4p
Bár a tesztelők igen sikeresnek ítélték, ám van még mit finomítani a mobilra vitt bankkártyán: egyelőre a kereskedelmi bevezetés határidejének kitűzése nélkül ért véget a MobilTárca tesztelése.

A többször meghosszabbított, végül egy éven keresztül tartó tesztidőszak végén is vannak még nyitott kérdések, így egyelőre nincs kitűzve, mikor indulhat el a kereskedelmi MobilTárca szolgáltatás bevezetése. Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke a teszt eredményei és az eddigi lakossági kutatások alapján mintegy 350-400 ezerre becsüli azok számát, akik az első körben nyitottak az NFC technológián alapuló érintés nélküli fizetést, valamint a hűségprogramok kezelésére alkalmazott megoldásra.

120 milliós költés

Az aktív tesztelők 41 ezer fizetési, és több mint 4 ezer hűségpont tranzakciót hajtottak végre az elmúlt 12 hónapban, ezen időszak alatt a felhasználók 120 millió forintot költöttek el a MobilTárca alkalmazással, amellyel Magyarországon kívül további 20 országban is fizettek.

A BellResearch által készített júniusi felmérésből kiderült, hogy a tesztben résztvevők túlnyomó többsége (86%) a kereskedelmi bevezetést követően is használná a MobilTárcát és a tesztelők 87 százalékánál a következő okostelefon vásárlásakor döntési szempontként szerepel az, hogy a készülék NFC-képes-e, azaz alkalmas-e a MobilTárca használatára. A tesztelők közel háromnegyede ajánlotta a MobilTárca használatát ismerőseinek.

A kutatásból kiderült, hogy a felhasználók nagyra értékelik az egyes kártyákhoz tartozó kiegészítő funkciókat, mint például az egyenleglekérdezés és a tranzakció-történet, ugyanakkor szívesen látnának olyan többletértéket biztosító szolgáltatásokat is, mint a helyhez kötött promóciók vagy a személyre szabott ajánlatok.

Kényelmi kérdés

A szolgáltatásnak ugyanakkor meghaladandó korlátai is vannak. Miközben az elfogadói hálózat a PayPass kártyákat elfogadó hálózat drámai gyorsulása nyomán 2012. év végéhez képest megduplázódott, s közel 35 ezer elfogadóhelyi POS-képes fogadni a mobiltárcás tranzakciókat is, a Mobiltárcának épp a contactless plasztikokkal szemben a felhasználás tekintetében fennálló bonyolultságán kell javítania a versenyképességének növelése érdekében: míg a hagyományos, bankkártyás contactless tranzakciók esetében a kis összegű fizetéseknél – 5000 forint alatt – mindenfélre külön azonosítás nélkül, illetve csak a szolgáltató által kért ellenőrző tranzakciók alkalmával (minden 3-5. fizetésnél) kell az azonosítással bíbelődni, a PIN-kódot megadni, addig a MobilTárcánál minden tranzakció jóváhagyandó az NFC-s telefonon.

Ráadásul a MobilTárca használatához előzetesen aktiválni kell a telefonon a telepített fizetési programot, s mindezen felül az NFC-sugárzást is be kell állítani – utóbbi kettő ugyanakkor szépen eszi a mobiltelefon akkumulátorát. A teszidőszak alatt természetesen a biztonság fenntartsa volt a cél, így a szolgáltatás kereskedelmi kiterjesztéséig ezt a problémát minden további nélkül orvosolni lehet majd.

Szélesebb merítés kell

Ugyancsak fontos lehet az, hogy miközben a MobilTárcát mindhárom mobilszolgáltató hálózatában lehetett tesztelni, a próba időszakában csak az OTP Bank volt a partner, amely – hiába a legnagyobb kereskdelmi bankról beszélünk, amely természetesen gyorsan bonyolította a MobilTárca számlanyitást és a virtuális bankkártya-kibocsátást – bekorlátozta a potenciális felhasználói kört. A MobilTárca szövetség számára a fentiek miatt fontos lehet újabb bankok bevonása a kezdeményezésbe, s persze a partneri kör további bővítése is fontos lehet.

A tesztidőszak alatt a felhasználók számára az OTP MasterCard Mobil PayPass betéti bankkártya, a SuperShop NFC hűségkártya, az All You Can Move NFC Sportpass, valamint a Jegy.hu-n vásárolt jegyek NFC-s változata volt elérhető a MobilTárcában. A tesztelésbe bevont vállalati dolgozók céges belépőkártyáikat is a mobilba költöztethették, valamint szolnoki tesztelők az NFC-s városkártyának köszönhetően a MobilTárca segítségével vehették igénybe a tömegközlekedési eszközöket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG