3p
Az ügyfélszámlákat nem rendeltetésszerűen használták a Raiffeisennél, a jegybank milliós bírságot szabott ki.

Az ügyfélszámla nem "sima" bankszámla

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) célvizsgálatot folytatott le a Raiffeisen Bank Zrt.-nél annak megállapítására, hogy a hitelintézet betartja-e az ügyfélszámla vezetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.

Az ügyfélszámla korlátozott rendeltetésű pénzszámlának számít, amely nem funkcionálhat fizetési számlaként, hiszen azt pénzforgalmi szolgáltatónak nem minősülő intézmények – például befektetési vállalkozások – is vezethetik a befektetési szolgáltatással kapcsolatos pénzeszközök kezelésére.

Csak befektetésekhez lehet használni

A Raiffeisen Bank az ügyfélszámlái kapcsán belső szabályzatában rögzítette, hogy azokon kizárólag a hitelintézet befektetési szolgáltatási tevékenysége és kiegészítő szolgáltatásai körébe tartozó ügylethez kapcsolódó pénzforgalom bonyolítható le. A jegybank a vizsgálata során ennek ellenére a kiválasztott ügyfelek közel felénél az ügyfélszámla-vezetéssel kapcsolatos szabálytalanságokat állapított meg.

Szinte bankszámlaként használták

Az érintettek ügyfélszámláin ugyanis számos esetben nem befektetési szolgáltatási és kiegészítő szolgáltatási tevékenységből származó pénzeszközökhöz kapcsolódó pénzforgalmat bonyolítottak. Olyan pénzeszközöket fizettek ki, illetve utaltak át róluk (összesen mintegy 900 millió forint összegben), amelyek nem befektetési szolgáltatás vagy árutőzsdei szolgáltatás igénybevételéből vagy értékpapír hozamából, elidegenítéséből származtak.

A vizsgált tranzakciók többségében igen rövid idő – esetenként csupán pár perc – telt el az ügyfél saját fizetési számlájáról ügyfélszámlájára történő átvezetésre, majd az átvezetett összegnek az ügyfélszámláról történő kifizetésre, átutalásra vonatkozó ügyfélrendelkezések között. Egyes ügyfelek befektetési szolgáltatási tevékenységet az ügyfélszámla megnyitása óta eltelt időszakban egyáltalán nem (vagy csak minimális ügyletkötés lebonyolítva) vettek igénybe, ennek ellenére ügyfélszámlájukról – a fentieknek megfelelően – több alkalommal történt kifizetés.

Ez kockázatos - 6 milliós bírság

A jegybank magas kockázatúként értékelte a Raiffeisen Bank belső szabályzatában foglaltakat sértő gyakorlatát, azaz az ügyfélszámlák nem rendeltetésszerű használatát, tekintettel a tranzakciók számára és az általuk érintett pénzforgalom nagyságára is. Ezért a történtek miatt 6 millió forint összegű bírság megfizetésére kötelezte a hitelintézetet.

Az MNB a jövőben is kiemelten kívánja ellenőrizni az ügyfélszámlák rendeltetésszerű, prudens és a jogalkotó szándékának megfelelő használatát - közölte a felügyelet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG