5p
A jegybank "rossz bankja" teljes átláthatóságra törekszik: a bankoktól átvett ingatlanok értékelésének módszere nyilvános lesz - ígéri az új cég, a MARK vezérigazgatója. Kandrács Csaba szerint az év második felében kezdik a vásárlásokat

Megkezdte tevékenységét a Magyar Nemzeti Bank tavaly ősszel alapított eszközkezelője. Jelenleg a cég szervezetének felállítása folyik, s emellett szakmai egyeztetéseken határozzák meg azokat az elveket és módszertanokat, amelyek alapján az év második felétől az eszközkezelő átveszi a rossz ingatlanhiteleket a bankoktól - mondta Kandrács Csaba, a jegybank által létrehozott MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt. vezérigazgatója, az igazgatóság elnöke az MTI-nek.

A MARK tevékenységére az MNB Monetáris Tanácsa 300 milliárd forintos, 10 éves hitelkeretet hagyott jóvá, amelyből a problémás kereskedelmi ingatlanhitelek könyv szerinti értéken 800-1000 milliárd forint körüli potenciális portfoliójának jelentős részét fel akarja majd vásárolni a MARK.

Kandrács Csaba szerint a MARK a jegybanki célok elérése érdekében, azaz a pénzügyi stabilitás növelése és monetáris politikájának jobb érvényesítése érdekében jött létre. Az alapító szándéka az volt, hogy csökkentse a hazai pénzügyi rendszerben rejlő kockázatokat és javítsa a monetáris transzmissziót, azaz a banki portfolió tisztításán keresztül hozzájáruljon a hitelezési korlátok csökkentéséhez, hogy a bankrendszer a jelenleginél eredményesebben járuljon hozzá Magyarország fenntartható gazdasági növekedéséhez. Ennek egyik fő hátráltatója a jelentős összegű nem teljesítő kereskedelmi ingatlan-hitelállomány. A MARK küldetése, hogy ezen rossz hitelek zöme piaci körülmények között kikerüljön a hazai banki portfóliókból és a hitelfedezetek elfogadható eredményességgel hasznosuljanak.

A cég koncepciója nem bankmentésről, hanem a jegybank mandátuma alapján a pénzügyi stabilitás növeléséről, a monetáris politikai döntések gazdaságba történő átgyűrűzésének hatékonyságáról szól. A megfelelő hitelezés és a hazai gazdasági növekedés ösztönzése a cél – a kereskedelmi bankok forrásaik jelentős részét a társaságnak átadott vagyonelemek után már nem tartalékképzésre, hanem valódi hitelezésre fordíthatják - hangsúlyozta a vezérigazgató.

Mindenkivel egyeztetnek

A társaság kiszámíthatóságra és korrekt párbeszédre törekszik a pénzpiaci szereplőkkel és a hitelezett vállalkozásokkal, ezért intenzív és folyamatos szakmai egyeztetéseket folytat a Magyar Bankszövetséggel, de valamennyi érintett nemzetközi szervezettel - így az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság és az IMF szakértőivel - is tárgyalnak annak érdekében, hogy megértessék a MARK küldetését, és hogy működésük megfeleljen a vonatkozó szabályoknak - mondta Kandrács Csaba.

A mostani tervek szerint a követelésvásárlásra fordított legalacsonyabb egyedi összeg 500 millió, ingatlanvásárlások esetén pedig 200 millió forint lesz. Az előzetes számítások szerint 300 milliárd forintos értékben történő vásárlás már érdemi rendszerhatást válthat ki, de nagyobb érdeklődés esetén a jegybank a hitelkeretet megnöveléséről dönthet. - mondta a vezérigazgató, aki szerint a MARK portfóliója várhatóan kétharmad részben követelésekből, egyharmad részben pedig ingatlanokból áll majd. Egyedi esetekben hitelt vagy refinanszírozást is nyújthat a társaság, ha üzleti szempontból így érhető el a legmagasabb megtérülés - mondta a vezérigazgató.

Az árazás és a kényszer lesz a kulcskérdés

Kandrács Csaba szerint a bankok önként dönthetnek az eszközvásárlási programban való részvételről. Ezzel együtt a piacon tartja magát az a vélekedés, hogy a társaság – amely az előzetes hírek szerint a hitelköveteléseket és az ingatlanokat vagyonértékelés után, piaci áron veszi majd meg – kész helyzet elé állíthatja a bankokat, akkor, ha az MNB például rendkívüli tartalékolást írna elő a fel nem ajánlott kétes vagyonelemekre. (Ezt szabályozási jogával élve viszonylag könnyen megteheti a jegybank.) Egyedi esetekben hitelt vagy refinanszírozást is nyújtunk, ha üzleti szempontból így érhető el a legmagasabb megtérülés" - mondta a vezérigazgató.

Ezt a vélekedést részben cáfolva Kandrács Csaba arról beszélt, hogy az árazás módszertanát úgy alakítják ki, hogy az a banki szereplők számára már ismert legyen, és reális képet adjon a piaci értékről. „Minden jogosult portfólióra nyitottak vagyunk és az alapos átvilágítást és transzparens értékelést követően ajánlatot fogunk tenni rájuk." - mondta Kandrács Csaba.

Az eszközök megvásárlása és későbbi továbbértékesítése nyilvános pályázatok, meghívásos tenderek, illetve egyedi megkeresések útján zajlik majd. Várhatóan egy eszközvásárlási regisztrációs időszakot hirdetnek meg a bankok számára. Ezután minden olyan kétes kintlévőségre, eszközre ajánlatot tesznek, ami megfelel az előzetes kritériumoknak - fűzte hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG