2p
Átmenetileg felügyelőbizottság nélkül működik az MNB, ami nem jogszabály-ellenes, ám az őszre beígért szabályozási változások, vagy épp a rosszbank koncepció kapcsán talán fontos volna a testület véleménye is.

Miután a hatályos törvények szerint az Országgyűlés mandátumának lejártával lejárt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának mandátuma is lejár, újraválasztásáig átmenetileg felügyelőbizottság nélkül működik a Magyar Nemzeti Bank – tudósít a Porfolio.hu. A honlap kérdésére a jegybank azt közölte, hogy az MNB felügyelőbizottság nélkül is működhet a jogszabályok szerint.

Az MNB Belső ellenőrzési igazgatósága, a könyvvizsgáló és az Állami Számvevőszék továbbra is folyamatosan vizsgálja a jogszabályokban és a belső szabályokban foglaltak betartását; az Állami Számvevőszék jelenleg is helyszíni vizsgálatokat folytat a Szabadság téren. A most kezdődő helyszíni ellenőrzés kiterjed az MNB működésének ellenőrzésére, valamint a jegybankba olvadt PSZÁF pénzügyi közvetítőrendszert felügyelő, ellenőrző és szabályozó tevékenységének és a szervezeti integráció végrehajtásának szabályszerűségének értékelésére is. Az is kiderült, hogy nincs korlátozás arra nézve sem, hogy a Monetáris Tanács végezzen ilyen feladatot.

A portál emlékeztetett, hogy az előző felügyelőbizottságot is csak a 2010-es választások után több hónappal nevezték ki (novemberben), így semmi különösebb gondot nem okoz majd, ha csak az őszi ülésszakon választja meg az új testületet a Parlament.

Mindenesetre érdekes, hogy olyan fontos döntésekről, mint a jövedelemarányos törlesztés, a hitelfedezeti szabályozás, vagy épp a jegybankon belül (?) létrejövő rosszbank koncepcióról nem alakíthat ki előzetes véleményt a felügyelőbizottság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG