4p
A banki beszámolókban sokszor hivatkoznak arra, hogy az Európai Bankfelügyelet új szabályai miatt kellett jelentősebb céltartalékokat képezni. Az EBA módszertana sokmindenben eltér a magyar szabályozói és ellenőrzési gyakorlattól - a bankokat kérdeztük a tapasztalatokról.

Az elmúlt évi banki beszámolók kapcsán több bankcsoport, így a K&H is jelezte, hogy az elmúlt évi jelentősebb céltartalékolás egyik fő oka az Európai Bankfelügyelet (EBA) által meghatározott új céltartalékolási szabályokra történő felkészülés volt.

Főleg az MNB-re kell figyelniük

A Privátbankár.hu-nak válaszoló hitelintézetek arra hívták fel a figyelmet, hogy az EBA módszertana – amely természetszerűen a nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján ad a későbbiekben egységesen alkalmazandó feltételeket az eszközminőségi vizsgálatokra – sok ponton eltér a magyar számviteli elvek alapján szabályozást meghatározó és vizsgálódást folytató jogalkotói és a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzési gyakorlatától.

A magyar hitelintézeteknek, elsősorban az MNB által meghatározott és ellenőrzött feltételeknek kell megfelelniük – hívták fel a figyelmet többen, figyelmeztetve ugyanakkor arra, hogy a későbbiekben a jegybank is lefolytat majd eszközminőségi vizsgálatot az EKB módszertanának megfelelően.

Van, aki már felkészült, van aki még ráér

Külön tételt jelent az OTP, amelynek honos országa Magyarország, így a bank nem esik a Közös Bankfelügyelet hatálya és így az EKB felügyelete alá. Több banknál – így az MKB-nál is – azt közölték, hogy a bank belső céltartalék-képzési szabályozása és gyakorlata összhangban van az EBA követelményekkel, ezért esetükben nem voltak szükségesek előzetes számítások.

A policy szintű megfelelést, valamint a tartalékok szintjének helyességét a jelenleg folyó eszközminősítési vizsgálat (asset quality revew - AQR) vizsgálat hivatott kimutatni, így a bankok az esetlegesen szükséges további intézkedéseket ez utóbbi eredménye alapján, 2014 folyamán fogják végrehajtani.

Lesz még finomhangolás

Megkeresésünkre az MNB-nél – az eltérő számviteli elvek mellett – arra is felhívták a figyelmünket, hogy az EBA által kialakított módszer bár deklaráltan a nemzetközi standardokra épül, attól több elemében mégis eltér, saját szándéka szerint egyszerűsítéseket tartalmaz. Az EBA szabályozás célja kettős volt: a szabályozással egy harmonizált, EU szinten megfelelő összevethetőséget biztosító hitelkockázat kezelési gyakorlat alakulhat ki, ezen egységes bázison pedig - ha szükséges – könnyebben tudnak értékvesztés-tőkepótlás előírást érvényesíteni az illetékes hatóságok részére.

Az MNB szerint az EBA szabályozásra is építő EKB vizsgálatok, ezen belül az AQR értékelések  végső kimenetele nagyban függ majd a vizsgálat során felmerülő egyedi kérdésektől. Ennek nyomán a jegybank szakértőinek feltételezése szerint az EBA a tapasztalatok alapján finomítja majd elvárásait.

Mibe kerül majd ez a bankoknak?

Ezek a módosított elvárások lesznek majd azok a feltételek, amelyeket az egységes bankfelügyeleti rendszerbe tartozó országok felügyeleti hatóságai a felügyelt intézmények tartalékolási gyakorlatának vizsgálata nyomán érvényesíteni fognak. Ennek nyomán a jegybank szakértői szerint mind az értékvesztés-elszámolási gyakorlatot, mind a tőkeszámítást illetően várhatóak számszerűsíthető kihatások a bankoknál, azonban ezek mértéke és iránya erősen függ az egyes bankcsoportok portfóliójának összetételétől, a részportfóliók minőségétől, az adott bankcsoport honos országában/anyaintézményében meghatározó gyakorlattól is.

A jegybank véleménye szerint a hazai intézmények mérlegét nem mozgatja meg számottevően az új szabályok alkalmazása.

Általánosságban kijelenthető, hogy minden, egységesen előírt és alkalmazott központi definíció és szabályrendszer segíti a transzparenciát és az egyes intézmények közötti összehasonlíthatóságot – üdvözölték az egységesítést az MKB-nál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Örülhetnek a bankkártyások, meghátrálhatnak a kibocsátók Amerikában
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:14
Majdnem tíz éve pereskednek az amerikai kiskereskedők a Visával és a Mastercarddal azért, hogy mérsékeljék a bolti vásárlásoknál felszámított kártyahasználati díjaikat. Most lett némi eredménye ennek.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG