3p
A Főügyészség szerint minden Buda-Cash károsultat kártalaníthatnak majd. A nyomozás során 68 milliárd forint vagyont foglaltak le, ez az összeg több, mint amennyi az ügyfelek kára, így a fővárosi főügyész szerint remény van arra, hogy minden károsultat kártalanítani lehet.
A Buda-Cash botrányról írt valamennyi cikkünket itt találja >>>

A Buda-Cash-ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a főügyészség felügyelete mellett sikeres vagyonbiztosítási intézkedéseket tett. Az eddig feltárt, mintegy 62 milliárd forint összesített kárérték mellett ugyanis hozzávetőleg 68 milliárd forint értékű vagyont sikerült biztosítani ingatlanok, üzletrészek, bankszámlák, ingóságok és készpénz formájában.   Így remény van arra, hogy az eljárás sikeres befejeződésével a károsultakat kártalanítani lehessen - írta Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Jó kérdés, hogy kerülhetett állami pénz csalók kezébe - mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban. Részletek >>>

Egy hónap krónikája

Az NNI február 23-án rendelt el nyomozást a Buda-Cash ügyben a Magyar Nemzeti Bank alelnökének feljelentése alapján. A gyanúsítotti kihallgatásokra és őrizetbe vételek március 9-én voltak, különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. "Így rövid idő alatt, törvényes, szakszerű és időszerű nyomozás eredményeként sikerült beszerezni a konkrét emberekkel szembeni megalapozott gyanú közléséhez szükséges bizonyítékokat" - mondta Ibolya Tibor.

Mi, mi után történt?

A Quaestor-ügy kronológiáját a Privátbankár is megpróbálta összerakni. Részletek >>>

Aztán jött a Quaestor-ügy

Szintén két hét telt el a Quaestor-ügyben a nyomozás március 11-ei elindítása és aközött, hogy az NNI csütörtökön három embert gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vette őket üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.

A gyanúsítottak panasszal éltek a gyanúsítással szemben, a panaszokat a Fővárosi Főügyészség bírálja el - tette hozzá a főügyész.    A nyomozást kezdettől fogva fokozott ügyészi felügyelet mellett folytatták, majd a fővárosi főügyész egy három ügyészből álló ügyfeldolgozó csoportot alakított. A nyomozó hatóságon belül a brókerügyek vizsgálatára szintén többtagú nyomozócsoport alakult - tette hozzá Ibolya Tibor.

Csütörtökön a Quaestor vezetőjét és két társát is őrizetbe vették >>>

A Fővárosi Törvényszék csütörtökön azt közölte, hogy a Buda-Cash-ügyben érintett három ember jogerősen előzetes letartóztatásban marad. A rendőrség korábban tíz embert állított elő, egyet tanúként, kilencet gyanúsítottként hallgattak ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG