitolni a piacellenes intézkedést.
Pénzügyi szektor Folytatódik a harc a bankok és a csalók között: figyelmeztetést küldött mindenkinek az MNB
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 12:24
Jelentősen csökkent az átutalásos kibercsalások száma és a károk összege a múlt év utolsó negyedévében, de a kártyás visszaéléseké tovább nőtt.
Pénzügyi szektor Élesedik a verseny a banki megtakarítások között - segítünk a legjobbat választani
Privátbankár.hu | 2024. április 7. 16:35
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei év egészében maximum 5 százalékos inflációt vár. Ennek fényében érdemes áttekinteni a banki betéti ajánlatokat.
Pénzügyi szektor Csak találgathatnak a szakértők is, hogy mitől erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 07:57
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG