4p
Úgy módosították a törvényt, hogy az államnak kedves banknak ne kelljen nagyon mélyen a zsebébe nyúlni a devizahiteles mentés során. Hogy segítenek az FHB-n és milyen pénzből?

A devizahiteles elszámolási törvényhez kapcsolódhat Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár azon törvénymódosító javaslata, amely szerint a takarékszövetkezeti integráció a jövőben bármely hitelintézetet beengedhetne tagjai körébe, azaz nem csak takarékszövetkezet, de kereskedelmi bank is kérhetné felvételét a "klubba". Ezen nem kellene megütközni, hiszen a korábbi takarékszövetkezeti intézményvédelmi alapoknak is voltak tagjai olyan hitelintézetek, akik kereskedelmi banki funkciókkal bírtak - ezek döntően takarékszövetkezetből átalakult bankok voltak.

Ráírták a törvényt az államnak kedves bankra

A VS.hu által megszellőztetett esetben ugyanakkor az ennél többre utalhat, hogy a törvényjavaslat szerint elég pontosan körülhatárolt a felvehető társaságok köre. Eszerint kereskedelmi bank, jelzálogbank és lakás-takarékpénztár is jelentkezhet, a javaslat szerint a feltétel az, hogy rendelkezzen akár egyetlen TakarékBank részvénnyel, elfogadja a központi alapszabályt, és persze, hogy a befogadással az integrációs szervezet is egyetértsen.

A VS.hu szerint a szabályok azt jelzik, hogy a FHB becsatlakozását készítette elő a miniszterelnökséget vezető államtitkár. Ezt jelezheti, hogy a piacon ma 3 jelzálogbank van, s sem az OTP, sem az UniCredit jelzálogbankjának beolvadása nem várható az integrációba. Ugyancsak érdekes feltétel, hogy a mai napon létező két nyilvános részvénytársasági formában működő hitelintézet ellenére a törvény ezt a társaságtípusban működő szervezeteket is a befogadhatóak közé emeli, márpedig aligha gondolható az, hogy az OTP bejelentkezne a Takarékbank alatt átalakuló integrációba. (Más kérdés, hogy épp a nyilvános részvénytársasági forma elég sok akadályt gördíthet egy ilyen, önállóságvesztő beolvadás elé.)

A cikk szerint egyértelmű, hogy ezt az utat azért kellhet az FHB-nak választania, mert a devizahiteles törvénycsomag miatt tőkemegfelelési mutatója az elvárt minimum, a 8 százalékos szint közelébe csökkenhet. Ez ugyan még tartható, ám sokan emlékeztetnek arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank ennél szigorúbb tőkekövetelményekkel is számol elvárásaival. 

Az FHB az első félévben még csak az árfolyamrés-visszaírásra képzett tartalékot, ugyanakkor a bank is azok között van, amelyek első fokon már elbuktak a Kúrián. Miután az elszámolási törvény az MNB-t hatalmazza fel, hogy az elszámolási szabályokat megalkossa, aligha lehet azt gondolni, hogy a jegybank ne a bankoknak legrosszabb, tőkésítéses ajánlását ülteti majd át az elszámolási rendeletbe. Ez pedig igen komolyan fáj majd az FHB-nak, amelynek forrásbevonási lehetőségei korlátozottak. Viszont számos ponton már eddig is együttműködött, összefonódott az új integrációval.

Betétesek kártalanítására nem adnak

Németh Lászlóné tegnap egy konferencián nyomatékosította: az állam által az integrációnak szánt 136 milliárd forinthoz nem lehet hozzányúlni, amíg - várhatóan december 10-ig - az új integráció fel nem áll. Ez azt jelenti, hogy ezen összeg nem használható fel a bajba jutott, ám az új integrációból kirúgott takarékok ügyfeleinek kártalanítására - ahogy a korábbi intézményvédelmi alapokban lévő pénzek sem. 

Ellenben ezek szerint arra alkalmasak lehetnek, hogy tőkepótlásként szolgáljanak az integrációba esetleg bekéredzkedő hitelintézeteknél - a másik jelölt a szintén komoly tőkegondokkal küzdő Széchenyi Bank lehet a VS.hu szerint. Ez a megoldás azon túl, hogy - miként a portál is írja - a tiltott állami támogatás kérdését veti fel, amiatt is érdekes, hogy eközben immár a második takarék (Orgovány, Alba) kártalanítását bízzák az Országos Betétbiztosítási Alapra, amelynek befizetéseit 80-90 százalékban nem a takarékok, hanem a kereskedelmi bankok adják. 

Ha pedig hazánk elfogadja az új uniós betétvédelmi direktívát és jön a kockázatarányos díjfizetés, a problémás tagoktól mások pénzén megtisztított, ám az állam által szépen feltőkésített új integráció a legkisebb összeget kell hogy fizesse. Ez pedig minden, csak nem elegáns.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG